Felrobbantanám érted a világot || MHA Ff || Bakugo X OC

9. fejezet

Isabel

Tekintettemmel rögtön Katsuki-sant kerestem, de a nagy felfordulásban semmit nem lehetett látni. Felborított asztalok és székek hevertek mindenütt, egy csomó növény leesett az ablakpárkányról, üvegszilánkok röpködtek ide-oda és persze a harcoló emberek még nagyobb felfordulást hagytak maguk után.

Az jutott eszembe, hogy mennyit kell majd takarítani ezután a csata után. Valószínűleg minden romokban lesz, bár, ahogy észrevettem, ahhoz sokszor nem kell harc, hogy a UA-be járó hőstanoncok rendetlenséget csináljanak.

Közben mindannyian leértünk az alsóbb emeletekre, ahonnan fura lények sokasága és a Gonoszok ligájának számos tagja özönlött fel nagy sebességgel.

Mivel a képességemet nyilván nem használhattam ennyi emberrel körülvéve, inkább a harcművészeti tudásomat vettem igénybe és a nem embernek tűnő, sok lábú, sok kező szörnyekre fordítottam a figyelmemet.

- Nem fogom hagyni, hogy a barátaimat bántsátok! - mondtam kivételesen jól hallhatóan, amit a szörnyek szerintem nem érettek, de a körülöttem harcoló osztálytársaimból páran elmosolyodtak. Eijiro-san mielőtt behúzott volna egy szörnynek felemelt mutató ujjal vigyorgott rám.

- És azt hogy akarod kivitelezni? - kérdezte hirtelen mellém perdülve egy sötét hajú magas Ligatag. Felismertem. Dabi volt az, aki kék színű lángokkal gyújtogat.

Harci állásba helyezkedtem, de mielőtt bármilyen harcot is el tudtam volna kezdeni, Katsuki-san hirtelen egy közénk ugrott, kitárta a karját és elkiáltotta magát:

- Egy ujjal se érhetsz hozzá!

Minden más helyzetben sokra értékeltem volna Katsuki-san védelmező módját, de most épp saját magamtól akartam harcolni egy bűnöző ellen...

Dabi persze azonnal vette a lapot és idegesíteni kezdte Katsuki-sant, amit mint tudjuk, nem nehéz elérni.

Mondjuk nem volt igazán nemes módszer, amihez folyamodott, Katsuki-san válla fölött elnézve végigmért engem és elvigyorodott.

- Kár... pedig olyan aranyosnak tűnik...

Egy pillanatra én is és Katsuki-san is lefagytuk, de aztán ő hamarabb kapcsolt.

- Mit..MIT MONDTÁL??? SZERINTEM TE ITT FOGSZ MEGHALNI!

- Ne...Katsuki-san kérlek nyugodj meg! Majd én elintézem! - próbáltam meg megnyugtatni és a karjára tettem a kezem. Annyira dühös volt, hogy lelökte magáról és most velem kezdett el üvöltözni.

- Te kussolsz, hátramész a sarokba és szépen hagyod hogy kinyírjam őt a két kezemmel. Gyerünk húzás van innen! Most! - mutatott az ajtó irányába nekem meg leesett az állam.

Oké. Eddig hagytam, hogy mindenfélét műveljen velem, hogy kiabáljon, tűrtem amikor azt akarta, hogy viseljem a ruháit, megcsináltam neki mindent, amit kért de ez sok volt. Le akar küldeni a harcmezőröl??

Katsuki-san keze épp Dabi arca felé lendült amikor hirtelen minden gonosztevő eltűnt. A szörnyek is. A hősök értetlenül bámultak egymásra.

Akik a lendülettől pofára estek, most ülve pislogtak körbe.

- Most...meg...mi...történik? - kérdezte értetlenül Katsuki-san.

A kezemben levő apró szerkezetre pillantottam. Minden Ligatagnak és szörnynek volt egy hasonlója, de csak akkor teleportálódtak vissza, ha az enyémet nyomta meg valaki.

Ez esetben én.

- Visszaküldtem őket - mondtam halkan, de mégis mindenki értette minden szavamat.