RosszVér (Perselus Piton ff.)

1. Kezdetek kezdete

1960, Február 15.

A hóvihar csak úgy tombolt Little Hangleton és a Denem-házat körülölelő vidéken, mégis minden csendes volt. Azonban ha valaki betekintést nyert volna a jobb napokat is megélt kúria falai mögé, pontosan az ellenkezőjét mondta volna el. Az öreg házban fájdalommal teli sikolyok zavarták az amúgy csendbe burkolózó teret. Az emeleten, a leghátsó szobában egy vörös hajú, fiatal asszony éppen életet adott első szülött leányának. A nő sikolyai elhaltak, majd a hirtelen beállt csöndben a gyermek sírása szelte ketté a levegőt.

A földszinten ekkor egy hangos pukkanás kíséretében megjelent Tom Denem. Ekkor még valamelyest hasonlított egykori önmagára. Sietős léptekkel az emeletre tévedt, s be nyitott az asszonyhoz, aki az ágyon feküdt bebugyolált gyermekét szorongatva. A látogatóra felkapta fejét gyermeke tanulmányozásából, s megeresztett egy mosolyt a jövevény láttára.

- Csak hogy ideértél, Tom! - köszöntötte a férfit, majd ismét a kislányra emelte fátyolos, zöld szemeit - kislány.

Sokáig csend vette körül őket, végül Tom törte meg azt.

- A célnak megfelel. - vetette oda foghegyről majd megindult a nő felé - add ide a kölyköt.

- Nem! - sikította amaz, és arrébb ugrott a gyermekkel - nem hagyom, hogy bántsd őt!

- Nem bántani akarom, te ostoba! Ne nehezítsd meg a dolgom! - emelte mellkasához a pálcáját - Add ide, vagy meghalsz. - mondta szelíd hangon, ám arcát gonosz vicsor torzította el.

- Ígérd meg! Ígérd meg, hogy nem bántod őt! - könyörgött a nő, gyermekét az ágyra fektetve, a férfi lábához térdepelt - Tom! Ígérd meg!

Arcát könnyek szántották, miközben Tom szánakozó tekintettel mérte végig az asszonyt. Hosszú, mélyvörös haja kissé izzadtan lógott kipirosodott arca mellett, zöld szemeiben könyörgés csillogott. Fehér hálóingét néhol vér borította.

- Nem bánom, ígérem, nem bántom a szükségesnél jobban. - vigyorodott el gonoszul - és most eredj, mosakodj meg! - parancsolt a nőre, aki még mindig sírva gyermekéhez hajolt, és egy cuppanós puszit adott a csöppségnek, majd kilépett a szobából.

Tom odalépett az ágyon fekvő gyermekhez, és elgondolkozva nézte. A kislány ragyogó zöld szemeit apjára függesztette, és elmosolyodott. Ekkor belépett a szobába az asszony, immár tiszta hálóköntöst viselt, haja nedvesen tapadt hátára.

- Mit tervezel vele? - lépett a gyermekhez az asszony, és leült mellé az ágyra.

- Mivel megöllek, ennyit elmondhatok, nemde bár? - tárta szét karjait Tom - Mivel az én vérem, méltó rá, hogy őrizze lelkem egy darabját. Az első Horcruxom, a hétből. - mondja, mintha csak azt közölte volna, hogy hóvihar van.

A nő kifejezéstelen arccal bámult rá vissza, majd zokogásban tört ki. Hosszú percekig hallgattak.

- Rendben, de azt ígérd meg, hogy mindennél jobban vigyázol rá! -törölte meg arcát és a férfihez lépett, aki idő közben a komódig hátrált.

- Ezt megígérhetem. - adta be derekát Denem, majd pálcájával a nőre mutatott.

- Szeretlek, Xhenia!- suttogja az asszony, mikor a zöld fénycsóva felé igyekezett a szűk szobában, majd örökre elhallgatott, ezzel egyidőben a csecsemő keserves sírásba kezdett.