Fogadott romantika ×Sope×

Meow 6

-Yoongi- bököm meg oldalát. Válasza csak egy morgás, és még jobban mellkasomba bújik.- Keljél szépen.

-Nem akarok- dünnyögi.

-Akkor lemondod a mai programot?- kezdem cirógatni.

-Csak kicsit később menjünk.

-De akkor meleg lesz.

-Ajj, oké. Adj öt percet.

-Annyi úgyse lesz elég.- puszilok hajába. Ez valamiért kezd teljesen megszokottá válni.

-Dehogynem.

-Akkor miért nem indulsz?- kérdezek rá nagyjából másfél perccel később, mikor még mindig nem csak fekszik.

-Mert öt percről volt szó.

-Igen, hogy az alatt elkészülsz.

-Nem, annyi plusz pihenő időt kaptam.- befejezettnek tekinti a témát, ugyanis pólómba markol, jelezve, hogy nem hajlandó elindulni.

-Szörnyű vagy.- zárom le én is ennyivel.

Nem sokkal később sikerül végre elindulnunk, és a GPS-t bekapcsolva vezetek el egy hegyes részre, ahol két keréknyom van csak leaszfaltozva- már ha ez mondható annak-. Kezdem megbánni ötletem, de itt még megfordulni sincs lehetőség.

Nem sokkal messzebb végre találok egy részt, ahol le tudom rakni az autót. Már parkolok is le, és megnézem innen mennyit kell majd a továbbiakban sétálnunk.

-Azt írja nincs messze. Alig 200 méter, és 8 percet ír időbe.

-Végre. Már néztem mikor megy le a tükör.

-Nem tudtam, hogy ilyen rossz az út.

-És mit nézünk meg?

-Ilyen sziklákat.

-Megtaláltam- mutat rá egy út melletti kődarabra.

-Szerintem inkább induljunk- sóhajtok fel.

A térkép a telefonunkon ad útbaigazítást, bár nagyjából az ötödik perc után már a nyolc helyett negyvenötöt ír ki.

-Azt hiszem valahol rossz felé jöttünk.

-Elég árulkodó jel, hogy lefelé tartunk.

Jobb ötlet híján még egy darabig követjük a térképet, és végre találkozunk egy emberrel, aki elmagyarázza hol kellett volna mennünk.

Visszafordulunk és végre a jó irányba megyünk. Fák sűrűjében haladunk felfelé a kis ösvényen, ami ránézésre nem tűnik túl barátságosnak. Lépcsők vannak kiépítve, és elég magasra visznek.

(Mivel ezt az egyik kirándulásunk ihlette itt egy kép róla)

-Hoseok, látom a fényt!- néz vissza rám Yoongi, és az utolsó métereket szinte futva teszi meg.

Mire én is kiérek a rengetegből, egy csalódott arccal találom szembe magam. Annyi vigasztal, hogy ez egy pihenő rész, ezért padok és asztalok is vannak. YoYo drága a legközelebbit kinézni magának, és ahelyett, hogy leülne, úgy ahogy van rádől az egészre.

Szívesen kinevetném, mert elég mókás így látni, viszont én is hasonlóan érzem magam, ezért lihegve dőlök a mellette megmaradt részre. Szörnyű érzés nem sík területen sétálni.

-Innen vajon merre kell menni?

-Szerintem azon tudsz információt szeretni- nyújtom fel kezem egy több irányba mutató táblára.

Megtalálva a megfelelő utat kelünk újra útra. Az előzőhöz képest még egy kicsivel rosszabb az út, és kezdek kételkedni, hogy biztonságos-e. Innen ha lefordulnék biztos nem kéne mentőt hívni.

-Integess Kookienak!- kiált le hozzám, mert idő közbe kicsit lemaradtam.

-Szia- kapálózik a kicsi alak a készülékben- Hogy jutott eszetekbe ilyen helyre menni?- nevet fel és oda hívja Taehyungot is, had röhögjön rajtunk ő is.

-Nem tudtam, hogy ez ilyen meredek- lihegek, mikor végre beérem az előttem lévőt.

-Nam, ezt nektek is látnotok kell- kiált Tae a többieknek is.

-Azt hittem ennél fittebbek vagytok- csatlakozik Jin is.

-Csak próbálj ilyen helyen nem elfáradni- mutatja körbe Yoongi a terepet.

Egy darabig még elbeszélgetünk, és megvárják, hogy elérjük célunkat. Végre megpillantjuk a lefolydogált bazaltokat, vagy igazából fogalmam sincs hogy készülnek.

-Tartsunk pihenőt- leülök az egyik kő darabra, és megcsodálom ezt az életveszélyes helyet.

-Készítsünk képeket- lóbálja meg előttem a telefont. Bólintok és próbálok normális, kevésbé szenvedő fejet vágni.

-Nézzük meg a tetejét is- indulok még feljebb mikor végre újra kapok levegőt.

-Gyönyörű a kilátás- mosolyodik el.- Bár azt hiszem valami lift, vagy mozgólépcső sokkal kényelmesebb lett volna.

-Abban mi lett volna a kihívás?

Erre már csak vállát von sorra készíti a fényképeket. Jó hogy ide hoztam el, itt biztos nincs energiám semmi olyat tenni, ami miatt elveszíthetném a fogadást.

A vissza út sokkal bizonytalanabbnak tűnik. Ha azt hittük idefele volt nehéz, akkor nem gondoltunk bele a lefelé tartó ösvény instabilságába, és rettentő csúszós mivoltába.

-Hoseok, te ezért nekem veszélyességi pótlékot fogsz fizetni.

Aranyos ahogy próbál lebotorkálni, ezért minden lépése pontos és kimért. Ennek ellenére az egyik sziklamentes, porosnak kinéző részre nem figyel, és máris a földön találja magát.

-Ajj, megmondtam.

-Ugye nem fogsz sírni?

-Ne nézz ötévesnek- sértődik be teljesen. Teste leporolása után rám se nézve indul tovább.

-Azt hiszem innen leesek.- mondom már kicsit odább.

-Maximum seggre ülsz- von vállat. Amint kimondta ezen szavakat, máris sokkal alacsonyabbról nézek fel rá, és megérzem a hátsómban keletkező fájdalmat.

-Mi huppant?- fordul hátra.

-Én- forgatom meg a szemeim. Feltápászkodok, bár ahelyett hogy segítene inkább a rajtam való hangos nevetést választja.- Fejezd be! Te átkoztál el.

-Ezt véletlen egybeESÉSNEK hívják- röhög tovább, kihangsúlyozva az esés szót.

-Csak nehogy belém ess a végén- kacsintok rá, és magamhoz húzom egy puszira. Erre abba hagyja a nevetést, és gyorsan elfordul tőlem.

Az "út" további része kevésbé életveszélyes, ennek ellenére minden lépésem jól átgondolom. Barátságosabb helyet kellett volna választanom.

Homlokom letörlöm egy kendővel, és megpróbálom összekötni hajam, hogy ne melegítsen még jobban. Nem mintha olyan nagy lenne... A következő pillanatban már akadok is fenn egy faágon, amiből akárhogy próbálom, nem tudok kiszabadulni.

-Yoongi- hangom tükrözi szenvedésem. Nem is kell mást mondanom, egyből feltűnik neki, hogy mi történt.- Kérlek ne röhögj.

-Ez nem a te napod- rázza meg a fejét és ahelyett hogy segítene inkább készít rólam legalább húsz képet, különböző szemszögekből, távolságokról.

Nagy nehezen kiszabadít, én pedig már alig várom, hogy végre hazaérhessek. Sietős léptekkel megyek tovább egészen az autóig, ahol pedig a bokám töröm ki majdnem. Yoongi ad egy vigaszpuszit, ami igazán jól esik.

A nap további részében kipihenem ezt a szenvedést, és YoYokát ölelve és puszilgatva töltöm az estét.