Felrobbantanám érted a világot || MHA Ff || Bakugo X OC

12. fejezet

Isabel

Komolyan senkinek nem jutott eszébe szólni a ruhámról miután 10 percig beszélgettem velük a kórteremben??

Rettenetesen kínosan éreztem magam, ráadásul még az idilli romantikus jelenet sem történhetett meg, ahol Katsuki-san kölcsönadja a pulcsiját, mert a fiú még télen se viselt soha hosszúujjúnál melegebb anyagot, ezen a tavaszi napon pedig csak szokásos halálfejes pólója volt rajta.

Így hát kénytelen volt én magam takarni magamat, két kezemet a mellem köré fonva már nem volt annyira kényelmetlen érzés.

A másik problémám viszont az volt, hogy még nem tudtam járni és a kezeimmel kapaszkodni sem, de ezt is megoldottuk, Katsuki-san ölbe kapott és úgy cipelt fel a saját (végre nem az övébe, köszönöm TwT) szobámba.

Útközben egy megjegyzést sem kaptam tőle, sőt még csak rám sem nézett, amiért nagyon hálás voltam neki. Igazából egészen úgy viselkedett mint egy normális fiatal, ami elég szokatlan volt a részéről.

Óvatosan letett a szobám előtt, kinyitotta nekem az ajtót, majd betámogatott és segített odébb tenni a cuccaimat, hogy leülhessek az ágyra.

Hálásan pillantottam rá, de kerülte a tekintetemet. Amit meg tudok érteni a képességemet tekintve...

- Mi-minden rendben Katsuki-san? - kérdeztem félénken. - máskor nem így szoktál viselkedni...

Csak bólintott, majd legugolt, hogy felvegye a pulcsimat a földről, de én hirtelen ötlettől vezérelve, minden bátorságomat összeszedve gyorsan átfontam a nyaka körül a kezemet és megöleltem.

- Köszönöm Katsuki-san... - suttogtam. - mindent amit értem tettél..

- Én...Isabel, én... - kezdte lassan nekem meg nagyot dobbant a szívem a nevem hallatán. Lehet, hogy hülyeség, de az ő szájából sokkal jobban hangzott a nevem.

- Á mindegy, hagyjuk, inkább hagylak pihenni... - sóhajtotta végül, majd távozott.

Mielőtt kiment, keze elidőzött egy kicsit a kilincsen, mint aki megfontolja, hogy mégis elmondjon valamit de aztán csak megrázta a fejét és kilépett az ajtón.

Ez vajon mi volt? Mit akart mondani? A gondolatok villámként cikáztak a fejemben.

Biztos meg akart kérni, hogy hagyjam békén azok után amit csináltam...könnyek gyűltek a szemembe. De hát teljesen érthető lenne...

Hirtelen kopogtatást hallottam. Katsuki-san?...

De nem a fiú érkezett vissza: Hirtelen kivágódott az ajtó és öt lány lépett be rajta. Illetve hat, csak Toru-sant nem vettem észre először.

- Meglepetééés! - kiáltotta Mina-san és egy nagy tál süteményt nyújtott át. Volt rajta minden, mochi, sajttorta, brownie, kekszek, egyszóval az összes kedvenc sütim.

- Honnan tudtátok, hogy ezeket szeretem a legjobban? - kérdeztem ámulva a finomságok láttán.

- Emlékszel amikor fogalmazást írtunk pár napja? Én javítottam a tiedet és abban benne volt, hogy mik a kedvenceid-kero! - vigyorgott Tsuyu-san.

- Me-megjegyezted? - kérdeztem meghatottan. Még mindig új volt, hogy errefelé ilyen figyelmesek az emberek. Nem voltam hozzászokva.

- Na, azt hiszem itt az ideje egy jó kis csajos csevejnek! - tért a lényegre Toru-san majd mindannyian rámnéztek. (Illetve azt pont nem láttam, hogy Toru-san rámnézett -e, de feltételezem, hogy igen)

- Szóval?

- Összejötettek már Bakugoval? - tette a fel a kérdést Kyouka-san.

- Ho-hogy mi? Az...én... - egy pillanat alatt elvörösödtem. - az nem az volt aminek látszott... - pillantottam Ochako-sanra, aki először hallott a csókjelenetről.