Pontosan a mai napon van az évfordulója annak, hogy egy éve a szüleim ebbe az intézetbe küldtek. Semmi különleges nincs a helyben, csupán normális tanítás folyik, egy kollégiumban lakunk, csak fiúk. Igen, egy idegen ezt mondaná, de valójában ez a hely ennél sokkal több. Az, hogy csak hímnemű egyedek vannak itt, rengeteg mocsokkal jár. Egy idő után szinte elfelejted milyen egy lánnyal lenni, így automatikusan a fiúk felé kezdesz vonzódni. Hogy állatias-e? Minden bizonnyal, de mégiscsak 14-18 éves kamaszokkal van tele a hely. Mostanra már hozzászoktam az éjszakai fájdalmas, vagy éppen kéjes nyögésekhez, ami a vékony falakon átszűrődik. És hogy én mit keresek itt?
A többséggel ellentétben én már korábban tisztában voltam a “ferdehajlamúságommal”, amit drága szüleim képtelenek voltak elfogadni, ezért bedugtak egy fiú intézetbe, mondván, hogy itt majd megnevelnek, aminek a logikáját azóta sem értem, ugyanis csupa olyan emberrel voltam körülvéve, akik hatására még biztosabb lettem az identitásomban. Bár való igaz, még sosem keveredtem futó kalandokba, ahhoz túlságosan is vágyom a mesebeli hercegemre fehér lovon, mondjuk valószínű valahol félúton meghalt a táltosa. Pedig vágyaim személyét meg is tudnám nevezni. Jeon Jungkook. Mint minden rosszfiút, őt is megelőzte a hírneve. Már a legelső napomon hallottam róla, és egyéjszakás kalandjainak tömkelegéről. Sajnos aznap megesküdtem magamnak, hogy soha nem állok be a sorba, és nem is próbálkozott be nálam, már ha egyáltalán tudja a nevem.
Viszont amikor először megláttam Őt... túl sok drámát néztem ahhoz, hogy ne tudjam mit jelent a bizsergető érzés az alhasamnál, és szívem gyors és hangos dübörgése. Első pillantásra beleszerettem, de ki nem, amikor olyan édes nyuszi mosolya van, ami, mint a napfény, beragyogja az egész helyet ahol csak megfordul. Persze, amikor először láttam, még nem tudtam ki ő, csak utólag kapcsoltam össze a két személyt. Akkor bántam meg elhamarkodott eskümet, hogy nem leszek partner egy egyéjszakás kalandra vele.
-Jól el van, Mr. Park?- kérdezi a földrajz tanárom, és gúnyosan mosolyogva mered rám.
-Igen, köszönöm a kérdést- válaszolok flegmán. Sosem volt felhőtlen kapcsolatunk, gondolom ez a kis pimaszság még belefér. Nagyot tévedtem.
-Na, elegem volt magából! Egyszerűen nem ért a sok egyesből! Egyetlen szerencséje, hogy a dolgozatai jó eredményűek, különben már rég bukásra állna- való igaz, bezsebeltem már néhány órai munka 1-est, mert elkalandoztam- Na de most ezen változtatunk-folytatja a tanár- ezen a héten tanuló szobára kell járnod. Nincs vita!
Jajj, csak azt ne! Tanuló szobára csak a nagyon rossz diákokat küldik, és félek, még valamelyik megkörnyékez, de hát mit tehetnék. Majd figyelek sötétedés után a folyósón, nehogy berántsanak egy szobába, és ott helyben tegyenek magukévá.Ezek után inkább odafigyelek az anyagra, nehogy meghosszabbítsa a büntetésemet még egy héttel továbbra ez a szipirtyó.
A délután bekövetkeztével egy fájdalmas grimasszal a fejemen lépek be a terembe, ahol 4 órán keresztül fogom tengetni az időmet. Ahogy megjelenek, mindenki felém fordul, én pedig pironkodva biccentek egyet, és a második padsorban foglalok helyet.
-Park Jimin?- kérdezi a tanár, mire helyeslően bólintok. Néma csendben kipakolom a cuccaimat, és nekikezdek a tanulásnak, kihasználva, hogy ezt teljes nyugalomban tehetem.
Nagyjából 20 perc elteltével azonban nyílik az ajtó, és belép rajta... Te jó ég, egy helyiségben vagyok Jeon Jungkookkal! Sőt, ha belegondolok az egész délutánt együtt töltjük majd. Na, csak így tovább, és hipp-hopp az oltárnál vagyunk!
Jungkook köszönés helyett csak lazán megrántja a vállán nehezedő hátizsákot, majd magabiztos léptekkel helyet foglal a második padsorban, gyakorlatilag mellettem, csak másik oszlopban. A szívem ezerrel dobog, a tenyerem izzad, és nem tudom mit csináljak, miközben ő ráérősen előszedi a felszereléseit, amik a házi megoldásához kellenek. Fogalma sincs róla, hogy mindjárt elájulok mellette, annyira észveszejtően néz ki, így alaposan végig is mérem. Kávébarna haja lazán a homlokára hullik, egy bő fekete pulcsi van rajta, ugyanilyen színű nadrággal, és tornacipővel. A karját, ujjait és nyakát kiegészítők tarkítják, ami igazán feldobja ezt az egyszerű ruházatot. Legvégül arcát tanulmányozom, telt ajkaitól és sima bőrétől kezdve csillogó íriszeiig, amik érdeklődve néznek rám. Ekkor azonnal, és paradicsom vörös arccal fordulok el, és hajolok a könyveim fölé.
-Hé, pszt! Új vagy itt?- suttogja pár perc csend után. Na tessék Park Jimin, most megcsináltad. Kissé félve fordulok felé, hogy megbizonyosodjak róla, valóban hozzám szólt. Szemei engem fürkésznek, így kérdésemre helyeslő választ kapok.
-Most vagyok először tanuló szobán- válaszolok suttogva, egy bólintás közben, mire csak kajánul elvigyorodik, és mint aki roppant elégedett ezzel a válasszal, visszafordul jegyzetei fölé, és én is hasonlóképpen teszek. Az anyag olvasásához jó párszor hozzá kezdek, de még most sem tudom felfogni mi van benne. Már kezdek ideges lenni, ezért fújtatva elteszem a tankönyvem, és a kezembe veszem a regényemet. Az olvasás mindig is ki tudott kapcsolni, tehát most is ebben reménykedtem, ám imáim nem találnak meghallgatásra. Egy mondatot sem tudok értelmezni itt sem, csakis Jungkook körül forognak a gondolataim. Vajon most mit csinálhat? Nem merek oda nézni. Mit gondol rólam? Ohh Jimin, egy mondatot beszélt veled összesen, már a nevedre sem emlékszik.
