Utálom, hogy nem utállak 2

Második fejezet

Rosie

- Szóval kinek gyűjtünk adományt? - kérdeztem Logantól aki velem szemben a pultnak támaszkodva a kezében egy bögrével nézett rám. 

- Valószínűleg valakinek aki semmit sem fog látni a pénzből - dünnyögte az orra alatt mire felvont szemöldökkel néztem rá. Mióta egy órája megérkeztem mert eszembe jutott, hogy tegnap itt felejtettem a ruhát amit Ninától kölcsönkértem, Logan lassan az idegeimre ment. Néha úgy éreztem, hogy egy teknőssel hamarabb szót értek mint vele. 

Várakozóan néztem rá mire ő csak egy nagyot sóhajtott majd úgy csinált mint akinek nagyon fáj az, hogy válaszolnia kell a kérdéseimre. 

- Valami növény, turum... mutul... tumu berau - válaszolta mire én összeráncoltam a szemöldökömet. 

- Hogy micsoda? - kérdeztem vissza mire ő ismét sóhajtott egyet majd a bögrét amit eddig a kezében tartott lerakta a pultra és mellé könyökölve rám nézett. 

- Felőlem aztán tengeri uborka is lehet - dünnyögte - Az egyetlen oka, hogy elmegyek az az, hogy aki eredetileg koncertet adott volna az megbetegedett és nem tud menni így valaki ismert valakit akinek a valakijének a valakije ismerte a menedzserem aki tartozott egy szívességgel ennek a valakinek így én mehetek fellépni a növényekért - felelte annyira lelkesen mintha a fogát húznák. Mire én képtelen voltam tovább elviselni a hozzáállását. 

- Neked mégis mi bajod van? - kérdeztem mert ugyan lehet, hogy Logan pár évvel idősebb volt nálam de jelenleg úgy viselkedett mint egy tízéves akinek orvoshoz kell mennie. 

- Semmi bajom - dünnyögte ismét mire én megforgattam a szemeimet. 

- Akkor miért viselkedsz úgy mint egy kisgyerek akitől elvették a cukrot? - kérdeztem vissza mire ő összehúzott szemmel nézett rám de nem válaszolt. 

- Nina miatt viselkedsz így? - kérdeztem mert hirtelen eszembe jutottak Nina tegnapi szavai 'tudom, hogy ez a sokadik alkalom ebben a hónapban'  vagyis nem először fordult elő, hogy Ninának le kellett mondania valamit a munkája miatt. De tudom, hogy mind a kettejüknek megnehezítette a munkájuk azt, hogy időt töltsenek együtt de eddig működőképessé tették nem számított mennyire nehéz is volt, akkor most mi történt? 

- Nem számít - rázta meg a fejét Logan de nem nézett rám így tudtam, hogy nem mond igazat. Erre nyugtalanság keletkezett a gyomromban. Ők számomra a tökéletes pár voltak, Ninára mindig is felnéztem és Logan mindig ott volt számomra még akkor is amikor nehezemre esett barátokat találni középiskola alatt. Az a szeretet amit egymás iránt éreztek még egy kívülállónak is nyilvánvaló volt, számomra minden amit valaha el akartam érni az életben ők képviselték. Ha ők valamilyen oknál fogva nem működtek volna akkor úgy érzem, hogy mindent amiben eddig hittem az átverés volt.  A szám szélét rágva fordultam a bátyám felé. 

- De ugye megbeszélitek majd és utána minden rendben lesz? Ugye? - kérdeztem bizonytalan hangon mire ő hirtelen megmerevedett majd felém kapta a fejét. Felém lépve óvatosan megrázta fejét és az ajkain megjelent egy gyengéd mosoly. 

- Rosie - tette a kezét vállamra mire felé fordultam - Neked nem kell miattunk aggódnod. Ha úgy gondoltam volna, hogy ami közöttünk van az nem örökké tart akkor nem kértem volna meg a kezét. A nyár az számunkra egy nehéz időszak mert ilyenkor indul be mind a kettőnk karrierje a leginkább. Én folyamatosan koncertekre és fesztiválokra járok azután meg turnézni megyek, Nina pedig folyamatosan dolgozik mert mindenki másnak is ilyenkor indul be a karrierje. 

- Nem kell miattunk aggódnod, velünk minden rendben lesz, minden rendben van, oké? - válaszolta majd fél karral átölelve magához húzott én pedig bólintottam jelezve, hogy megértettem.