Can't escape

5.fejezet-Munka

-Nem mehetsz el!- mondta Alexszej szinte könyörögve.

-Az alku nem így szólt. Vigyél ki a városba, onnan megoldom.

 Csak értetlenül bámult rám.

-Hát jó! Akkor megyek egyedül!- mondtam, miközben elindultam az ajtó felé.

-Nem mész sehova!- csattant fel Sara.-Szükségünk van rád, maradnod kell!-elég utasító volt.

-Nem áldozom fel a szabadságom!

-Szerinted mi nem áldoztunk fel semmit? Én abban az évben érrettségiztem volna, de helyette ezt választottam!

-De te ezt választottad! Én nem!- elindultam, kinyitottam az ajtót és a folyosóra léptem.

 Sara megfogta a kezem és a hátam mögé csavarta.

-Ha szép szóval nem megy...-mondta vállat vonva.

-Eressz el!

-Sara, nem csinálhatod mindig ezt!-mondta John.

-Te inkább hallgass!-förmedt rá.

 Sara elkezdett irányítani. Egy lépcsőhöz értünk, azon is fellökdösött, majd bezárt egy szobába az emeleten.

-Bazdmeg!-ordítottam utána, miután rámcsapta az ajtót.

 Elkezdtem nézelődni, hogyan szökhetnék meg.Kinéztem az ablakon.Nem volt mire ugorjak, de az építmény fala köves volt, ott lehetett kapaszkodni.Ki is másztam. Szép lassan leértem, majd az ablakok alatt bújkálva próbáltam keresni egy rendes utat, a város felé.Sikerrel jártam. Egy kereszteződéshez értem.Négy út volt.A városom, a pokol, az angyalok bázisa és valami kiolvashatatlan név.Elindultam a városom felé.Mentem egy jó ideig a sötétben, de elértem a városba.Ott ledermedtem.Mi lesz most?Mit kéne csináljak?

 Normális életet akarok, de az milyen?Talán nem angyalokkal, meg hasonlókkal van teli.Az lenne a legjobb, ha elhagynám a várost.De ahhoz pénz is kéne, nem?Akkor eldőlt.Dolgozni fogok egy ideig, aztán elmegyek.Elkezdtem egy puccos étterem után keresgélni.Találtam is.Bementem, hogy jelentkezzek pincérnek.

 Egy kedves bácsi fogadott és elmondta, hogy náluk nincs hely még egy pincérnek, de egy nagyon jó barátja éppen azt keres és elég jól fizet.A bácsika fel is hívta a barátját.Ide adta nekem a telefont és megbeszéltem vele, hogy holnap délután hatkor találkozom vele ugyanabban az étteremben.

 Kezdem úgy érezni, hogy az emberek nem is olyan szörnyűek, mint ahogy azt nekem mondták.Elindultam az utcákon.Egy panziót kerestem, amire van pénzem.Kérdezősködtem picit és elirányítottak egy üres, szűk és hosszú utcán.Az utca egy kis térre nyílt, ott volt a város szerényebb része.Elindultam az utcán.Arra lettem figyelmes, hogy valaki követ.Megfordultam és amint megálltam a követőm is megállt.Egy idősebb hölgy volt, magassarkú, elegáns.

-Szeretne valamit, hölgyem?-kérdeztem tőle illedelmesen.

 A nő nem válaszolt, csak megrázta az egész testét.Olyan volt, mintha ledobná magáról a köpenyt.Már nem volt emberi alakja, inkább egy szörny volt, ami felém közeledett.