Mégis mi történik...

~ 7 ~

-Kérlek ne haragudj meg, de- aggódó hangnemben kezdett magyarázni.
- Hogy ne haragudnék, anyud miért hiszi azt, hogy együtt vagyunk?- vágtam szavába felháborodottan.
- Norával már annyi éve azt játszuk, hogy szakitunk majd megint összejövünk, a családban már senki sem szereti őt. Csak azt szeretném, hogy végre egyszer büszkék legyenek rám... azt hiszik sosem lesz normális kapcsolatom, azt hiszik komolytalan vagyok. -sóhajtott.- ezért mondtam azt a családomnak, hogy túl léptem végleg Norán és van egy új barátnőm.-Hajtotta le a fejét.

Hirtelen egy szót sem tudtam szólni,m. A nagy Marcus elismerésre vágyott. Nem csodálkozom, hogy a családja miért nem bírta Norát, kiálhatatlan picsa.
-És... ebből semmi nem volt igaz, hiszen nincs barátnőd és mg csak Norán sem léptél túl.- húztam fel a szemöldökömet.
-Nagyon jól kiismertél csinibaba.- mosolygott rám kacéran, és pont annyira álltam tőle, hogy megragadta a pólómat és közelebb húzott magához.

Akaratlanul is elmosolyodtam a tettén. Próbáltam elfedni az igaz mosolyt az arcomról.
-Mosolyogj többet, mert kibaszott jól áll.- mondta és megsimította a kezem. Megint csak mosolyogtam, én hülye.
-Na jó, hagyjál.- mosolyogtam kínosan és hátrébb léptem.
-Na fiatalok!- lépett be az anyja, hangos kiáltásával jelezte jelenlétét. Mindketten felé kaptuk a fejünket.-Bent kell maradnod még pár napot, de nemsokára haza jöhetsz.- mosolygott a nő és mellém lépett. -Téged haza vigyelek aranyom?- fordult felém. Mire válaszolhattam volna, Marcus megtette helyettem.- Igen, légyszi anya, nem akarom hogy este hazafele valami baj essen. A szemeim kikerekedtek.

—————

Az anyósülésen ülve csak bámultam ki az ablakon. A rádió halk zaja szólt a kocsiban.
-És mióta vagytok együtt a fiammal, mert én csak pár hete tudok rólatok?- kérdezősködni kezdett. -Omm... lassan 1hónapja..- válaszoltam bizonytalanul. Gáz volt hazudozni, úgy hogy nem is ismerem sőt azt sem tudom Marcus mit mesélt. - Ez olyan izgi, ne haragudj hogy ilyen vagyok, csak tudod olyan régen volt már normális kapcsolata a fiamnak.- mosolygott rám majd tekintetét vissza szegeszte az úttestre. Kínomba csak bólogatni és mosolyogni tudtam. -Itt vagyunk.- mutattam a házunkra. -Köszönöm, hogy haza hozott.- mondtam és kipattantam a kocsiból.- máskor is örömmel.- mosolyogva integetett nekem ameddig be nem értem az ajtón.

Te jó ég!

A napok szinte csak elrepültek, szinte minden nap bementem Marcushoz, ha nem voltam bent nála akkor üzenetben beszélgettünk. Rengeteget nevettünk és hülyéskedtünk. Nagyon régen éreztem valaki mellett magam ilyen felszabadultnak és boldognak. Pedig tudom, hogy eközben végig kihasznál, én mégis mint egy kutya mentem utánna. Anyukája a találkozásunk utáni napon, be is jelölt ismerősnek nem csak facebookon de még instagrammon is. Kicsit szarul éreztem magam a hazugságok miatt.

Sziasztok! Bocsánat, hogy sokáig nem volt rész. Kicsit összeszedetlen lett, de mostmár próbálok egyre sűrűbben tartalmas és érdekes részeket kitenni. Jah és ha még nem olvastátok a másik sztorim akkor abba is kukkantsatok bele.🥰