-Elmeséled milyen volt? -nézett rám a velem szembe ülő hölgy, miközben egy tollat fogott a kezében és várta, hogy megszólaljak.
Minden nap ezt csináljunk. Én beszélek, ő pedig jegyzetel.
-Honnan kezdjem? -kérdeztem.
-Bárhonnan. Ahonnan szeretnéd. -válaszolta mosolyogva, én pedig egy mély levegőt vettem és belekezdtem a mesélésbe.
-Az osztályteremben voltam és a telefonomon néztem a régi képeink. Sírni akartam, de nem tudtam. Aztán inkább letettem a telefont és kifelé kezdtem nézegetni az ablakon. Borús volt az idő, mint a hangulatom. Aztán eszembe jutott a tegnap esti álmom. -mosolyodtam el az emlékre.
-Az álmod, amiben megcsókóltad Taehyungot? -kérdezett rá a nő, én pedig bólintottam egyet, majd tovább meséltem.
-Bejött az osztályfőnök. Közölte, hogy lesz egy új osztálytársunk, akit már ismerünk. Ekkor behívta az illetőt. Taehyung volt az. -mondtam kicsit elszomorodva -Az osztálytársaim kérdezgetni kezdték tőle, hogy milyen volt Londonban. Aztán az osztályfőnök mellém ültette. Nem szóltunk egymáshoz. Csak óra végén. Rám köszönt, hogy Szia Kook. Kérdezte, hogy haragszom-e. Azt mondtam, hogy nem. Ő pedig azt, hogy sajnálja, hogy itt hagyott. -könnyeztem be, de nem sírtam el magam.
Muszáj tartanom magam. Nem sírhatok.
-Kérsz egy zsebkendőt? -kérdezte kedvesen a pszichológusom.
-Nem, köszönöm. -ráztam meg a fejem.
-Akkor folytasd.
-Én is megkérdeztem tőle, hogy milyen volt Londonban. Azt mondta nélkülem rossz. Meg, hogy hiányoztam neki. Erre azt mondtam ő is nekem. Megfogtuk egymás kezét. Meg is akartuk ölelni egymást, de ekkor hirtelen megszólalt a csengő és elengedtük egymást... Aztán felébredtem és hallottam, hogy csörög ébresztő órám. Azt hittem nem álom volt. Olyan igaznak tűnt. -fejeztem be az álmom mesélését a pszichológusnak, aki figyelmesen végig hallhatott.
-Szerinted miért álmodtad ezt? -kérdezte.
-Nem tudom. Talán azért, mert hiányzik nekem Taehyung, pedig már egy év is eltelt mióta elment. És tudom, hogy soha nem fog vissza jönni. -mondtam vállat rántva.
-Értem. Akkor mi lenne, ha kielemeznénk az álmod? -kérdezte kedvesen, én pedig bólintottam egyet.
-Az álmod elejében nincs semmi különös. Hiszen mesélted nekem, hogy az első félévben Taehyung elmenetele után szinte minden napod ilyen volt. Szóval foglalkozzunk azzal, hogy azt álmodtad, hogy ő vissza jött Londonból. Miért pont London?
-Engem inkább az foglalkoztat, hogy miért hittem azt, hogy ez a valóság, mikor tisztában vagyok vele, hogy ő sosem jön már vissza. -mondtam kissé mérgesen, de mégis szomorúan.
-Oda is elfogunk jutni, de először beszéljünk Londonról. Mi köze Taehyungnak Londonhoz?
-Amióta ismerem, ő mindig oda akart menni. Aztán a tizenhatodik születésnapján az apja el is vitte oda. Bárcsak ne ment volna el. Nem tudom mi történt ott, de bármi is volt, biztos vagyok benne, hogy az miatt hagyott itt. -mondtam morocosan.
Néha nem tudom eldönteni, hogy haragszom-e Taere vagy fáj, hogy már nincs velem.
-Rendben. Most már beszélhetünk arról, hogy miért hitted ezt valóságnak. Van ötleted?
-Nincs. -vágtam rá.
-Ha jól tudom Taehyung nem jött vissza a londoni nyaralásáról, csak egy sms-t hagyott maga után, majd pedig azt a bizonyos telefon hívást. -mondta a nő, én pedig csak helyeslően bólintottam -Azért hitted valóságnak, mert a szíved mélyén reméled, hogy vissza jön és nem igaz az amit mondott neked.
-De tudom, hogy igaz! Ő sosem hazudna nekem!
-Igen agyban tudod, de én most a szívedről beszéltem. -mondta a doktor nő, én pedig egy nagyot sóhajtottam.
-A mai beszélgesnek vége. Holnap is várlak Jungkook. -állat fel a nő, így én is így tettem, majd kifizettem neki a pénzt és elköszönve, magamra kapva a kabátom hagytam ott a pszichológust.
Kiléptem az épületből a hűvös levegőre, majd a fülembe dugva a fülhallgatót, indítottam el a közös kedvenc zenénk Taevel, hogy azt hallgatva menjek haza. Már fél éve járok pszichológushoz, de nem érzek magamon változást. Inkább csak rosszabb lett a helyzet. De azért anyáék bíznak benne, hogy egyszer vissza kapják a régi gyereküket...
YOU ARE READING
I miss you (Taekook ff)
FanfictionSzépek voltunk együtt, de te valamiért mégis elhagytál. Megakartalak menteni, de te nem hagytad. Most pedig egyedül hagytál. Tudod én még mindig szeretlek, de mi értelme, ha te engem már nem? Vissza akarok menni hozzád. Azt akarom, hogy vissza gyere...