I miss you (Taekook ff)

2.RÉSZ

Ez nem lehet igaz... Képtelenség... Ezt biztos csak álmodom...

-Taehyung! Milyen volt Londonban? -kiáltott fel az egyik lány az első padsorból.
-Szuper, de nagyon hiányoztatok. -válaszolta mosolyogva.
A többiek még ezernyi kérdést tettek fel neki, de én csak bámultam őt könnyes szemekkel.
Most, hogy újra látom őt... Felszakított bennem egy régi sebet...
-Jungkook mellett van még egy hely. Meg ha jól tudom ti nagyon jóban voltatok régen. -mondta az osztályfőnök, az én tekintetem pedig össze fonódott a rég nem látott szerelmemmel.
A mosoly azonnal lehervadt az arcáról és helyette egy szomorú Taehyung nézett vissza rám. Aztán lassú léptekkel megindult felém. Nem szakítottuk el egymásról a tekintetünk egész addig, míg ő le nem ült mellém, majd a tanárnőre néztünk, mert azonnal kezdte is az órát.

Ennél kínosabb 45 percem még sosem volt. Néha fél szemmel a mellettem ülő fiúra néztem, de amint rám nézett, már el is fordítottam a fejem.

Órán, miközben jegyzeteltünk, néha egymáshoz ért a lábunk vagy a kezünk, de én szinte azonnal arrébb húztam magam.

Azt hittem, ha majd egyszer valami csoda folytán újra látom, akkor boldogan fogom magamhoz húzni egy szoros ölelésre, de helyette inkább távolabb szeretnék tőle lenni.

-A következő órátok is velem lesz, úgy készüljetek. -mondta az osztályfőnök, mielőtt távozott.
Egy nagyot sóhajtottam, majd végig néztem az osztályon. Amint kilépett a tanárnő a teremből, már szinte senki nem volt a helyén. Szünetben elszabadul mindenki.

-Szia Kook. -szakított ki padtársam hangja a nézelődésből, így rávezettem a tekintetem, de nem szólaltam meg.
-Még haragszol? -kérdezte szomorúan, miután pár másodperc után sem köszöntem vissza.
-Nem... -mondtam halkan, majd inkább lehajtottam a fejem.
-Én... sajnálom, hogy itt hagytalak. -fogta meg a kezem, én pedig újra éreztem azt a melegséget a szívemben.
-Kérlek mondj valamit. -beszélt hozzám továbbra is.
-Milyen volt Londonban? -néztem rá.
-Nélküled? Nem valami jó... Hiányoztál. -ejtett felém egy apró mosolyt.
-Te is hiányoztál... -könnyesedett be a szemem és láttam, hogy neki is.
Meg akartam ölelni őt, de a csengő hangja megzavarta ezt az egészet, így mind a ketten egy nagyot nyelve, könnyeink letörölve engedtük el egymás kezét...