Sokkolva néztem a földön heverő testet. Zöldeskék szemei valahova a távolba meredtek, minden csillogás vagy élet nélkül, szájából egy vékony kis vörös csík húzódótt, hullája vérbe fagyva feküdt az egykor tiszta padlón. Mellkasa többé nem emelkedett...
Ups! Ten obraz nie jest zgodny z naszymi wytycznymi. Aby kontynuować, spróbuj go usunąć lub użyć innego.
— Mi? — szóltam bele néhány percnyi sokk után, miközben a köntösömet rángattam magamra. — Mi az, hogy azt hiszed megöltél valakit? — kérdeztem idegesen. Teljesen össze voltam zavarodva.
— Hát még lélegzik, de eszméletlen. — magyarázta, mintha ezzel előrébb jutnék bármivel is. — Nézd, csak gyere ide kérlek, és mindent elmagyarázok! — kérte, majd bontotta a vonalat.
Idegesen túrtam a hajamba, majd rohantam a szobám felé. Az első dolgot amit kikaptam, felvettem, majd már rohantam is le a lépcsőn. A tornacipőm gyorsan felhúztam, aztán a kulcsaimat elvéve, kiléptem a lakásból. Szapora léptekkel autóba szálltam, és meg sem álltam Este-ék házáig. Illetve reméltem, hogy Ellis ott van. Baszki! Meg kellett volna kérdeznem!
Kétségbeesettem szálltam ki, majd rohantam be az udvarra. Tekintve, hogy nyitva volt a kapu, Thomas tényleg számíthatott rám. Nagy sietségem ellenére, halkan nyitottam ki a bejárati ajtót, hiszen teljesen biztos voltan abban, hogy Este már valószínüleg réges - rég hibernál, mint egy maci, valahol a meleg takarója alatt. Körbepillantottam a nappaliba, ám az rendezetten és tisztán állt. Majd megláttam némi mozgolódást a kert felől.
Macska léptekben indultan a kerthez vezető ajtó felé, majd megnyugodva konstaláltam, hogy csak Tom járkál fel - alá a szabad tér alatt. Többé nem húzva az időt, nyitottam ki az említett tárgyat, majd léptem ismét ki a tavaszi estébe.
— Mi tartott ilyen sokáig? — kérdezte idegesen, miközbe a hajába túrt. Elnézve azt a szénakazalt, ami a fején ékeskedett, nem ez volt az első alkalma.
— Éppen fürödtem mikor hívtál! Fel kellett öltöznöm, illetve fogalmam sem volt arról, hogy mégis hol tartózkodsz. Inkább örülj annak, hogy eljöttem, ahelyett keresnéd a kákán a csomót. Semmi sem kötelez arra, hogy megmentsem a seggedet a börtöntől. — feleltem higgadtan, majd íriszeim a férfi háta mögötti ember eszméletlen testére siklott. Mozdulatlanul feküdt, bőre – már amennyit az esti fények megvilágítottak – sápadt volt, feje pedig tengernyi mértékű vérben pihent. Még jó hogy erős gyomorral és idegzettel rendelkezem. — Mi a fenét műveltél, Ellis? — tettem fel a nagybetűs kérdés. Barnáim ismét megtalálták az övéit, s az egyik szemökdökömet felhúzva vártam a magyarázatra.
