1. fejezet

294 17 1
                                    

Bakugo

Becsöngettek. Ezt onnan lehetett tudni, hogy Iida felüvöltött és mindenkit a helyére parancsolt. Az nem szokta zavarni, hogy általában már mind a helyünkön ülünk ilyenkor, dehát ő már csak Iida.

Senki nem állt fel, Aizawa sensei érkezését vártuk, aki úgy sem ér ide pontban (Iida nagy bánatára) nyolckor, mert még ki kell bújnia a sárga hálózsákjából és ide kell vonszolnia magát.

- Figyelsz rám? - kérdezte Kirishima és belebokszolt a vállamba.

- Nem. - feleltem unottan és az ujjammal köröket rajzoltam a padra.

- Pedig Yaoyorozunak fontos hírei vannak! Azt mondta elvileg jön a suliba egy új lány. - ettől valamiért mindenki nagyon izgatott lett. Deku Urarakával ecsetelte hogy milyen képessége lehet az újoncnak, Sero előre hátra hintázott a széken, még a mindig nyugodt Todoroki is izgatottan ficánkolt ültében.

Mögöttem is folyt az élet: Mineta és Kaminari megpróbálták lerajzolni a jövevényt, erősen eltúlozva a nőies testrészeit. Erre azért én is odanéztem egy kicsit.

- Nem jó! Túl kicsik a cicijei! - mondta Mineta és akkora melleket rajzolt a béna pálcikaember rajzra, hogy azok már félig kilógtak a lapról és a padon folytatódtak.

Végül aztán Deku, aki kicsit tudott rajzolni készített egy gyors vázlatot egy fokkal arányosabb, de azért szexin kinéző egyénről. Ez már nekem is meg Kaminarinak is bejött , csak Mineta kifogásolta a lekicsinyített melleket.

- Khmm. - a hang hátulról ütötte meg a fülemet és történetesen Aizawa senseihez tartozott aki, mint kiderült, időközben megérkezett és végighallgatta a nők bájairól szóló eszmecserénket .

Mögötte pedig ott állt az új lány. Leesett az állam. A lánynak pont olyan alkata volt mint Deku rajzán. Felemeltem a papírt aztán leengedtem, aztán megint felemeltem és végig olyan érzésem volt, hogy a rajzon levő lány ugyanaz mint a valóságban félénken ácsorgó új tanulónk.

Hirtelen mindenkinek nagyon fontos lett hogy hogy néz ki, kivéve Minetát, aki az erős orrvérzésével volt elfoglalva. Most az egyszer totál megértettem, elvégre a csajnak tökéletes alakja volt.

Én hátrafordultam és az esélyeimet mérlegeltem. Mineta annyira ronda kicsi és béna, hogy esélye sincs a lányoknál szóval őt számba se vettem. De...Kaminari. Ő nem néz ki annyira rosszul, vicces is meg kedves is, ő az én totális ellentétem. De még nem tudom mi az esete a csajnak, 7,6% az esélye annak, hogy pont én jövök be neki.

Ja és ott van még Deku is. Deku a totális ellentétem. Ha őt választja helyettem, akkor azt Deku nem fogja élve megúszni.

Todoroki. Todoroki a totális ellentétem. Ha őt választja az meg megalázó lesz.

És Iida? Iida magas. És stréber. A totális ellentétem.

Na álljunk csak meg még nem is ismerem a csajt és máris azon gondolkodom, hogy kik a vetélytársaim ha fel akarom szedni? Hát..ami azt illeti igen, épp ezt csináltam.

Idegesen rugdosni kezdtem Deku székének lábát, hátha dühös lesz, hátrafordul, megtámad és harcolhatunk. De neeem, Deku ilyenkor mint mindig, ugyanazt tette: összeszorította a fogát és tűrte. Ami engem mindig nagyon felidegesít.

Megpróbáltam megnyugodni, ezért jobban megnéztem magamnak a lányt. A testét leszámítva több szempontból is érdekes volt. Hosszú haja kibontva omlott a vállára, egyik oldalt fekete volt, de a frufrujánál tökéletesen szimmetrikusan fehérbe tért át. A szeme is különböző volt, csak épp fordítva: a jobb oldala éjfeketén csillogott, ezzel szemben a bal szeme természetellenesen világos volt, a pupillája pedig alig látszott.

Felrobbantanám érted a világot || MHA Ff || Bakugo X OCWhere stories live. Discover now