Mégis mi történik...

~ 6 ~

Mikor megpillantottam a 103-as kortermet, örömömben felsóhajtottam és beléptem a szobába. Marcus változatlanul ott feküdt az ágyban. A legközelebbi székre leültem és megpihentem rajta. Nem tudtam másra gondolni, csak Marcusra, ahogy elvitt arra a helyre és megpróbált megujjazni. Néha annyira izgató, mikor újra és újra lejátszom a jelenetet a fejembe és újra élem a pillanatot. Amikor olyan hevesen csókolóztunk és annyira jól csókolt.

Néha meg gyűlölködve tudok gondolni rá. Így is Norára gondolt közben...

Nagyon elrohant az idő arra lettem figyelmes, hogy jelez a telefonom.

Szomorú lettem amint megláttam a csengőhang melletti jegyzetet.

" Ki ne hagyd az edzést csajszi😉"

Igen...ilyenkor szoktam elindulni a röplabda edzésemre, de most nem igazán menne a gyengeségem miatt. De azta, hogy elment az idő már 4 óra!!! Mivel ilyen késő van talán, mostmár indulnom kéne.

Oda léptem Marcus ágya mellé és csak bámultam. Olyan nyugodt arca volt, szeme rezzenéstelenül pihent. A sebei miatt olyan sebezhetőnek tűnt, ahogy ott feküdt ártatlanul...

Sóhajtottam, majd megsimítottam izmos vállát le izmos karján keresztül, végül ujjai közé fontam ujjaimat. Annyira tökéletesen össze illett a kezünk, mint a puzzle darabok.

Egyszer csak a keze erősen megfogta kezemet. A fiú lassan pislákolni kezdett, majd hunyorítva kinyitotta a szemét és egyből rám pillantott.

-Valentin...én...én annyira sajnálom..-alig bírta kibökni a mondandóját és kezemet egyre szorosabban fogta. -Cssss hívnom kell egy nővért, ne beszélj.-csitítottam el. -Ne, várj! Ugye neked nem esett semmi bajod?- aggódott a fiú. -Marcus hozzád képest jol vagyok, most pedig pihenj.- engedtem el a karját és nyakig betakartam a fehér pokróccal, ő elengedte a kezemet és nyugodtan hátra feküdt.

Hívtam egy nővért, aki óvatosan átvizsgálta és infúziót cserélt. -Minden rendben van vele?- kérdeztem a nővért Marcus állapotáról. -Az már nagyon jó, hogy felkelt, sajnos az állapota még elég rossz ezért bíztasd kérlek és ne engedd, hogy bármit is csináljon a barátnőjére csak hallgat.- mondta kedvesen és megnyugtatóan, bár amikor az utolsó szavait hallottam megdermedtem és felhúztam a szemöldökömet.- Ohmm nem vagyok a barátnője.- mondtam zavartan.-Jaj bocsánat, ne haragudj.- mentegetőzött. -Semmi gond, akkor figyelek rá.- mondtam és vissza sétáltam Marcus mellé.

-Na nem bújsz ide mellém kis barátnőm?- kacérkodott Marcus. Nem hiszem el, hogy még ilyenkor is próbál flörtölni. Akaratom ellenére elpirultam. -Naa le sem tagadhatod mennyire örülsz ennek.- húzta mosolyra a száját.-Nem szabad most mozognod, vagy bármit csinálnod.-mondtam.-Ahaa ez elég gyenge kifogás volt.- nevetett és elkezdett köhögni. -Jaj istenem Marcus tényleg pihenj, én nemsokára elindulok haza.- mondtam és készültem leülni az ágya melletti fotelba.

-Adj egy puszit és ígérem nyugodtan fogok aludni.- felém fordult és elővette a boci szemeit. -Marcus kikészítesz.- forgattam meg a szemeimet. -Nyaa beteg vagyook...- torzította el hangját és még cukibb fejet vágott. Nagy mehezen beadtam a derekamat, de csak azért mert beteg.

Feltápászkodtam és közelebb léptem hozzá egymást bámultuk. Tökéletes barna haja, most kissé kócos volt, de még így is csodálatos. Szemei ragyogtak. Kezét alig bírta felemelni, de a hajamba simított.- Olyan gyönyörű vagy.- mondta. Biztosan a gyógyszerek hatása. Közelhajoltam és egy nagy puszit nyomtam az arcára. Ő egy elégedett hangot adott ki. -Csak még egy utolsóóót.- könyörgött. Nem tagadom, élveztem. Mosolyogtam és még egy puszit akartam adni, mikor a fejét oldalra kapta ezért a pusziból csók lett.

Elhúztam a fejemet.-Marcu- nem tudtam befejezni a mondandómat, mert valaki hirtelen berontott a szobába. -Sziasztok, ne haragudjatok, hogy ha megzavartam valamit.- hátra néztem és egy nagyon kedvesnek tűnő nő lépett be.-Anya?- lepődött meg Marcus. -Drágám annyira örülök, hogy nem esett nagyobb bajod.- mosolygott az anyukája.- Óóó milyen vagyok, Szia Katy vagyok, te meg bizonyára a fiam új barátnője, annyit hallottam már rólad, olyan boldog vagyok.- rázta meg a kezemet a nő és boldogan magához ölelt. Kérdőn pillantottam rá Marcusra. Mégis mi történik?!

-Én is nagyon örülök, hogy megismerhetem.- mondtam megszeppenve. -Anya ne már!- mondta Marcus kínosan. -Ugyan már.- mosolygott az anyukája.- Beszélek a nővérekkel aztán jövök.- mondta és kiviharzott.

-EZ MEG MI VOLT?!-fordultam teljes lendülettel Marcus felé és a magyarázatot követeltem.