Első fejezet

160 10 1
                                    

Chris

-Hova mész már megint Evans? - szegezte nekem a kérdést Scarlett.

-Kávéért. Egyértelműen. - válaszoltam nevetve. - Valakinek valami? - tettem fel a kérdést,amit persze meg is bántam egyből utána.

-Egy eszpresszó jó lenne! - jelentkezett azonnal Rob.

-Nekem meg egy latte! - csatlakozott Liz.

-Ha már arra felé jársz, én ennék egy fánkot! - tette hozzá nevetve Mark.

-Esetleg magát a boltot ne hozzam el? - hitetlenkedtem.

-Várj Evans, megyek veled. - mentett meg Sebastian.

-El is vártam! - vigyorogtam rá.

Nagyjából tíz perc séta után értünk be a kávézó utcájába, addig kitárgyaltuk Sebastiannal a forgatás részleteit,illetve ismét végig hallgattam a "miért is nincs barátnőd" című monológot, bár ezúttal Sebastian előadásában. Ez amúgy egy remek kérdés, talán mondjuk azért mert a nők mindent mindig túlreagálnak, én meg elég türelmetlen személyiség vagyok,plusz a forgatás mellett időm se nagyon lenne ilyenekre. Vagy inkább nem akarok egész egyszerűen.

-Pedig az a múltkori nő azért valld be, hogy nem volt rossz! - erősködött.

-Csinos volt. - vontam meg a vállam.

-Ilyenkor úgy tökön rúgnálak! - jelentette ki, majd mindketten elnevettük magunkat.

-Ne beszélj annyit, inkább menj előre! - biccentettem az ajtó felé.

-Csak utánad. - tessékelt előre Sebastian, én pedig megindultam előre, de véletlenül összeütköztem valakivel.

-Jaj! Ezer bocsánat! - szabadkozott a lány.

-Semmi baj! - nevettem, majd oda fordultam a lány felé és akkor felismertem. Nina volt az. El sem hiszem hogy mennyit változott. Szinte lélegzet elállító lett. Kezdtem kicsit kínosnak érezni a hallgatást, így megtörtem a csendet. - Nina?

-Chris? - kérdezett vissza meglepődve Nina.

-El sem hiszem! - vigyorogtam, majd átöleltem hirtelen. Kicsit talán túl hevesen is. Éreztem Sebastian égető nézését a hátamban. - Jó sok éve nem találkoztunk már!

-Nem is hittem, hogy megismersz! - mosolygott. Gyönyörű mosolya van.

-Még szép,hogy megismerlek! - kacsintottam rá.

-Nem akarom megzavarni a beszélgetést - bökött oldalba Sebastian. - de nem akarsz bemutatni? - kérdezte.

-Ja igen,persze. - kaptam észbe. - Nina, Ő itt Sebastian Stan. Sebastian, Ő itt Nina White. Volt osztálytársam. - mutatom be őket egymásnak.

-Örvendek. - nyújtja a kezét Sebastian Nina felé, aki elfogadja az üdvözlését.

-Szintén! - mosolyog rá Nina. - Viszont már tudtam ki vagy. - pirul el.

-Igaz is. - neveti el magát Sebastian is.

-Figyelj Nina, igazából most mennünk kéne, de mit szólnál, ha számot cserélnénk és beülnénk majd kávézni egyet valamikor?! - érdeklődtem.

-Jó,persze. - mosolygott, majd megadta a számát.

-Keresni foglak! - szóltam utána, mire elmosolyodott és elment. Úristen de berozsdásodtam tényleg.

-Hallod ez a nő. - kezdett áradozni Sebastian.

-Ki se találd! - tiltakoztam egyből.

-Most miért? - ártatlankodott. - Talán magadnak akarod? - méregetett.

-Nem,dehogy. Csak egy régi barát. - dehogynem. Gondoltam magamban.

-Akkor igazán megadhatnád a számát! - kérlelt.

-Inkább add le a rendelést én meg el ugrok fánkért. - hagytam ott ennyivel.

Én elmentem fánkért, Seb meg addig felvette a kávékat. A visszafele úton folyamatosan Ninával cukkolt, egészen addig, amíg meg nem adtam neki a számát. Remélem nem akar semmit sem tőle.

Mikor visszaértünk természetesen az egész stáb ezt a történetet hallgatta. Sebastian sosem tudott csendben maradni ha rólam és nőkről volt szó. Nem tudom miért érdekel ennyire mindenkit az én szerelmi életem. Na mindegy is. A forgatást befejezve hazamentem, rendeltem kaját, majd támadt egy ötletem, hogy felhívom Ninát, de inkább úgy döntöttem csak írok neki. Tényleg nem vagyok valami nőcsábász.

Chris : Szia, Chris vagyok. Miujság?

Küldtem el az üzenetet, majd rájöttem, hogy hihetetlenül béna vagyok. "Szia, Chris vagyok. Miujság?" Jaj nemár.

Chris : Jó volt ma találkozni! 😉

Azt hiszem ez egyre rosszabb. Inkább megvárom amíg válaszol. Barom vagyok.

Nina is typing...

Our Great Story [Chris Evans ff.]Where stories live. Discover now