Mérgező csók (Befejezett)

🕯Negyvennyolcadik🕯

Roger pov.
Másnap mintha izgatott lettem volna. Úgy éreztem magamat, mint egy kamaszlány, aki az első randijára készülődik. Vladimir segített, és Dylan babusgatta addig a kis Aaront és játszott Luká–val.
– A fehér nem az én színem! Még mindig nem hiszem el, hogy vacsorázni akar vinni, és levélben hívott meg. Az is fura, hogy most itt állok és cicomázom magam, mint egy lány! – hördültem fel.
– Azért teszed, mert tetszeni akarsz neki. Pedig már így is tetszel neki. – mondta Vladi.
– Jut eszembe! Nincs valami sminked, ami nem arcra, hanem testre kell? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
– Testre? Miért? –kérdezte felém fordulva, mire enyhén magamhoz szorítottam a köpenyemet.
— Hát...Én már... — lehúztam a vállamról az ingem és láthatóvá vált a bőröm. Tíz centin belül nem volt tiszta, puha felület, mert mindenemet hegek fedték, és karom nyomok, valamint összevarrt sebek maradványai. — Én...Nem vagyok mar hibátlan. – motyogtam.
– Akkor miért akarod, hogy annak ismerjen meg? – kérdezte Vladimir és ismét a szekrényemben túrkált. De tényleg! Miért akarom ennyire lenyűgözni őt? Hisz' Tigus–ról van szó, Igor testvéréről.
– Nem tudom. Ez olyan furcsa. Sosem randevúztam még. – mondtam, mire mindenki döbbenten meredt rám. Na igen. — Nem vagyok szűz, csak nem randiztam! – szögeztem le gyorsan.
– Ez lesz az! — mondta Vladimir és egy zöld kaftánruhát adott a kezembe. Aranyozott díszítéssel volt rávarrva a zöld szalag. Még nekem is tetszett. Felvettem és hagytam, hogy Dylan megcsinálja a hajamat.
– Ez majdnem olyan, mint amikor gyerekek voltunk. Mindig rajtad játszottam. — kuncogott.
– Igen, mindig hagytam, hogy játssz a hajammal. Anya egyszer elég mérges lett, amikor levágtad a fufrum. — mondtam kuncogva.
– Borzalmasan állt neked! Annyira örülök, hogy már nincs. – mosolygott.
– Zavart, ezért hagytam nőni és szétválasztottam. – vontam vállat.
– Igen. — mosolygott.
– Dylan. – fordultam felé és megfogtam a kezét. – Jobban vagy, ugye? – kérdeztem kíváncsian.
– Viszonylag, de...Igor felajánlotta, hogy beszélhetek az itteni pszichológussal.
— Itt is van? Pedig majdnem 7 éve élek itt. – motyogtam. Ő pedig csak bólintott egyet. Dylen hamarosan végzett a hajammal és a fejemre akasztottak egy fejdíszt.
— Ez már igazán nem kell! Igazad van, Vladimir. Had ismerjen meg engem. — álltam fel büszkén és ezzel elindultam.