A Hydra démonaji |A Pajzs 2|

4

-Elda! - ordítottam torkom szakadtából, mire végre megtaláltam az egyfolytában ordító, síró kislányt. A mosogató alá bújt be, és zokogott.
-Gyere ide, anya itt van! - öleltem magamhoz mire ő remegve bújt hoztàm.
-Nincsen semmi baj! -nyugtattam a még mindig pityergő kislányt.
-Hol van apa? - hüppögte Elda.
Nemtudtam, hogy mi történik teljesen össze voltam zavarodva. Féltettem a családomat, és a saját életemet is. Hirtelen hatalmas zörely rázta fel a csendes lakást. Felálltam, de nem tettem le a kezemből a kislányomat.
Aztán, amikor felfogtam, hogy nem tudok úgy harcolni, hogy egy hét éves kislány lóg a nyakamban ezért leraktam magam mellé, ő pedig görcsösen szorította nadràgomat.
Pár percig csak álltam ott, vörös kezekkel, és egy kislánnyal, aki azt sem tudja, hogy mi történik. Aztán a semmiből előlépett a barátom. Kezét hasàn tartotta, összevolt görcsedve. Véres volt, mintha megölt volna valakit, de próbàtlam ezt a rémes ötletet elhesegetni.
-Bzcky! - odadiettem hozzá, ezzel pàrhuzamosan kezeim visszatértek a normális kinézethez.
Megfogtam vàllát majd leültettem a kanapéra.
-Mi történt? - fürkésztem arcàt, de nem mondott semmit. Elda ugyanolyan ijedten ült mellettem.
Aztán végül megszólalt Barnes.
-El kell mennünk Stevehez. - csak ennyit mondott, én pedig egyből tudtam, hogy nagy a baj. Olyan történt vele, amit nem akar megosztani velem a gyerek jelenlétében.
-Màris pakolunk, indísd el a kocsit! - mondtam majd elvittem magammal Eldát.

Tíz perc alatt össze is pakoltam a legfontosabb dolgokat.
-Miért menekülünk anya? Ha te és apa voltatok a szuperkatonàk a Hydrànál, akkor simán levernétek bàrkit. - a kislány értetlenül loholt utánnam a kocsi felé.
-Tudod, szívem, nem tudjuk, hogy mivel állunk szemben ezért megfontolatlan dolog lenne ràtàmadni. - mondtam majd ráadtam kabátját és beültettem a kocsiba, a gyerekülésbe. Bekötöttem majd beültem Becky mellé.

***

Elda fél órája alszik a hátsó ülésen. Szegény kislányt megviselte a harcjelenet, amit pár órája látott.
-Bucky! - suttogtam mire a barátom ràmnézett. Arcàn egy kis megszàradt vér volt, ami a régi életünkre emlékeztetett.
-Mi történt?
Bucky sóhajtott egyet, de nem beszélt. Làttam rajta, hogy őt is megviselte az előbbi eset. Tudtam, mi járt a fejében, magát okolta. Magát okolta amiatt, hogy valaki betört a hazánkba.
-Megengeded? - tartottam feje mellé kezemet, ezzel jelezve, hogy gondolatot akarok olvasni. A férfi nemlegesen megrázta fejét.
Lemondóan sóhajtottam egyet majd visszafordultam.

***

Nagyjából kettő óra vezetés után, Bucky leparkolt egy benzinkúton. Elda még mindig aludt ezért gondotam, hogy meglepem egy csokival. Meg is vettem az édességet és elkezdtem visszasétálni a kocsihoz. Ahogy a kocsi mellé àlltam Bucky a kezeibe temette arcát. Ott àllt, kocsinak támasztotta derekàt és sírt. Sőt, zokogott.
-Szívem! - siettem hozzá majd próbàltam elvenni kezeit arca elől.
-Mutasd az arcod! - kértem, de nem engedte.
-James! - parancsoltam rá mire leengedte kezeit maga mellé.

Kék szemei most könnyekben csillogtak, szemöldöke véres volt. Homlokàn volt egy horzsolás, ajkain egy apró vágás volt.

-Mi fáj? - néztem aggódva arcàt.
Bucky mély levegőt vett.
-Olyan sok évbe telt elbújni a Hydra és ehez hasonló dolgok elől, most meg se perc alatt felborul az egész életünk! - fakadt ki majd ismét elpityeredett.
-Minden rendben lesz, ne aggódj! - vezettem kezemet hajába mire lehunyta szemeit.
-Úgy sajnálom! - borult nyakamba mire elmosolyodtam.
-Ez olyan mint a régi szép idők! - nevettem fel mire ő is elmosolyodott. Éreztem, a szakálla csiklandozta nyakamat.
Fém karjàval közelebb húzott magàhoz.
-Persze! - távolodott el tőlem Buck majd összehozott szemekkel nézett ràm.
Visszaültünk a kocsiba.

-Megyünk tovább? - kérdezte vidám Elda mire elmosolyodtam.
-Igen, nézd mit vett neked apa! - nyújtottam hátra a tejcsokit mire a kislány felnevetett örömében. Kicsatolta magát majd előrehajolt Buckyhoz és egy cuppanós puszit nyomott az arcára.
-Szeretlek apa! - huppant vissza helyére majd ismét lehett hallani a biztonsági öv kattanásàt.
-Én is nagyon szeretlek, Serafina! - indította be a kocsit hatalmas mosollyal az arcán Bucky.

Emlékszem, a Hydránál több évet kellett vàrnom arra, hogy Bucky közölje velem, hogy szeret. Gyakoroltuk, fejlesztettük az érzelmek kifejezését, hogy ne féljen tőlük. És most, én annyira szerencsésnek érzem magam, hogy  Bucky részben miattam tudja a kislányunknak kimondani azt a bizonyos "sz" betűs szót.