𝐸𝑙𝑟𝑎𝑏𝑙𝑜́𝑚𝑏𝑎 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑒𝑡𝑣𝑒||𝐾𝑜𝑙 𝑀𝑖𝑘𝑎𝑒𝑙𝑠𝑜𝑛

Part 17

".A vámpírhallásommal hallgatóztam egy kicsit de csak a falak közti,esti szellőt hallottam.Ahogy beértünk a vár maradványi közé,megpillantottam valamit vagy inkább valakit..."

A sarokban Lily ült és nyugodtan szívta ki egy turista nyakából a vért.Nem tudtam hogy örülnöm kellett volna vagy félnem,de egy biztos hogy a lábam földbe gyökerezett.

-Lily?-szólítottam meg halkan a lányt aki egyből abbahagyta az evést és felénk kapta a fejét.

-Emma?-kérdezte ,szép lassan felállt és elindult felém.Szemünkben örömkönnyek gyűltek majd szoros ölelésbe zártuk egymást.

-Azt hittem Mikael téged is megölt!Vagy miért vagy itt?-céloztam a romokra.-Mesélj el mindent!

-Már nagyon késő van ahhoz ,meg eléggé bonyolult is...-mondta majd furcsán ránézett Kolra aki kissé zavarba jött.

-Oh hát okés...-mondtam neki megértően.-Nem akarsz jönni a városba?

-Emma,engem érdekel Lily története.Holnap is tudunk menni a városba inni vagy amit akarsz csinálni!-jelentette ki a fiú egy kicsit erélyesen,amit furcsálltam nagyon.

-De hát...-próbáltam mondani hogy szülinapom van.

-Nekem van kedvem menni!-lelkendezett a barátnőm.Én csak egy köszönömöt tátogtam felé.

Odaértünk az egyik olasz bárba,ami meglehetősen szép hely volt.A kínálat is nagyon nagy volt.Italok,ételek,mindent lehetett találni.Kértem 3 pohár wishkyt,fejenként egy-egy.

-6-ot kérnék...-javította ki Kol a rendelésem,eléggé unott hangon.Elég sokat ittunk de a legrészegebb Kol lett.Ahogy ittam tuti elkenődött a rúzsom ezért kimentem a fürdőbe rendbe szedni magamat.Megigazítottam a hajam és a sminkem majd elmentem wc-re is.Ahogy indultam volna vissza a Lilyékhez,valaki a kezét éreztem a derekamon majd egyre közelebb húzott magához és ajkait az ajkaimnak nyomta.Valaki megcsókolt.Szerencsére időben reagáltam ezért gyorsan elhúzódtam az illetőtől.Amikor megnéztem hogy ki is az ,köpni-nyelni nem tudtam.Kol volt az.Értem én hogy ittas de hogy ennyire?

-Úristen Kol!Mit csinálsz?-kérdeztem felháborodva.-Mennyit ittál?

-Ugyan már Kedvesem!Tudom hogy akarod.-mondta miközben közelített felém én pedig egyre jobban hátráltam.

-Mit akarok?Azt hogy egy eszköz legyek,akit kihasználsz hogy elfelejtsd Davinát?Azt hogy játssz velem egy kicsit aztán meg ott hagysz a szarban?-csak úgy dőltek belőlem a szavak.-Ezt kellene akarnom?Hú,de jó!Meg volt Kol Mikaelson az ősi vámpír vagy mi?

-Szóval ilyennek látsz...-kaptam ezt a rövid választ.

-Ah hagyjuk is!Én visszamentem a panzióba.-jelentettem ki majd egyenesen a hotel felé rohantam könnyes szemekkel.Én azt hittem hogy tényleg lehetnénk barátok és már tényleg ő volt az egyetlen barátom,de én csak egy játék voltam mert unatkozik.Ahogy odaértem a szobám elé,beütöttem a kódot, kattant a zár és be is mentem a szobába.Megvárom míg visszaér Kol hogy megtudjuk beszélni ezt az egészet,mert nem akarom hogy ez a barátság tönkre menyjen hisz akkor szó szerint nincs kiért éreznem.Leültem az ágyam szélére és elmerültem a gondolataimban.

Egy óra múlva ajtó nyitódást hallottam,odakaptam a fejem de kár volt.Lily és Kol jött be az ajtón összegabalyodva.Hevesen csókolóztak,majd Kol nekinyomta Lilyt a falnak.Itt már nem bírtam a szituációt ezért közbe szóltam.

-Azt hiszem én inkább megyek...-álltam fel a helyemről.-Jó szórakozást.-indultam az ajtó felé.

-Várj már Emma!Ez nem az aminek látszik!-szólt utánam Lily.

-Pedig szerintem teljesen az!-vágtam rá rögtön.

-Azt hittem hogy elmentél...-mondta Kol mélyen a szemembe nézve.

-Hát tudod én nem szoktam elfutni a problémáim elől Kol.-válaszoltam könnyes szemekkel és kisétáltam.A lábam be a városba vezetett de ott túl nagy volt a hangzavar ezért a tengerparthoz mentem le,ahol este fél 9-kor már kevesebben vannak.Kerestem egy part szakaszt ahol egyedül lehettem és leültem a homokba.Gondolkodtam sok mindenen,rájöttem hogy 1 hét alatt mindenkit elveszítettem aki valaha is fontos volt nekem.Klaus,Csöpi,Kol és a többi Mikaelson.Nincs senkiért éreznem,most is csak düh és szomorúság.Ezeknek meg mi értelme?

Egy bő fél óra gondolkodás után rájöttem hogy a Mikaelsonok tönkre tették az életem,ezért nekem is tönkre kéne tenni az övékét.Már majdnem ott voltam hogy kikapcsolok de valaki elém suhant.

-Ne sikíts,ne mozogj!Nem fog fájni.-mondta egy ismerős hang és belém marta a vámpír fogait,de én a boszorkány erőmmel egy másodperc alatt lelöktem magamról és a homokban landolt.Amikor odasétáltam megnézni az illetőt nem tudtam hogy nevessek vagy sírjak.

-Enzo...-szólítottam meg a fekete hajú barátomat akit még 1914-ben ismertem meg amikor katonáskodott a világháborúban én meg ápoló nő voltam.Az egyik katona behozta hozzám hogy combon lőtték,amit mellesleg én is láttam,de amikor megnéztem volna a sebet csak vér volt ott.

-Emma?-pattant fel gyorsan Enzo a földről.-Mit csinálsz itt?

-Hát éppen gondolkodtam egy kicsit.De te miért vagy Olaszországban?-kérdeztem tőle.

-Egy kis nyaralás szerűség.-mondta.-Halljam min gondolkodsz?

-Hát...Érzelmek...-elég volt ennyit mondanom és értette hogy mire gondolok.

-Akkor meg is van a gyilkos társam.-jelentette ki szarkasztikusan.

-Várjunk!Te is?-kérdeztem tőle.Ő csak bólintott egyet.Egy perc gondolkodás után megtörtem a csendet.

-Csináljuk meg.Most azonnal.-jelentettem ki.-Kapcsoljunk ki együtt.

-Tuti  akarod?Lehet ez csak egy pillanatnyi fellángolás mindkettőnknél. Mi van ha...-próbált valamit kitalálni hogy nem is jó ötlet ez az egész.

-Akkor csinálom egyedül.600 évig egyedül voltam,ez is megy egyedül...-mondtam majd lehunytam a szemem és koncentráltam.

-Ahjj!Mindig tudod hogy kell meggyőzni egy embert.-szakította meg a folyamatot Enzo és mellém állt.Megfogta a kezem,a tenger felé néztünk és megtettük.Kikapcsoltunk minden érzést...

Sziasztok!Bocsánat hogy rég volt rész csak sok dolgom volt mostanában,de így hogy vége a sulinak több rész lesz.Szerintetek mit fog Emma csinálni?

By~író<3