Felrobbantanám érted a világot || MHA Ff || Bakugo X OC

7. fejezet

Isabel

- Mennyi az idő?... - kérdezte álmosan Katsuki-san, az ölemben feküdve.

- 6:53. - mondtam.

- és miért--mi történt? - körülnézett, arra utalva, hogy egy ágyban fekszünk ő, meg félig rajtam van.

- Se-semmi! - feleltem elpirulva. - csak elaludtál...ebben a pózban.

- AZ ÖLEDBEN ALUDTAM ÉS NEM VOLTAM ÉBREN?? - felpattant és dühösen járkálni kezdett a szobában, majd visszafeküdt az ölembe.

Ha nagyon bátor lettem volni, bizonyára azt mondtam volna neki, hogy "ha alszol nyílván nem vagy ébren" de inkább befogtam a szám és csöndben bólintottam.

Ha tényleg nagyonnagyon bátor lettem volna, azt is hozzátettem volna, hogy kicsit próbáljon meg halkabban beszélni, mert az emberek többsége vasárnap 6:50-kor még a lóbőrt húzza a puha meleg ágyában és semmi kedve Katsuki-san üvöltésére ébredni.

De persze ezt sem mondtam.

Katsuki-san hirtelen elgondolkodott.

- Tegnap...amikor harcoltunk...nem akartad használni a képességedet. Miért? - nézett a szemembe. Nem hagyhattam, hogy véletlenül összekapcsolódjon a tekintetünk, úgyhogy inkább lesütöttem a tekintetemet.

- Mert nem lehet. - mondtam ki a legegyszerűbb választ ami eszembe jutott.

De persze Katsuki-sannak ennyi nem volt elég. Feljebb tornázta magát az ágyon, aminek az lett a következménye, hogy egyre inkább feküdt rajtam, mint az ölemben.

- Miért nem? Veszélyes? Azt hiszed érdekel ha veszélyes?

- Ez nem olyan veszély! Ezt nem lehet csak így kikerülni! - fakadtam ki.

- Mi a képességed? Mond el. - parancsolta ellentmondást nem tűrően.

- Mondom, nem lehet...nem mondhatom el...

- Gondolod hogy ellentmondhatsz nekem? - hajolt közelebb. - történetesen rajtad fekszem. Csináljak még valamit, hogy beszélj? - most már csak pár centi választotta el az arcát az enyémtől.

Sóhajtottam egyet. Ami azt illeti kicsit mérges voltam. Miért nem hagy békén? Nem is érdekli, hogy mi van velem nem?

- Oké tudod mit? Elmondom - feleltem és most én néztem az ő szemébe, de aztán inkább elnéztem, hogy nehogy valami baj legyen.

- A képességem...a halál. - mondtam ki.

Katsuki-san hirtelen elengedett. Felültünk, ő meg megfogta a vállamat.

Én mondtam tovább mert már mindegy volt és hirtelen nem tudtam befogni.

- Akivel szemkontaktus létesítek bizonyos időn belül, azt képes vagyok megölni. Egyszerűen...és gyorsan.

Katsuki-san elengedte a vállamat és lehajtotta a fejét.

- Ez nem igazság... - suttogta. Bólintottam, közben meg azon gondolkoztam, hogy hogy lehet, hogy együttérez.

- Hogy lehet neked ennyire menő képességed? - fakadt ki pár másodperc hallgatás után.

Meg se tudtam szólalni. Egyfelől...azt hittem együttérez! A másik meg hogy, ha eddig valakinek elmondtam képességem titkát, akkor örökre rettegni kezdett tőlem és soha többet nem mert rám nézni sem, nem hogy a szemembe.

- Katsuki-san... te nem félsz tőlem? - kockáztattam meg a kérdést.

- Nem. - hangzott a válasz egyszerűen és velősen. Felemelte a fejét és a szemembe nézett. - Látod? Nem félek, mert tudom, hogy nem fogsz megölni.