Can't escape

1.fejezet- A szökés

 Egy rakás szar.Ennyi jellemzi az életem.Teljesen antiszociális vagyok, még 15 év alatt sem tudtam barátokat szerezni magamnak.Egyet sem.Még szüleim sincsenek.Egy árvaházban éltem le 14 évet.A napjaim annyiból állnak, hogy felkelek, suliba megyek, eszek, tanulok, eszek, lefekszem, majd megint felkelek.Ez a hadművelet 15 év alatt elég unalmassá vált.De most kezelésbe veszem a sorsom.A héten megszököm az intézményből.Délben, mikor az árvaház udvarán keresztül az ebédlőbe megyünk én majd kisurranok.Az egyetlen lehetőségem. Ha ma nem sikerül, akkor majd holnap vagy azután.

- Natasa!-szakította félbe a gondolkodásom a matektanárnő.

 A matekórát valahogy túléltem.Mára végeztem.A harangszó megszólalt.Elindultunk az ebédlő fele.Lassan lehúzódtam a tömeg szélére.Behúzódtam az épület mögé, majd megvártam, hogy mindenki, még a felügyelők is bemenjenek.Elindultam a téglafalon lévő egyetlen kijárat felé. Na most igazán menőnek éreztem magam.Egyenesen a főbejáraton sétálok ki és senki sem veszi észre. Ahogy egyre magabiztosabban megláttam a portást.Na bazdmeg, erre nem számítottam.

-Hova hova, kisasszony?-kérdezte tőlem.

-Jó napot!-köszöntem neki feszülten.- A tanárok megbíztak, hogy vegyek holnapra krétát.

-Papírja van róla?

-Hát...ööö...-próbáltam tettetni a feszült diákot.-Csak pénzt adtak.

-Jó, menjen, de öt percen belül vissza is érjen!-mondta szánakozóan.

-Úgy lesz, köszönöm!-mondtam, majd kimentem a kapun.

 Sétáltam, kocogtam, futólépésre váltottam, futottam.Olyan jó volt szabadnak érezni magam.Nem érdekelt, hogy minden ember megnéz.Széttártam karjaim és futottam.Egész a tengerpartig meg sem álltam.A tengerparton megálltam.Néztem a sirályokat, végre olyan szabad vagyok mint ők.Levettem a cipőm.A homok behatolt lábujjaim közé.Kellemes érzés volt.És hogyan tovább?Erre eddig nem gondoltam.Pénzem éppen csak ennivalóra van.Körülnéztem.A tömeg csak jött és ment mellettem.Senki sem nézett.Majd észrevettem egy srácot.Magas és jóképű.Egyenesen felém jött.A szemembe nézett.Nem érdekelte más.Nem mosolygott.Eleinte vártam, hogy ideérjen, lássuk mi lesz.Aztán beugrott egy gondolat.Mi van, ha az árvaház küldte utánam?Összerezzentem.Feltápászkodtam A cipőmet a kezembe vettem és sietős léptekkel elindutam.Ő követett.Emberek közé kell jutnom.Ha utolér jelenetet rendezek.Egyetlen baj volt.Nem ismertem a várost, még életemben nem jártam ott.Az utcák számjai és nevei összecsúsztak, nem tudtam hol vagyok.De legalább a tömeg nagy volt.Körbenéztem, és rájöttem hogy elvesztem.A fiú utolért.A nevemen szólított, én vele szembe fordultam.

-Natasa vagy, ugye?-kérdezte mosolyogva. Idétlen mosolya volt, de jól állt neki.

-És te?

-Az nem számít-legyintett.-Gyere velem, muszáj mutatnom valamit!

-Nem megyek!-mondtam tiltakozóan.

-Kérlek!-mondta miközben gyengéden a karomhoz ért.

-Eressz el!-jobban megszorította a karom.

-Ne csináld ezt!-mondta a foga között sziszegve.

-Eressz el!- mondtam jó hangosan.

-Én szóltam előre- mondta, majd kitátotta a száját és valami port fújt rám.Én elájultam.