I miss you (Taekook ff)

5.RÉSZ

Másnap reggel siettem az iskolába, de nem azért, mert annyira oda akarok menni, csak pusztán reméltem, hogy gyorsabban fog menni az idő. A napom ugyan olyan volt mint a többi. Unalmasan és depis hangulattal ültem végig az órákat, aztán siettem haza, hogy nyugodtan tudjam olvasni Taehyung feljegyzéseit. Haza érve az első dolgom volt a szobámba menni és az ágyba vetve magam, a párnám alól kiszedve a naplót olvasni tovább. Jut eszembe ma még nem ettem semmit, de nem is akarok. Nem menne le a torkomon semmi...

3.feljegyzés

15 évesen túl fiatal lennék ahhoz, hogy lefeküdjek a barátommal? Én nem így éreztem tegnap este. Pontosan 3 hónapja vagyunk együtt. Lehet túl korán adtam volna oda magam Jungkooknak? De hiszen már kicsi korunk óta barátok vagyunk. Viszont a szülőknek nem lehet megmagyarázni semmit. Legalábbis az én apámnak nem. Tegnap Jungkook nálunk aludt. Viszont ma már nem úsztam meg apám haragját. Észrevette a szívás foltokat a nyakamon. Levetkőztetett. Vagyis kényszerített rá. Én nem akartam. Végül sírva, de megtettem. Láthatta az összes szívás foltot amit Kook hagyott rajtam. Hozzám vágta, hogy egy undorító hímringyó vagyok. 15 évesen képes voltam lefeküdni egy másik fiúval, akivel még csak 3 hónapja vagyunk együtt. Lehordott minden kurvának. De bárcsak ennyi let volna az egész. Ezek után az ágyra hasaltatott és az övével vert el. Még mindig fáj a hátam, pedig két órája történt a dolog. Oh Jungkook, ha tudnád, hogy mennyi mindent elviselek csak azért, hogy veled lehessek...

Ahogy elolvastam a sorokat, a szemembe könnyek gyűltek és mérgesen csaptam össze a naplót. Taehyung miért nem mondta nekem, hogy bántja az apja miattam? Megtudtam volna védeni! Megtudtuk volna oldani. Nem kellett volna elhagynia és lehető legmesszebb mennei tőlem...

-Jungkook, ettél már? -rontott be anya a szobába.
-Nem anya. Nem vagyok éhes. -néztem rá egy nagyot sóhajtva.
-Ez nem így megy! Nem hiszem el, hogy nem vagy éhes! Nem ettél az elmúlt napban szinte semmit! Össze fogsz esni és kórházba fogsz kikötni!
-És? Akkor ott kötik ki! -fordítottam neki hátat.
-Jeon Jungkook! Fejezd ezt be! Elegem van, hogy egy éve ezt hallgatom, hogy neked milyen szar, hogy nincs már veled Taehyung! Tedd már túl magad rajta! 17 éves vagy! Lesz másik szerelmed! -kiabálta le anyám a fejem.
Megint itt tartunk. Miért fog mindent Taere? Oké igaz, hogy miatta vagyok ilyen, de miért nem fogja fel senki, hogy nekem ő volt az első és igaz szerelmem. Én csak vissza szeretném kapni. Pedig tudom, hogy nem fogom...
-Anya, ezzel nem segítesz! Csak rontasz a helyzeten! -mordultam rá.
-Akkor mond drága kisfiam, mégis mit kezdjek veled!? Járatlak pszichológushoz! Hagyom, hogy a szobád tele legyen a Taevel való közös képeitekkel! Még a naplóját is oda adta neked az apja! Mond még mit akarsz!?
-Vissza kapni őt! De te ezt úgyse érted hiába mondom! -kelltem fel az ágyról könnyes szemmel.
A naplót a kezembe kaptam és kirohantam a házból. A cipőmet is az utcán vettem fel és úgy mentem a naplót szorongatva az egyetlen helyre ahol együtt lehetek Taevel. Mikor oda értem, lassan sétáltam be a kapun, majd leültem a földre, szembe az "Itt nyugszik Kim Taehyung" című sírral.

Akkor még nem tudtam, hogy pár nap múlva már újra veled lehetek szerelmem...