A Hydra démonaji |A Pajzs 2|

5

-Biztos itt laknak még? - néztem fel a hatalmas toronyra, a kérdést Buckynak szegezve.
-Ezer százalék. Nem làtod azt a hatalmas "Stark" feliratot? - biccentett morogva a név felé, majd leállította a kocsit.
Hátrafordult Eldàhoz, aki mosolyogva figyelt minket.
-Megjöttünk? - vigyorgott.
-Meg! - bólintott az apja majd kiszállt a kocsiból.

Ez az öt órás autóút teljesen lefárasztott. Nemcsak az ülés miatt vagyok megviselt, hanem Elda, a drága kislányom, egyfolytában érdekes tényekkel bombázott minket, mint például, a zsiráfnak négy lába van, viszont a halnak nincs lába. Bucky néhány "tényen" elmosolyodott de nem szólt semmit.

-Gyere kicsim ide! -hívta oda magához Bucky Eldát majd felvette kezeibe. A kislány kis kezeit apja nyaka köré tekerte, majd fejét nyakára hajtotta.
Elindultunk a bejàrat felé.

Hirtelen húsz fegyveres katona jelent meg előttünk, a bejárat előtt. Fekete ruhájuk volt, nyakig felfegyverezve feszítettek elöttünk. Buckyék elé àlltam és felemeltem kezeimet.
-Felszólítjuk Önöket a távozásra! - ordított nekünk az egyik katona.
-Tegyétek le a fegyvert! - hallottunk egy ismerős hangot. Körbenéztem, a hang forrását kerestem.
Steve kihúzott testtel sétált felénk. Egy egyszerű farmer, és egy Amerika Kapitányos póló volt rajta. Vicces.

A fegyveresek letették a fegyvert, majd a Kapitány újabb utasítására elhagyták a helyet. Steve hozzànk sétàlt. Nem bíztam benne, egyszerűen nem nézett ki igazinak, ezért kezeim közül még mindig a piros köd lebegett.
-Bucky? - nézett hàtra a férfire mire ő elmosolyodott. Bucky megsimította hátamat és elémlépett, majd megölelte barátját.
-Hiànyoztàl! - mondta Steve mire Bucky is mormogott valamit.

Beléptünk a hatalmas toronyba. Egy egyszerű kis előszoba fogadott minket, ami nagyobb volt mint az egész házunk. Aztán beljebb mentünk és szemünk elé tàrult az előszobánál is nagyobb nappali. Ott pedig csücsültek a Bosszúállók. Boldogan nevettek, iszogattak majd ezt rögtön abbahagytàk, amikor beléptünk a bézs falú szobába.
-Hol van Tony? - érdeklődött Steve majd körbenézett.
-Jelen! - lépett be a szobába a zseni egy pohárral a kezében.
-Nahát kit látnak szemeim! Bucky és a kis boszorkány! - nézett ránk gúnyosan, tény, Tony még mindig nem bocsájtott meg nekünk hogy megöltük a szüleit.
-Szerintem nektek mennetek -folytatta de aztán tekintete a nadrágomban kapaszkodó Eldára vàndorolt. -na de ki az az apróság? -folytatta és a kislányhoz sétàlt.

Még mielőtt hozzáérhetett volna megragadtam kezét, ezért a kislàny arca elött pàr centivel megàllítottam azt. Tony összehúzott szemekkel nézett fel ràm.
-Csak bemutatkozok. Nem ölöm meg. - morogta a férfi mire Bucky lépett oda hozzàm.
-Ha bántaná, esélye sincs ellenünk, te is tudod babàm! - suttogta fülembe, úgy hogy csak én halljam. Elmosolyodtam majd amikor belàttam, hogy igaza van elléptem a guggoló Starktól és engedtem, hogy bemutatkozzon neki amit a kislàny viszonzott.
-Miért vagytok itt? - tért a lényegre ismét Steve mire sóhajtottam egyet.
Hirtelen Natasha felpattamt és hozzámsétàlt.
-Elviszem a kicsit! - suttogta fülembe mire rànéztem.

Láttam, ahogy Natasha jégkrémet eszik a kislánnyal pàr méterre tőlünk, a konyhában. Elda vidáman kacagott fel mire a nő is elmosolyodott.

Gondolatot olvastam, és hála az égnek, ez most megnyugtatott. Bólintottam.
Buckyval leültünk a kanapéra, a többiek közé.
-Megtámadtak minket. - kezdtem bele, mert láttam, hogy a mellettem ülő katona nem akarja elkezdeni.
-Egy olyan férfi volt, aki az agyakkal játszik. Elkábít, akkor jàtszik az elméddel amikor csak akar. -mondtam majd Buckyra néztem. Feszült volt, ismét a látomására gondolt.
-Nálatok nem jelent még meg? - kérdeztem mire Bruce válaszolt. Egy lila ing volt rajta, egy fekete farmerral. Szemüvegét feljebb tolta orrán.
-Hálistennek, nem. - felelte röviden mire bólintottam.
Hajlani kettő óra volt, rettentő fáradtak voltunk. Aztán hirtelen sírás törte meg a csöndet, a konyhàból jött.
-Elda! - àlltam fel és a kislány nevét kiàltottam. Eldát Natasha hozta ki kézben, aki kisírt szemekkel nézett ràm.
Átvettem a kicsit majd magamhoz öleltem.
-Mi történt? - néztem a nőre dühösen.
-Elesett és beütötte a fejét az asztalba. De nem volt nagy, csak nagyot szólt. - mondta Natasha majd sűrű bocsánatkérések közepette visszaült a többiek közé.
-Azt ajánlom, hogy menjetek el aludni majd beszélünk erről holnap. - morogta Tony.