I Like You

"szeretlek"

A csodás második menet után ültem az ágyon gondolataimba mélyedve.

-Min gondolkodsz ennyire?- kérdezi Karl meglepődve.

-Igazából...szeretlek baszki...rájöttem, hogy fontos vagy nekem és ez nagyon meglepett. Megijedtem magamtól, mert nem éreztem még ilyet senki iránt.- mondtam őszintén, majd éreztem egy könnycseppet az arcomon.

-Na pontosan ezt akartam hallani.-mondta szokatlanul komoran.

-Várj mivan???-nézem értetlenül közeledő kezeit, melyben ismét kötél volt.

-Hát igen, minden amit mondtam hazugság. Valójában én öltem meg Miát és igazából a lányodat is megöltem, sőt finomak is voltak meg kell hagyni. Téged pedig elraboltalak szóval most visszamész oda ahonnan először kijöttél tehát abba a börtönbe.

Ezt elmondván nagyon megijedtem és féltem. Leütött, majd megkötözött és elájultam.

Fogalmam sincs mikor keltem fel és meddig voltam elájulva. Próbáltam emlékezni mi történt és fájt...nagyon fájt amit mondott. Tényleg hazudott. El sem hittem mi történt. Féltem, hogy most mi fog történni. Tisztában voltam vele, hogy el kell tünnöm de azt sem tudtam hol vagyok szóval így nehéznek tűnt. Csalódtam benne de nagyon, megkedveltem és most ezt kaptam. Mi történt vele? Aggódom érte...

-Lám-lám felkeltél?-kérdezte.

-Mint látod. Mégis mi történt???-néztem értetlenül. 

-Igazából semmi. Nézz a kezedre. Annyira elájultál, hogy fel sem tűnt?

Úgy tettem ahogy mondott, ránéztem a kezeimre. Mindkettő hiányzott... kézfejemtől a könyökömig. Felüvöltöttem ijedtemben.

-JESSZUSOM MI A FASZOM TÖRTÉNT??????-kiáltottam.

-Finom vagy amúgy nagyon. Más vagy mint a többi.-mosolygott betegesen.

-De baszki....én..én szeretlek...-lecsördült egy könnycsepp az arcomon.

-Tudom. Stockholm-szindróma. Nem te vagy az első. De te vagy a kedvencem. A legjobb, legaranyosabb és legfinomabb.-vigyorgott a képembe.

-Mi a franc történt veled?? Valamiért nem hiszek neked...

Furcsa megérzésem volt. Nem ő ölte meg őket. Jelenleg őt ölték meg belülről. Valami nem stimmel itt...