Bízz bennem /Rajmund szemszöge/(ABBAHAGYOTT)

4.

A várost gyorsan elhagytuk mivel nem volt forgalom az utakon. Az autópályára kiérve már gyorsan száguldottunk. Mindenki a gondolataiba merült amikot mindenkinek csippant a telegonja.
Kocsis volt. Kirakta a reggeli boomerangot.

A Szirtes előtt állunk, középen Tahival, jobbra Dominik a legszélén pedig Vivi. Tahótól ballra én vagyok amint épp Sára felé fordulok, ő meg mellettem a könyökét a vállamra teszi. Szerintem tök jó kép lett bár Tahi szigorú nézése nem illett oda.

A kommentek sokasága jött. Mindegyik minket szidott bár ez minket nem érdekelt. Én csak szótakozottan olvastam, aztán meguntam. Így tovább néztem a tájat.

-Az ott megint egy tó? - kérdezte Major, mire én is kinéztem.
-Csak délibáb. Nincs ott semmi. - felelte Dominik.
-Ó, oké. - és az ablakon át láttam ahogy Major biccent egyet.
Mivel mind éreztük, hogy lassan megérkezünk, ezért elkezdtünk fészkelődni. A sofőr hátra pillantott a visszapillantóba.
-Alig tíz perc és megérkezünk. - mondta a sofőr. - Mindjárt kiderül a srácok első feladata. Izgul, mi? - érdeklődött Tahitól.
-Nem féltem őket. - dünnyögte Tahó.
-Kitűnőek, mi? - érdeklődött tovább, mire én majdnem elröhögtem magam.
-Hát hogyne. Kis zsenik. - közölte gúnyosan a fizikatanár.
-Így van. És ez egyértelműen a tanár úr érdeme. Mindent, amit tudunk, tőle tanultunk. - közöltem vissza tartott nevetéssel. Mire Tahi mérgesen nézett rám és kivette a kezemben lévő chipseszcacskót.
-Mutasd csak azt nekem. Nekem hoztad nem? - kérdezte miközben kivett belőle.
-Hogyne. Hiszen tudom, hogy mennyire szereti. - dünnyögtem.
-Látja? Ilyenek ezek a diákok. Mindig csak adnak, adnak. - csámcsogot a sofőrnek.
-Ennyi? - kérdeztem unottan és a többiekhez fordultam. - Kértek?
-Nem, köszönöm. - felelte Major.
-Én sem. - rázta meg a fejét Vivi.
-Kösz. -biccentet Dominik és vett belőle.
-Sofőr...? Úr? Sofőr úr? - kérdeztem bizonytalanul.
-Nem kérek. - felelte a vezető.
Utána a busz indexelni kezdett. Áthaladtunk egy buckás úton és megálltunk egy kietlen parkolóban.
-Végállomás. -szólt a sofőr.
-Itt? - hajolt előre Dominik.
-Itt, bizony. - biccentett mosolyogva a járművezető. Miután mindenki kiszált megálltunk a busz mellett és tanácstalanul forgolódtunk.
-Na jó, és most? - nézett körbe Vivi is.
A sofőr kiszedte a csomagjainkat és vissza szált a buszba.
-Hé! Mit csinált hova megy? - kérdeztem meglepetten.
-Van itt egy jó csárda a közelben. - avatott be minket a tervébe.
-Nem, úgy értem. Miért hagy itt minket a semmi közepén? - helyesbítettem mert, nem a csárdája érdekelt.
-Ja hát mert éhes vagyok. Rátok meg vár az első feladat. Sok sikert. - intett mosolyogva Hát én nem mosolygok.
-De ne már. Milyen feladat és hol? - kiabált utána Vivi. Mivel nem tudtunk mit csinálni felvettük a bőröndjeinket.
-Valami ilyesmi nyitójelenettel kezdődik a legtöbb horror film. - fordult körbe Major. Ezek szerint szokott nézni horrort, de jó én is. :)
-Az szívás, mert akkor én vagyok az első áldozat. - dünnyögte Vivi, mire látta, hogy nézünk rá hozzá tette. - Ugyan már,szép lány, sok utálóval. Helló, tutira mindig ő az első, akit kinyirnak. - mutatott magára. Mire Major elnevette magát, Dominik pedig elmosolyodott. Én megráztam a fejem.
-Nem igaz, csak akkor, ha a gyilkos ember. Ha valamiféle szörny vagy idegen kezd öldökölni, akkor nagy eséllyel Tahit kapja el először. - közöltem röhögve.
-Tényleg.-értett egyet bólogatva Major.
-Akkor bízzunk ebben. - szólt Dominik.
-Kösz. - mosolyodott el Vivi.
-Szívesen.
-Agyasok itt egy tábla a versennyel kapcsolatban, talán gyertek, olvassátok el és haladjunk. - szólt ránk a fizikatanár.
-Határozottan Tahit kell először elkapnia. - erősízettem meg.

"Iskolák Országos Versenye- Élménytábor. 800 méter.

Ez volt a táblára irva mellette pedig egy nyíl amit követtünk. Én és Dominik elindultunk a lányok pedig még fotózkodtak, de jöttek miután Tahi rájuk. Így elindultunk a keskeny úton. A lányok nehezen haladtak a bőröndökkel, de megoldották.
Aztán egyszer csak egy vonalat vettem észre mire megtorpantam.
-Szerintem megjöttünk. - szólaltam meg.
Aztán meggyőztük Tahit, hogy ő kerssen valami megoldást mi addig a vonal előtt állva gondolkoztunk.

-Engem egy rajtvonalra emlékeztet.-szólalt meg Vivi.
-Lehet az is. - jegyezte meg Major.
Míg gondolkodtunk Tahi talált egy botítékot. A föld láva. Megvan! Aztán Majorral összenéztünk.
-A föld láva. - mondtam neki.
-A föld láva. - ismételte meg. Nem volt időm elveszni a szemeibe, mert Vivi felé kaptuk a fejünket.
-Gyere vissza! - kiáltottam oda neki. - A föld láva. - mutogattam.
Ezután elmagyaráztuk a dolgokat nekik.
-Ne érjünk a földhöz? És azt mégis, hogy oldjuk meg? - fordult körbe Vivi.
Ez a gond. Gyorsan körbe fordultam és rájöttem, hogy hogyan lehetne átjutni.
-Megvan! - kiáltottam fel. - Adjatok dolgokat, amire rá lehet állni.
Elkezdték adogatni és elkezdtünk lépegetni a kapu felé. Elől mentem én mogöttem Dominik középen Vivi. Mögötte Sára és a sort zárta Tahi.
Az utolsónál nagyott kellet lépni, ezért segítettem Majornak. Megfogtam a kezét, hirtelen elöntött a bizsergés. Nem tartott tovább néhány másodpercnél.
Elkezdtek tapsolni, bár ez inkább a szervezőkre volt jellemző. Odalépet hozzánk a főszervező és üdvözölt minket. Aztán kinyitott egy mappát.
-Sára. - tippelte meg Major nevét.
-Igen. - biccentett.
-Vivi. - mosolygott rá aztán tovább fordult. - Dominik és Rajmund. - találta el helyesen.
-Így van. - biccentett Dominik.
-Még egyszer nagyon örülök, és sok sikert a versenyhez. - mosolygott Róbert és otthagyott minket.
-Miért érzem úgy, hogy Kocsis egy egész aktát küldött rólunk? - kérdeztem.
-Mert valószínüleg Kocsis egy egész aktát küldött rólunk. - bólintott Major.
-Szerintetek megkapjup valaha a cucvainkat, vagy még ellenőrzik párszor? Mert esetleg még egy reptéri detektoron érdemes lenne átvilágítani... - jegyezte meg Dominik mire én elmosolyodtam Major pedig elnevette magát.
-Megvan az az érzés, amikor  a Szirtesben mindenki titeket bámul? -gondolkodott hangosan Vivi a hátunk mögé nézve.
-Aha. - felelte Dominik.
-Persze. - mondtam autómatikusan.
-Minden alkalommal. - mondta unottan Major.
-Akkor ezt kapjátok ki. - húzta széles mosolyra a száját mire mind megfordultunk.
Az egész táborban lévő csapat minket bámult. Az érdeklődő szempárokkal nem foglalkozva elindultunk az utolsó fapadhoz sétáltunk. Még hátra pillantottak a csapatok de mi nem foglalkoztunk azzokkal.
-Na látom, sikerült itt is megkedvelnetek magatokat. - ért oda Tahi szórakozottan.
-Ez is pipa. - biccentett Dominik.
-A szervezők is átnézték mindannyiótok holmiját, mindent rendben találtak. - közölte Tahi.
-Akkor így elkerülhetjük a gumikesztyűs motozást? - édkeklődtem.
-Nagyon vicces vagy. - meredt rám Tahi, aztán Dominikhoz fordult. - Viszont nálad felmerült egy gyanús tárgy. Ez micsoda? - vett elő egy régi fésüt ezt persze nem tudta.
-Ez? - kérdezte.
-Igen... Az egyik oldalsó zsebben volt elrejtve. - pillantott rá szigorúan.
-Szóval megtalálták. - sütötte le a szemét. Mire én majdnem elröhögtem magam.
-Meg. Úgyhogy beszélj. - morgott rá.
-Rendben,így már tényleg színt kell vallanom. Ez egy nagyon veszélyes... fésű. - nyomta meg tárgy oldalán lévő gombot Dominik mire kiugrott egy ősrégi fésű.
-Hát ez... - köhintett a tanár. - Ez tényleg ártalmatlan. Jó, mindjárt visszahozom, csak előbb megmutatom a szervezőknek, hogy tudják, mi ez.
-Jó. - felelte Dominik hanyagul aztán hátra nézett a válla felett megnézve mi történik. Nem jutott be a következő csapat. A lányok elkezdtek számolni.
-Tizenkettő. - mondtam be a végeredményt. Amennyi csapatot vártunk.
-Értem. Amúgy... Írt már valaki Kocsisnak, hogy bejutottunk? - kérdezte Vivi.
-Basszus, nem. - jegyeztük meg és mindenki elővette a telefonját, hogy értesítsük Kocsist.

Huhh... Remélem tetszett, ez a rész eddigi leghosszabb. Most lesz egy kicsi pihi (pár nap vagy hét) és utána egyből hozok kettő részt is. 1124 szó.