I Like You

Mi történik?

Ethan sz.sz.

-Hol vagyok?-kérdezem magamtól rögtön ébredés után.

Körbenézek, sehol senki. Egy cella szerű szűk helyen lehetek. Fény nem nagyon van. De mintha beszélgetést hallanék.

-Miért hoztad ide ezt az embert? Mother Miranda meg fog öletni!-mondja valaki mély, női hangon.

-Dehogy! Nem fog tudni róla!-szólal meg idegesen egy férfi hang is.

-Hé! Hahó! Valaki!-kiabálok nekik.

Néhány másodperccel később egy nagyon magas nő kalapban, és egy alacsonyabb férfi hatalmas kalapáccsal a kezében, jelennek meg.

-Felébredtél haver?-kérdezi röhögve a férfi.

-Hol vagyok? Mi történt? És kik vagytok ti?-bombázom őket a kérdéseimmel.

-Először is, a Dimitrescu Kastélyban vagyunk. Másodszor, nem emlékszel a lányodra? Meg a feleségedre? Harmadszor, itt mellettem ez a szó szerint torony Lady Dimitrescu, aki híres a nagy...khm melleiről.-nevet a férfi.-én pedig Karl Heisenberg vagyok. Te pedig Ethan Winters.-mondja.

-Oké...de mi történt a lányommal?-kérdezek ismét.

-Mother Miranda szerint Rose az ő gyereke nem pedig a tiéd és Mia-é.-mondja a nő.

-Oh. Ki az a Mother Miranda?-nézek rájuk furcsán.

-Az úgynevezett "Istennőnk"-fintorodik el a férfi.

Nem válaszolok. Vagyis nem tudom mit kéne mondani, ezért csöndbe maradok.
Valahogy ki kéne szabadulnom innen...

☆☆☆☆☆

-Már elmentek tíz perce...most megpróbálok kimenni.-gondolkodom hangosan.

Keresek egy vasdarabot, majd megpróbálom kinyitni az ajtót.

És...KATT

-Ezaz. Sikerült!-örültem.

Ránézek az asztalra, ahol van egy kés.
Természetesen felveszem, majd elindulok a faajtó felé.
Az ajtó nyitva van...ez kicsit gyanúsnak tűnt. De van még egy ajtó.
Viszont ez nagyobb.
Épp akartam kinyitni, mikor valaki megtette helyettem...
A férfi kalapáccsal a kezében, lépett be az ajtón.

-Na na na. Ethan. Hova hova?-néz rám zöld szemeivel.

-Én...én...csak....-dadogok.

-Ülj le.-mondja higgadtan, majd egy széket tesz mögém.

Nem ülök a székre...csupán várok. Talán...arra, hogy elenged.

-Miért akarsz elszökni tőlem?-kérdezi szomorú arcot vágva.

-Csak...meg akarom találni a lányomat...-mondom, miközben figyelem a férfit, aki most kötéllel a kezében közeledik felém.

-A lányod biztonságban van. Nem kell félned.-még mindig közelít.

-De...

-Nem, nem Ethan...nincs de.-szakít félbe.

Állok a szék előtt, mikor hirtelen rálök.

-Azt mondtam, ülj le!-kiáltja.

Miután leültetett, fogja a kötelet és mögém megy.

-Nem...ez így nem jó.-gondolkodik hangosan, majd visszasétál elém és rám néz ismét.

Fogja magát, beleül terpesztett lábakkal az ölembe, és kikötözi a kezem.

-Mit...mit csinálsz Karl?-kérdezem remegve.

-Shhh...majd meglátod.-csitítgat.

Érzem az alhasamnál a dudorodó férfiasságát és egyszerűen nem tudom hova tenni, hogy mi történik.

-Na így jó lesz.-áll vissza elém.

-Most miért kötöztél ki?-kérdezem kicsit pánikolva.

-Mert így izgatóbb vagy.-válaszolja teljes nyugodsággal.

-Mivan?-csak nem értem mi történik.

-Most elmondok néhány dolgot, amit tudnod kell.-mosolyodik el.-Először is...

Kezdett bele de ekkor hirtelen valaki belépett az ajtón.

-Heisyyy merre vagy?-szólal meg egy nyávogós hang.

-Daniela! Mondtam már, hogy ide nem jöhetsz!-idegeskedik Karl.

Én csak elkezdtem azon röhögni, hogy Heisy.

-Oh ez kicsoda?-néz rám a lány.

-Ő...ő csak Ethan.-válaszolja.

-De miért van kikötözve?-kérdez ismét.

-Azért, hogy húzz innen a picsába!-förmed rá a lányra.

-Jójójó. Megyek.-vág egy savanyú képet, majd kisétál az ajtón.

-Szóval Ethan. Hol tartottunk? Áhh igen, a szabályok. Na figyelj, először is, apucinak vagy Daddynek szeretnél szólitani?-fordul hozzám.

-Mi? Mi ez az egész? Engedj el! Meg kell mentenem Rose-t!-éreztem, hogy félek a most következő dolgoktól...

-Ethan... a lányod jól van.-veszi komolyabbra.

-De én látni akarom!

-Rendben. Menj és keresd meg. DE! Ha nem jössz vissza esküszöm, hogy megölöm!-néz mélyen a szemembe, majd eloldoz.

Felállok és elindulok az ajtó felé.
Kilépve rajt egy hosszú folyosószerű dolog tárul elém, mely a föld alatt van.
A végén egy kis fénycsóva talán a kiútra utal.

És igen, jól gondoltam. Tényleg a kivezető út volt az.
Mikor kiléptem a levegőre, fel sem tűnt az a hatalmas épület ami előtt álltam.