Thomas Barnes

Már megint

Kiugrottam az ágyból és elindultam megkeresni a többieket. Apa végig a nyomomban volt. Egészen a tárgyalóig mentünk. Hatalmas lendülettel estünk be rajta. Mindenki aggódva figyelt. Szólásra nyitottam a szám, de mielőtt megmukkanhattam volna Steve telefonja megállított. Megnézte a hívásazonosítót. Arca hirtelen színt váltott, majd felvette.

-Igen?-kis idő után újra megszólalt.-Máris.-elvette a mobilt a füle mellől, kihangosította.

-Kivel beszélünk?-kérdezte Clint.

-Shuri, T'Challa húga. A bátyám kérte, hogy értesítselek titeket.

-Miről is?-szólt közbe Nat.

-Ava, itt van és a védőburkolaton üldögél.

-Hol van itt? És min ül?-kérdezte Steve.

-Wakandában.-vágott közbe apa.-oda ment?

-Hát most itt van. És nem hajlandó lejönni. T'Challa felment hozzá. Azt hajtogatja, hogy ártott és ártani fog. Nem tudom kire hallgatna, de mi nem tudjuk lehozni. Gyertek ide kérlek.

Nem is kellett több, azonnal elindultunk Wakandába. Nem telet el fél óra és a határnál voltunk. Shuri várt minket a megadott koordinátáknál. Mintha tudta volna, hogy hol járunk. De nyilván erre is van valami nyakatekert magyarázat. Mert náluk teljesen természetes, hogy egy macskának öltözött király próbálja leimádkozni a húgomat a védőburkolatról, amiről szintén fogalmam sincs, hogy mi a jó fütty-fene. Na de a lényeg, hogy amint meglátta apa a tájat, mindene összeszorult. Feszengett mint egy gazella egy csapat oroszlán között. Mondjuk a gazella az oroszlánok között nem feszeng, hanem halott, de a hasonlathoz tökéletes ez a megfogalmazás. De egyébként nem csak apa volt ideges. Nagyjából mindenki a plafonon rohangált sikoltozva. Ez egy eltúlzott metafora. Szóval, leegyszerűsítve, alles zusammen sind nervös. Nyers fordításban, mindenki együtt ideges. Így idegszálaink pattanásig feszültek. Shuri valami csoda karkötőn keresztül, vagy annak beszélve, lekommunikálta a testvérével, hogy megérkeztünk. Stark hozzájárult a helyzethez egy epés megjegyzéssel, csak hogy engem annyira elvarázsolt a hely, hogy csak akkor tértem vissza a való életbe, mikor egy kopasz nő elég csúnyán meredt rám.

-Bocsánat!-szólaltam meg.-megsértettem valamivel, hogy ennyire szuggerál?

-Te a Fehér Farkas és az Angyal gyermeke vagy.-válaszolta a hölgy. Mondanám hogy értettem amit mondott, de nem.

-Parancsol?-kérdeztem vissza.

-Nakia csak azt akarta mondani.-érkezett meg mellénk egy férfi. Gondolom ő T'Challa.-hogy édesapád a Fehér Farkas. Ezt a nevet a törzsünktől kapta. Az Angyal név, pedig édesanyádhoz tartozik.

-Nem. Mármint elnézést az ellenkezésért, de az Angyal az Ava. És mint utólag kiderült én. Anya már nagyon régen nincs velünk.

-Ezek szerint édesanyátok átadta nektek az erejét.-egyetértően bólogattam.-ha nem veszed sértésnek.-folyatatta a király.-megmutatnád a szárnyaid?-nem szóltam semmit. Hagytam, hogy az erőm kiteljesedjen. Szárnyaim mint egy hatalmas pajzs, védelmezően nyíltak fölém. Szemem sarkából láttam, hogy Stark arrébb ugrik, mert épp a szárnyak nyitódási hatósugarában állt és félt attól, hogy ne tán fejbe kólintja az egyik. A wakandaiak arckifejezéséből ítélve, meglepődtek.

-Te vagy az őrző.-törte meg a csendet Nakia.

-Remek!-hallottam meg egy ismerős hangot.-mindenki többet tud nálunk ezekről a dolgokról.-Ava kecsesen csúszott végig a félgömb alakú burkolaton. -Ne is kérdezzétek miért pont ide jöttem, valahogy idehúzott a szívem. De ötletem sincs miért.