Sokkolva néztem a földön heverő testet. Zöldeskék szemei valahova a távolba meredtek, minden csillogás vagy élet nélkül, szájából egy vékony kis vörös csík húzódótt, hullája vérbe fagyva feküdt az egykor tiszta padlón. Mellkasa többé nem emelkedett...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Miután az utolsó tincsem is göndören hullott a vállamra, elismerően néztem végig magamon. Egy fekete, flitterekkel tarkított ruha fedte testemet, lábaimon ugyanilyen színű cipő volt. Ajkaimon piros rúzs pihent, szemiemet pedig egy füstös sminkkel díszítettem. Utolsó lépésként, egy drágaköves, még édesanyámtól kapott hajtűt tűztem a hajamba.
Ha őszinte akarok lenne, még mindig nem volt kedvem elmenni erre az idióta grill partyra, ami inkább szól a felvágásokról, mintsem egy igazi kis baráti vacsoráról. Mindenki puccba vágja magát, és megmutatja, hogy ő a legjobb. Unalmas, gazdag felhajtás. Ám ha nekik ez a szórakozás, akkor én sem maradok ki a mókából, emelt fővel hagyom, had irigykedjenek. Megmutatom, hogy nem kell egy férfi az oldalamra ahhoz, hogy drága ruha legyen rajtam, pénz legyen a tárcámba, vagy eljárjak ilyen helyekre. Mindig én vagyok a szingli fekete bárány az ilyen helyeken, de valahogy nem igazán tud érdekelni. Harminckét fogas vigyort villantok a lenéző szempároknak, s egy pohár pezsgővel állok be keringőzni.
A fekete Mercedesemből kiszállva, már hallottam a legújabb Beethoven feldogozásokat, melyeket az Este által hívott zenészek adnak elő. Mi jobban rajongtunk inkább a pop zenéért, de Tom imádta a klasszikus zenét, így Est kénytelen volt beadni a derekát, minden egyes alkalommal.
Magassarkúm hangosan kopogott az asztfalton. A kódot bepötyögve, beléptem a nagy, fából készül, fehér kapun, majd nem fáradozva a kopogtatással, egyszerűen csak beléptem a legjobb barátnőm és férje által birtokolt házba. Barnáimmal azonnal a szőke tincseket kezdtem el keresni, ám barátnőm beelőzőtt ezzel.
— Delph! — ölelt át szorosan, mintha legalábbis tíz éve nem láttuk volna egymást. — Mesésen festesz. — nézett végig rajtam mosolyogva.
— Köszönöm. Te sem panaszkodhatsz! — kacsintottam. — Igazán kitettél magadért, mint mindig. — néztem körbe. Az asztalokon fehér terítő kapott helyet, melyeken sütikkel, illetve gyümölcsökkel teli tálak kaptak helyet. Bent a nők pletykáltak minden féléről, az udvaron pedig a férfiak borozgattak, valamint a házi gazdával az élen; sütögettek. Különféle italok helyezkedtek el a pulton, melyüknek fele már jócskán hiányzott.
— Ne is mondd, alig tudtam zenészeket szerezni! — sóhajtott fáradtan.
— Tom bele is halt volna, ha kivételesen Rihanna hangját kellet volna hallgatnia, a hegedűé helyett, mi? — vontam fel a szemöldököm.
— Inkább én haltam volna meg a tekintetétől.
Fejcsóválva nyúltam egy pohárért, melybe egy kis vodkát öntöttem, majd rúzsozott ajkaimhoz emeltem. A hideg ital kissé szúrta a nyelőcsövemet, de mit sem törődve ezzel, kortyoltam bele újból. Este elnézést kérve tőlem rohant az egyik vendéghez, lesve annak minden akaratát. Kihúzott háttal, felszegett állal sétáltam az udvar irányába, egy-egy bólintással köszönve az engem üdvözlőknek.
