I miss you (Taekook ff)

3.RÉSZ

-Elmeséled milyen volt? -nézett rám a velem szembe ülő hölgy, miközben egy tollat fogott a kezében és várta, hogy megszólaljak.
Minden nap ezt csináljunk. Én beszélek, ő pedig jegyzetel.
-Honnan kezdjem? -kérdeztem.
-Bárhonnan. Ahonnan szeretnéd. -válaszolta mosolyogva, én pedig egy mély levegőt vettem és belekezdtem a mesélésbe.
-Az osztályteremben voltam és a telefonomon néztem a régi képeink. Sírni akartam, de nem tudtam. Aztán inkább letettem a telefont és kifelé kezdtem nézegetni az ablakon. Borús volt az idő, mint a hangulatom. Aztán eszembe jutott a tegnap esti álmom. -mosolyodtam el az emlékre.
-Az álmod, amiben megcsókóltad Taehyungot? -kérdezett rá a nő, én pedig bólintottam egyet, majd tovább meséltem.
-Bejött az osztályfőnök. Közölte, hogy lesz egy új osztálytársunk, akit már ismerünk. Ekkor behívta az illetőt. Taehyung volt az. -mondtam kicsit elszomorodva -Az osztálytársaim kérdezgetni kezdték tőle, hogy milyen volt Londonban. Aztán az osztályfőnök mellém ültette. Nem szóltunk egymáshoz. Csak óra végén. Rám köszönt, hogy Szia Kook. Kérdezte, hogy haragszom-e. Azt mondtam, hogy nem. Ő pedig azt, hogy sajnálja, hogy itt hagyott. -könnyeztem be, de nem sírtam el magam.
Muszáj tartanom magam. Nem sírhatok.
-Kérsz egy zsebkendőt? -kérdezte kedvesen a pszichológusom.
-Nem, köszönöm. -ráztam meg a fejem.
-Akkor folytasd.
-Én is megkérdeztem tőle, hogy milyen volt Londonban. Azt mondta nélkülem rossz. Meg, hogy hiányoztam neki. Erre azt mondtam ő is nekem. Megfogtuk egymás kezét. Meg is akartuk ölelni egymást, de ekkor hirtelen megszólalt a csengő és elengedtük egymást... Aztán felébredtem és hallottam, hogy csörög ébresztő órám. Azt hittem nem álom volt. Olyan igaznak tűnt. -fejeztem be az álmom mesélését a pszichológusnak, aki figyelmesen végig hallhatott.
-Szerinted miért álmodtad ezt? -kérdezte.
-Nem tudom. Talán azért, mert hiányzik nekem Taehyung, pedig már egy év is eltelt mióta elment. És tudom, hogy soha nem fog vissza jönni. -mondtam vállat rántva.
-Értem. Akkor mi lenne, ha kielemeznénk az álmod? -kérdezte kedvesen, én pedig bólintottam egyet.
-Az álmod elejében nincs semmi különös. Hiszen mesélted nekem, hogy az első félévben Taehyung elmenetele után szinte minden napod ilyen volt. Szóval foglalkozzunk azzal, hogy azt álmodtad, hogy ő vissza jött Londonból. Miért pont London?
-Engem inkább az foglalkoztat, hogy miért hittem azt, hogy ez a valóság, mikor tisztában vagyok vele, hogy ő sosem jön már vissza. -mondtam kissé mérgesen, de mégis szomorúan.
-Oda is elfogunk jutni, de először beszéljünk Londonról. Mi köze Taehyungnak Londonhoz?
-Amióta ismerem, ő mindig oda akart menni. Aztán a tizenhatodik születésnapján az apja el is vitte oda. Bárcsak ne ment volna el. Nem tudom mi történt ott, de bármi is volt, biztos vagyok benne, hogy az miatt hagyott itt. -mondtam morocosan.
Néha nem tudom eldönteni, hogy haragszom-e Taere vagy fáj, hogy már nincs velem.
-Rendben. Most már beszélhetünk arról, hogy miért hitted ezt valóságnak. Van ötleted?
-Nincs. -vágtam rá.
-Ha jól tudom Taehyung nem jött vissza a londoni nyaralásáról, csak egy sms-t hagyott maga után, majd pedig azt a bizonyos telefon hívást. -mondta a nő, én pedig csak helyeslően bólintottam -Azért hitted valóságnak, mert a szíved mélyén reméled, hogy vissza jön és nem igaz az amit mondott neked.
-De tudom, hogy igaz! Ő sosem hazudna nekem!
-Igen agyban tudod, de én most a szívedről beszéltem. -mondta a doktor nő, én pedig egy nagyot sóhajtottam.
-A mai beszélgesnek vége. Holnap is várlak Jungkook. -állat fel a nő, így én is így tettem, majd kifizettem neki a pénzt és elköszönve, magamra kapva a kabátom hagytam ott a pszichológust.
Kiléptem az épületből a hűvös levegőre, majd a fülembe dugva a fülhallgatót, indítottam el a közös kedvenc zenénk Taevel, hogy azt hallgatva menjek haza. Már fél éve járok pszichológushoz, de nem érzek magamon változást. Inkább csak rosszabb lett a helyzet. De azért anyáék bíznak benne, hogy egyszer vissza kapják a régi gyereküket...