Thomas Barnes

Több bonyodalom

Annyi minden kavarog bennem. Még is angyal vagyok. Őrző, vagy mit is mondott Ava. Na persze...még egy tojásra se tudnék vigyázni, nem hogy négy önfejű Bosszúálló angyalra. Miután felébredtem a nyugtató okozta álomból, kimentünk a konyhába. A többiek kávéztak én pedig csendben figyeltem őket. Gondolkodtam. Úgy nagyjából mindenen. De mindig visszakanyarodtam egy gondolathoz. Ennek sehogy se lesz jó vége. A nagy elmélkedésemből Sam szakított ki.

-Azt értem, hogy te is Barnes vagy. De neked is muszály ilyen hátborzongatóan bambulnod? Ava és Bucky kóros bambulását még lenyeltem. De te...te már a harmadik lennél a sorban. Elég kettő bambuló Barnes. Te találj ki valami mást.

-És még is mit? Malmozzak az ujjammal vagy inkább rágjam le őket?-fordultam Sam felé

-Ha arra vetemednél, hogy lerágod a végtagjaidat, akkor kérlek szólj. Terítek le takarókat, hogy ne legyen minden csupa vér.-szólalt meg Stark.

-Tudod Stark!-szólalt meg a húgom.-Az empátiád irigylésre méltó.-mondta Ava a megszokott szarkazmusával.

-Ugyeee, tudom én. De köszönöm a bókot.-vágott vissza az említett. Ava a kontrára megforgatta a szemét, majd megitta a maradék kávéját. Valahogy úgy éreztem ezen a ponton kiszállok a beszélgetésből. Megint tanakodni kezdtem. Hugicám mesélt egy csomó mindent a csapatról. És folyton azt szajkózta, hogy Thor lelépett az öccsével, és félő, hogy megölte vagy hasonló. Szeretem Avat, de néha kicsit borúlátó. Valahogy én örököltem anya fene nagy optimizmusát, húgocskám pedig apa törődést és filozofálását.  Gondolataimból egy felém repülő idegen objektum szakított ki. Kitértem a tárgy elől. Ebből az eseményből kettő logikus magyarázatot tudtam előállítani. Az egyik: ez egy csészealj volt és megtámadtak az ufók. A másik: az ismeretlen tárgy a szobából egy gyorsan felmarkolható aránylag könnyű eszköz, amit a csapat egyik tagja indított a fejem irányába. És ez a gondolat 2 másodperc alatt rajzolódott ki bennem. Higgadtan felálltam, a merénylet eszközéhez sétáltam, felemeltem, megvizsgáltam. Realizáltam, hogy a gyilkos fegyver egy alma. Tekintetem a gyümölcsről a többiekre vezetem. Akkor pillantottam meg Seth-et halálos félelemmel az arcán. Látta a szememben a revans vágyat. Oldalra billentettem a fejem és elgondolkodtam, hogy tényleg fejbe kellene dobnom azt az angyalt akit elvileg meg kellene védenem. Szerencsére, Sethnek nem akkora szerencse, a bosszúvágyam nagyobb volt perpillanat mint a józan eszem irányította tettek. Így egy jól irányzott mozdulattal támadómat kupán találta a fegyver.  Az említett a lendület következtében hanyatt borult. Ezeket a tetteket mindenki csendben figyelte.

-Thomas a csendes gyilkos.-szólalt meg Clint.

-Milyen halál nyugodtan csinálta.-mondta Sam. Apa elmosolyodott. Theo próbálta az áldozatomat felkaparni a földről.  Ava pedig segíteni próbált neki. Visszaültem az asztalhoz és folytattam a gondolkozást. Nem tudtam sokáig folytatni, mert valaki a nevemet kiabálta.
-Thomas!.....Thomas!!!!! Hallasz?!? Thomas Barnes!!!!!
-Mi? Bocsi nem figyeltem.
-Igen az feltűnt....azt kérdeztem, hogy jössz-e edzeni?-érdeklődött Ava
-Persze.-felálltunk és elvonultunk a terembe. Mármint az angyal csapat. Valamit mondtak, hogy megtanítanak mindenre. Ittlétem alatt feltűnt, hogy ők is csak a fizikai dolgokat értik. De az még mindig több mint amit én tudok. Szóval a napom egyik része így telt. Próbáltak megtanítani az alapokra. Mit ne mondjak vicces volt. Ava próbált megzabolázni három fiút. Kellemes szitu. Mikor ráuntam az egészre, elkezdtem koncentrálni. Azt ismételgettem, hogy hallgassák már meg a húgom. Nyilván magamban. Majd arra lettem figyelmes, hogy a fejemben hallom őket. Azt mondogatták, hogy sikerült. Na de mi? Ugye ez itt a kérdés. És erre meglepő módon válasz is érkezett.

-Thomas összekapcsoltál minket!-hallottam meg a fejemben Avat. Innentől teljes képszakadás.

Ava szemszöge:

Hogy a fenébe gondoltam azt, hogy három angyalt, mellesleg hímneműeket kordában tudok tartani, anélkül, hogy megölném őket. Theo és Seth bunyóztak, fivérem pedig elvonult. Pár másodperccel később arra lettem figyelmes, hogy a fejemben hallom Thomast. Azt ismételgeti, hogy hallgassanak meg. Sikerült, ezt kiabáltam. Harsogtam. Mire a válasz meg is érkezett testvéremtől. De mégis mi?

-Thomas összekapcsoltál minket!-tértem a lényegre. És ezzel együtt Thomas szeme az égnek meredt és orrából elkezdett folyni a vér. Majd összeesett. Azonnal rohantunk hozzá. PÉNTEK szólt apának, mi addig elvittük a gyengélkedőre. Eszem ágában nem volt mellőle elmenni. A fene egye meg a logikus érveket és Stevet. Még hogy aludnom kell. A nagy francokat.

-Ava?-fogta meg valaki a vállam.

-Mi van? Mi van? Mi van?-fordultam a hang irányába.

-Menj, aludj egyet.-mondat apa.

-Kizárt. Majd pihenek ha ő jól lesz.

-Nyugalom, kettesszámú Barnes jól lesz. Csak még túl gyenge volt ehhez.-szólalt meg az ajtóban Stark.

-Ez az én hibám.-fogtam meg a fejem.

-Már miért lenne a te hibád?-apa aggódó tekintete levakarhatatlan volt.

-Mert én mondtam, hogy jöjjön edzeni. Ha nem mondom, most jól lenne...-ezen a ponton eldurrant bennem valami, rohantam. Már megint. Elvesztettem a kontrollt. Kiszaladtam az épületből. Szárnyam széttártam és felemelkedtem.

Thomas szemszöge:

Kinyitottam a szemem. A fejem zúgott. Mikor körbefordultam apa aggódó arcát láttam meg.

-Baj van?-néztem rá.

-Ava, elment.-válaszolta hatalmas fájdalommal a hangjában.

-Hogy mi? Meghalt?

-Nem nem nem, nem, csak elszökött. Magát hibáztatta azért ami történt.