Thomas Barnes

A múlt árnyai

Valahányszor ellenkeztem megvertek, meglőttek, megvágtak, megsebeztek. Nos ez egy 7 éves gyereknek eléggé kellemetlen. De ez a HYDRA-nál bevett szokás volt. Minden katonájukkal így bántak. Akik gyerekkorukban kerültek hozzájuk, tíz éves korukra az egész testüket hegek borították. Ha valaki felnőttként, mint például apa, azoknak pár hét alatt annyi hegük lett mint a gyerekeknek három év alatt. Minden nap csak edzettünk. Volt, hogy vért köhögve könyörögtem, hogy hagyjuk abba. nyilván nem hagytuk abba. 16 éves koromban megkaptam a szérumot és onnantól kezdve küldtek terepre. Ha nem teljesítettem az elvárásnak megfelelően, akkor megbüntettek. Mikor 18 lettem, elkezdtek lefagyasztani. Volt akit már hamarabb  tartósítottak. Példának okáért ott van a húgom, Ava. Őt mindig lehűtötték, mikor nem kellett az oroszoknak. Kegyetlen egy módszer. Számát se tudom hányszor öltem. És az elvett lelkek életem végéig kísérteni fognak. Mint ma este is. Már pár hete a házikóban élünk édeshatan. Nincs olyan nap, hogy ne történne valami. De az esténk mindig ugyanolyan. Közös vacsora, egy gyors film és utána mindenki megy aludni. Ma is így tettünk. A film után elmentünk aludni. Befeküdtem az ágyamba és gyorsan el is nyomott az álom.

-Желание.(Longing)

-Nee!!-üvöltöttem torkom szakadtából, de hiába. A katona folytatta

-Ржавый.(Rusted)

-Семнадцать.(Seventeen)

-Kérem! Ez fáj!-ezen a ponton már sírtam

-Рассвет.(Daybreak)

-Печь.(Furnace)

-Девять. (Nine)

-Добросердечный. (Benign)

-Возвращение на Родину. (Homecoming)

-Neeehhh...-a hangom kezdett halkulni, hatottak a szavak. 

-Один. (One)

-Товарный вагон.(Freight car)-Itt már teljesen hallgattam.-Солдат? (Katona?)

-Я жду приказаний.(Várom a parancsot)-feleltem. Eloldoztak és az asztalra dobtak egy aktát.

-Hozzák el ezt ide. Maga és az Angyal. -Nem szóltam semmit csak elindultam felfegyverkezni. A bevetésre szánt szénfekete ruhákat mindig előkészítik, ha kiküldenek minket terepre. Magamra aggattam az összes fegyvert, amit adtak. Kiléptem a cellám ajtaján és végigmentem a nyirkos folyosón. Vissza oda ahol kisütöttek. Ott állt még mindig az a katona, kitől a parancsot kaptam. De most mellette állt egy barna hajú lány. Ő az Angyal. Egyetlen egy lány volt ezen a támaszponton és az ő. Rengetegszer hallottam, mikor kisütik őt. Az egész hely zeng a sikolyaitól. Rám emelte a tekintetét, majd a fejével biccentett, hogy kövessem. A vázis ajtaja előtt már ott parkolt két motor. Csak is ránk vártak. Felültünk rájuk és beindítottuk őket. Hatalmas zajjal bőgtek fel a motorok. Két orosz gyártotta csotrogánytól nem is várhattunk többet. Pár recsegés, ropogás után a zörej átváltott kellemes búgássá. Gázt adtunk és elindultunk a célterület felé. Fél óra motorozás után meg is érkeztünk egy kutatólaborba. Rengeteg katona védte. Két ember három tucat ellen. Még álmomban is menne. Nekiestünk a támadóinknak. Egytől-egyig megöltük őket. Miután átsétáltunk a hullák között, betörtük az ajtót és célirányosan haladtunk a harmadik emeletre. Végigsétáltunk a folyosón és az utolsó ajtón beléptünk. Nagyjából huszonöten tartózkodtak a teremben. De nekünk csak egy ember kellett. Mindenki mást megöltünk a teremben. Kivéve a célszemélyt. Ő kellett ahhoz, hogy kinyithassuk a széfet. A férfit a tarkójánál fogva cibáltam végig az emeleten, egészen a laborjáig. Az Angyal betörte az ajtót, a szemben lévő falba egy hatalmas fém széfet építettek. És pechünkre hang és retina felismerés után még egy tízjegyű kódot is kér a rendszer. Így az emberünket életben kellett tartanunk. Kisebb vitatkozás után, örömest segített nekünk a férfi. Először elsorolt pár szót, egy csippanást hallottunk, majd a kamerához tartotta a fejét, még egy csippanás. Ezután következett a kód. A legbugyutább kód amit valaha láttam. Tíz darab egyes. Ennyi a kód. Ezért komolyan megérte a sok balhé. Miután a fémdoboz ajtaja kitárult én kegyeskedtem kitörni a férfi nyakát. Holtan zuhant a földre. A széfből Angyal kivette a számunkra lényeges dokumentumot és egy kis dobozt. A ládikát odaadta nekem. Én becsúsztattam a tárgyat a kabátzsebembe és elindultunk kifelé. Az első emeletre leérve egy kisfiúval találtuk szembe magunkat. Nem tudom, hogy került oda, de ott volt. Gondolkozás nélkül kaptam elő a fegyverem.

Üvöltve, levegőért kapkodva ébredtem. Hiába próbálkozott a levegő eljutni a tüdőmig, képtelen volt. A szobám ajtaja kivágódott és berontott rajta Ava nyomában Theo. Húgom rögtön ugrott mellém és magához vont.

-Thom...nincs baj! Itt vagyok! Nyugodj meg!-Theo már reflexszerűen ment a kukáért. Pár naponta előfordult, hogy a rohamaim után hánynom kellett. Mindig Ava nyugtatgatott, Theo pedig ment a kukámért. Az volt a legközelebb. Pár másodperccel később megérkezett a vacsorám a szemetesbe. Úgy utálom ezt. Miután kiadtam magamból mindent kimásztam az ágyból és elmentem mosdóba. Ava és Theo mindig megvártak a szobámba. Pár perc után kimentem.

-Köszönöm!-mondtam.

-Haver mi itt vagyunk, bármikor segítünk.-fordult felém Theo, hátba veregetett, majd elment aludni. Ava megölelt és ő is csatlakozott barátjához. 

-Próbálj meg aludni Thomas!-szólt még vissza az ajtóból. Megigazítottam a nyakláncom, majd visszabújtam az ágyba. Hamar elnyomott az álom.