Téves ítélet - Deidara x reader

4.rész

Remélem azért nem bánom meg, hogy ide jöttem-gondoltam magamban, miközben ez a két hét alatt először betettem lábam a szülőföldemre. Íriszeimmel végignéztem a sivatagon, ami addig tartott, míg a szem ellát. A nap már javában az égen volt, s úgy sütött le erre a homokkal befedett területre. Erre a látványra halvány mosoly szökött az arcomra. Már egy ideje nem jártam itt és jó ide visszajönni. Szemmel tartva a területet - nehogy rám támadjon valaki- sétáltam a tűző napsütésben az apró homokszemcsék között.

"-Azt tanácsolom ne velem foglalkozz, hanem a drága faluddal és a támadóival. Kazekage hiányában már csak idő kérdése, hogy mikor támadja meg őket a többi nemzet. Meg hát ha ez nem elég... mit is mondtál.. áh, maguktól az Akatsukisoktól tudod, hogy nekik is van ott egy célpontjuk-nézett le rám önelégülten. Egész testem sebek borították, míg látásom egyre homályosabb lett.

Igaza van, de..

-Előtte elbánok veled, majd utána visszamegyek-próbáltam meg felkecmeregni a földről.

-Ilyen állapotban azt hiszed mennél valamire-nevetett tovább, majd az egyik bokorból egy barna hajú fiú ugrott ki, míg maga a fő célpontom egy utolsót pillantva rám, útnak állt.

-Megállj! - kiáltottam, amennyire tudtam jelen pillanatban, miközben elkezdtem felé sietni, viszont mikor a harmadik lépést tettem volna meg, összeestem az utamat gátoló fiú előtt. Lehet tudat alatt, vagy csak szimplán a szerencse műve, de azzal hogy a porba estem, kitértem a felém hajított shuriken útjából, amit még Orochimaru embere dobott felém, miután előbukkant. A fején díszelgő homlokpántja alapján egy hangrejteki ninjával állok szemben. Nem nézett ki valami tapasztalt ninjának, viszont az előző harcom Orochimaru-val eléggé kimerített."

Nagy nehezen, de sikerült levernem a fiút, viszont ehhez az összes maradék chakrámat fel kellett használnom. Utána már semmire sem emlékszem. Az ezt követő első emlékem, már reggelről volt, mikor a feljövő nap sugarai ébresztettek.

Akármennyire sem bíztam ennek az alaknak szavaiban, és mentem volna utána, valószínűleg akkor már messze járt. Valamint igaza van, bármikor megtámadhatják a falunkat, és hiába hiszik azt, hogy ellenség vagyok, igazából még mindig ugyan az a [Név] vagyok, akit arra neveltek kiskora óta, hogy bármi áron védje meg Homokrejteket.

Így arra gondoltam, legalább pár támadót elintézhetnék, persze a háttérben. Ha meglátnának, engem is fenyegetést jelentő személynek vennének. Mondjuk az északi határnál. Mindig ott szívtuk meg a történelemben, hogy oda nem küldtünk ki csapatokat.

Az északi határnál lévő szurdokhoz érve kerestem egy helyet, - ahonnan pont látni lehet, ha valakinek olyan kedve lenne, hogy erre a területre lép - majd leülve egy sziklára,  vártam.

Ha lennének csapattársaim egyszerűbb lenne. Kettő itt maradna, míg a harmadik elmegy felderíteni a terepet, hogy jön-e egyáltalán valaki, vagy csak a semmiért várunk itt-gondoltam magamban egy nagyot sóhajtva, majd csak négy darab, kb öt centiméteres tűre lettem figyelmes, ami felém tartott. Felugorva a kényelmes helyzetemből megakadályoztam, hogy az a négy darab apró, vékony vasrúd eltaláljon. Helyette a kő - amelyiken én is megpihentem- elé érkezett a homokba.

-Ki van ott?- kaptam oda a fejem, elővéve két kunait az övtáskámból, majd felállva védekező pozícióba néztem szemeimmel arra, ahonnan az előbbi tűk is érkeztek.

-Mit keresel te itt?- méregetett az egyik ninja, aki jelen volt a szökésem utáni üldözésben.

-Én csak... segít-

-Aha, és szerinted ezt ki hiszi el?- kérdezte gúnnyal teli hangjával- A faluban már mindenki tud róla, szóval ne játszd meg magad-szemeimmel gyorsan körbenéztem, mennyire reménytelen a helyzetem, de igazából csak egy jonin volt, aki három chunint vezetett. Nem tudom mit képzelt a tanács, hogy őket küldte. Az egyetlen baj velük, hogy körbe vettek. Négyen vannak, de ez is sok. Lehet, hogy lenne esélyem a nyerésre, de nem szeretném bántani őket. Mégis csak a falum tagjai..