Krisztián nagyon gyorsan végig ért a pályán. Két akadállyal lehagyta Ricsit. 4 dobásból ledobta a kockákat, így megszerezte az első pontunkat.
Nagyon jó voltál!- mondta Franci.
Az egyensúlyozó résznél nagyon figyeljetek, nagyon nehéz megtartani magatokat, és könnyen leeshettek.-mondta Krisz.
Az állás 1-0. Most következik Lilkó és Lili futama.
Gyerünk Lilkó!-kiabáltam torkom szakadtából.
Hajrár Lilkó!- ordított mellettem Franci.
Az elején nagyon jól jött, de a pókhálós résznél elakadt, így Lili előnyre tett szert. Ez az előny elég volt arra, hogy behúzza a kihívók első pontját.
-Sajnálom srácok! - megcsúszott a lábam a hálón.
Semmi gond! Ezt még bőven be hozzuk amúgy nagyon szépen jöttél a pályán, biztos vagyok benne hogy a következő meglesz.-mondtam.
Az első kiválasztási kör utolsó futamához érkeztünk, ami az enyém és Livié volt. A sípszó után olyan gyorsan kilőttem magam a rajtból, ahogy csak tudtam. Úgy futottam, mintha az életem múlna rajta. Livi egy akadállyal mögöttem járt, amikor én az egyensúlyozós részhez értem, ahol sajnos hibáztam, és ezzel utat engedtem Livinek, akinek sikerült beelőznie. Ő már az ügyességit kezdte, amikor én oda értem. Szerencsére elég jó dobó vagyok, így sikerült 3 homokzsákból le dobnom a kockákat, így az állás 5-4 re fordult a mi javunkra.
Nagyon ügyes voltál!-mondta Máté.
-Köszi! Sajnos az egyensúlyozósnál rontottam, egyszerűen nem tudtam magamat megtartani, és nagyon sok időt vesztettem ott.
-Én mondtam, hogy ott nagyon kell figyelni-mondta Krisztián.
A második kör végére az állás 9-9 lett, így hirtelen halálra került sor, mindkét csapatnak egy fiú és egy lány játékost kell küldeniük.
A kihívóknál Nagy Dani futott , és Dóri volt a dobó ember.
Na ki hogy érzi? Ki menjen?
Én nem érzem ezt most-mondta Gabi , én se mondta Dani, Lilkó, Máté és Franci. Krisz te nagyon jól mentél a pályán hogy érzed képes vagy rá?
-Hát én szívesen megyek ha kell. Jó akkor márcsak egy lány kell. Viki? Te nagyon jó dobsz, neked kéne menned, menni fog?
-Persze , ha gondoljátok szívesen megyek.
Hát akkor ezzel el is dőlt.
Sajnos a kihívók nyerték a villát.
Dóri nagyon jól dobott egyszerűen nem tudtam mit tenni. Teljesen összetörtem lelkileg, hogy miattam mehetünk a faházba. Éreztem, hogy megindultak a könnyeim. Így indultam vissza a többiekhez.
-Annyira sajnálom srácok! Ezt nagyon elcsesztem.
-Hát ezt tényleg elcseszted, nem is értem mi volt veled, össze vissza dobáltál.- rivallt rám Krisztián, én pedig csak csalódottan néztem rá. Tudom, hogy az én hibám hogy most a faházba kerültünk, de kicsit rosszul esett.
-Hé Krisz! Azért ez egy kicsit durva volt-szólt oda Franci.
-Hát sajnálom, én csak kimondtam amit gondolok.
Csalódottan érkeztünk meg a faházba. A hangulat a nap végére teljesen megváltozott. Mindenki csak csendben ült az ágyán.
Éreztem magamon Krisztián szúrós tekintetét.Egyszerűen nem bírtam tovább, muszáj volt kimennem. Leültem a házzal szemközt lévő sziklák egyikére. Egy kezet éreztem a vállamon.
- Na mi van kicsi? Ne szomorkodj, ne is merj olyanra gondolni hogy a te hibád hogy ide kerültünk!-mondta Franci
-De az én hibám, jobban kellett volna koncentrálnom, és akkor most nem itt lennénk. Annyira sajnálom!
- Nincs mit sajnálni, teljesen jó itt, legalább jobban megismerjük egymást, jövő héten pedig behúzzuk a villát.- mondta majd megölelt.
Mondtam, hogy egy kicsit még egyedül szeretnék lenni, ezért ő bement a többiekhez, én pedig néztem ahogy a nap eltűnik a látótérből....
YOU ARE READING
Mert ez az Exatlon!-itt minden megtörténhet
FanfictionEz a történet, egy világbajnok atléta lányról, Szebe Vikiről és Somhegyi Krisztián magyar bajnok műugró viharos kapcsolatáról fog szólni. A történet eltér az Exatlon valós történéseitől, mindent a fantáziámra bízok. Vajon lehet szerelem egy olyan k...