Sokkolva néztem a földön heverő testet. Zöldeskék szemei valahova a távolba meredtek, minden csillogás vagy élet nélkül, szájából egy vékony kis vörös csík húzódótt, hullája vérbe fagyva feküdt az egykor tiszta padlón. Mellkasa többé nem emelkedett...
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
Az ominózus este óta, nem túl sokat beszéltem Este-vel. Tudta, hogy haragszom rá, ezért nem hívott, csakhogy ne tegyen több fát a tűzre. Bevallom, talán kissé túlzásba estem a kiborulásommal, ám egyszerűen felháborított a tudat, hogy Est nem képes visszamondani Thomas-nak, illetve szökik annak minden kérésére, mint valami nikkel bolha. De csak, hogy ne maradjon ártatlan, Ellis-re méginkább haragudtam. Az esetek többségében úgy bánt Este-vel, mint egy szajhával. Ha szexelni kellett, vagy jó fényben feltűnni, eszébe jutott, hogy van egy felesége, akivel össze lehet feküdni, illetve jól lehet villogni a kamerák és az idióta arisztrokraták előtt. Aztán napokig egyedül hagyta a házban a lányt, nem hívta, nem érdeklődőtt felőle. A munkája mindig fontosabb volt neki, mint bármi más ezen a földön. Sose értettem, hogy a legjobb barátnőm ezt hogy bírja elviselni. Bevallom, volt már arra néhány példa, hogy kiosztottam Tom-ot is, ám szavaim süket fülekre találtak. Gyűlöltem a kapcsolatukat, viszont ezt sose vallottam volna be Este-nek, hisz tudtam, hogy a lány, minden rossz tulajdonsága ellenére, szerette a férfit. Fülig szerelmes volt belé, már a találkozásuk első percétől, és ki vagyok én, hogy ezt megakadályozzam? Természetesen nem egyszer kijelentettem, hogy totál hülyét csinál magából, és el kéne már válnia a brit férfitől, ám sose hallgat rám. Vakon hisz abban, hogy kapcsolatuk egy nap szebb vizekre fog evezni. Aha, csak előtte még lezuhan néhány meredek vízesésen.
A mosógépem hangos zenélése szakított ki gondolataim fogságából. Lustaságom legyőzve álltam fel a kanapéról, majd mentem a fürdőbe, hogy kivehessem a tisztára mosott ruhákat. Egy fehér tálba raktam át őket, majd a szárítógép ajtaját kinyitva, bedobáltam a vizes gúnyákat. Elindítottam, aztán visszamentem az eredeti ülőhelyemre.
A csendet hallgattam, miközben az ablakon keresztül bámultam a kissé esős időt. Az apró esőcseppek gyorsan folytak végig a plafontól-padlóig nyúló ablakomon. Szerettem a zuhatagokat, ám olykor nagyon mélabússá tudott tenni a szürke, síró égbolt. Mintha jönne, és minden színt magába szívna, hogy aztán komor tónusokkal tudja átfesteni az egész várost. Ezek a fakó arculatok pedig szerintem mindenkit kissé szomorúvá tesznek. Rózsaszín, pihe-puha takarómba bugyoláltam be magamat, beszippantva az általam használt, rózsás öblítő illatát. Hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam. Az egész napos gondolkodás, az időjárás és a takaróm puhasága teljesen elálmosított. Legszivesebben lehunytam volna a szemeim és elrepültem volna az álmok világába, de nem tehettem meg. Egyébként is rossz alvó vagyok, ha tíz előtt elszenderülnék, valószínüleg egész éjjel fent lennék, amit másnap sínylenék meg. Voltaképp úgy működtem, mint egy kisgyerek, ez pedig nagyon fusztráló tud lenni általában.
Sóhajtva álltam fel, a plédemmel együtt, majd a konyhába vezetett az utam, hogy lefőzhessek magamnak egy nagy adag kávét. Amíg a gépre vártam, addig a telefonomat levettem a töltőről, aztán az e-mailjeimet csekkoltam le gyorsan, a fontosabbakra pedig váslaszoltam is. Amint a karamellizált koffein bombám lefőtt, beletöltöttem a kedvenc bögrémbe, majd beleittam. A kellemes íz hatására automatikusan csuktam le a szemeimet. Mintha már azonnal felébredtem volna egy kicsit.
Boldogan iszogattam a forró feketémet. Nem tagadom, kissé kávéfüggő vagyok, de úgy gondolom, hogy még mindig jobb ez, mint a drog vagy egyéb károsabb szerek. Igen, tudom, hosszútávon a kávé sem túl egészséges szenvedély, de úgy éreztem; ennyi nekem is kijár. Apró boldogságok az én életemben. Szívesebben sírok azért, mert kiöntöttem a frissen főtt kávémat, mintsem azért, mert egy lógó valamit a lábai közt viselő, összetörte a szívemet. Ráadásul a feketés-barnás nedű illatosabb és kellemesebb is.
"Szerelem, szerelem, szerelem. Mire is jó? Abszolút semmire." Ahogyan Effy mondaná. Én pedig teljes mértékben egyetértek vele. Idiótává és vakká teszi az embereket. A romantikus filmek pedig mind-mind fehér kis hazugságok, amit talán mások elhisznek, de én nem.
A gondolkodásom miatt sokan tartanak egy pesszimista perszónának, aki azért látja így a dolgokat, mert a múltban egy ehhez kapcsolódó traumát élt át. De erről szó sincs. Szimplán csak realista vagyok. Nem egy ember agyából kippattanó történetnek szeretnék hinni, aminek semmilyen valóság alapja nincs. Én a valóságban élek, rengeteg dolgot láttam és tapasztaltam, nyitott szemmel jártam mindig, és nem hagytam, hogy elvakítson mindenféle butaság, ami körbeveszi az egész világunkat. Este mindig űrlénynek hív, amiért minden romantikus filmet utálok és szívesebben nézek meg egy történelmi filmet. Persze, minden filmet és sorozatot képes vagyok végignézni, csak nem feltétlen találom mindegyiket értelmesnek vagy hasznosnak.
⭒ 𓆙 ⭒
Már lassan két órája áztatom magamat a fürdőkádban, meleg és habokkal díszített vízben, amit a vanília illatú samponomból kreáltam. Annyira kellemes és nyugtató volt, hogy egyszerűen nem tudtam magam rávenni arra, hogy kiszálljak. Már csak a gondolatától is borsódzott a hátam, hogy a lábam érintse a hideg csempét, testem pedig találkozzon a vizen kívüli hideggel. Nem. Egyszerűen csak nem. Így lustán üldögéltem kádban, Rihanna legikonikusabb számait hallgatva, néhány hangulat gyertya társaságában. Az agyamat végre sikerült kikapcsolnom, így nem gondolkodtam semmilyen felesleges dolgon, mint ahogyan azt általában szoktam.
Nyugalmam azonban nem tartott sokáig, ugyanis Riri hangját az iPhone idegesítő csengőhangja váltotta fel. Bosszúsan töröltem meg a kezem a legközelebbi törülközőbe, majd nyúltam a telefonomért. Összevont szemöldökkel néztem a képernyőn álló névre. Néhány percig mérlegeltem magamban, hogy most felvegyem, vagy ne, de végül a kíváncsíságom győzőtt.
— Sajnálom, ha éppen megzavartalak az önkielégítésedben, de szükségem van a segítségedre. — szólt bele az általam legutáltabb hang, pajzán feltételezésére pedig csak egy szemforgatással reagáltam.
— Mindig sikerül lenyűgöznöd. — dőltem hátra ismét.
— Majd kimosom a számat szappannal, de most nem érek rá egész nap! — sürgetett, mintha én lennék az, aki nem képes kinyőgni, hogy miért zaklatom a másikat fél tizenegykor. Hangja ideges volt, és talán mintha kissé remegett is volna, de ebben nem voltam teljesen biztos.
Felsóhajtottam, majd szólásra nyitottam a számat.
— Először is! Figyelmeztetlek, hogy annak az esélye, hogy tényleg segítek neked, csak egy százalék. Gondoltam tisztázom, még mielőtt elbíznád magadat. Kettő; mégis mi a fenéért hívsz pont engem?
— Oh, drágám, hidd el, én sem túl szívesen teszem ezt! De te vagy az egyetlen aki most képes segíteni és elég erős az idegzete ahhoz, hogy ne roppanjon bele a hallottakba. Vagy éppen a láttottakba. — magyarázta.
Ha eddig nem, akkor most teljes mértékben összezavart. Kezdjük ott, hogy egyébként is egy elég nagy problémának kellett lennie ahhoz, hogy Thomas Ellis az én segítségemet kérje. A fejembe mindenféle lehetőség végbe ment, ám az amit a férfi kiejtett a száján, lett volna az utolsó gondolatom. Az arcomra teljesen kiült a döbbenet, és talán négy teljes percig teljesen lefagytam, miután kiejtett azt a mondatot a száján.
