RosszVér (Perselus Piton ff.)

5. Az áruló

- Akkor miért nem mondtad el?

- Mert nem lehetett. Apám megölt volna téged.

- Apád bájitalfőzője én vagyok, nem ölne meg.

- Nyár óta, de azelőtt megtette volna, és most is megteszi, ha úgy tartja kedve. - fordultam vissza.

- Este ott leszel a gyűlésen, igaz? - tört ki belőle a kérdés.

- Igen, az első gyűlésem.

                              ***

Éjfél előtt nem sokkal felhúztam a csuklyámat, a maszkot talárom zsebébe süllyesztettem és neki indultam a hoppanálási pontnak. Perselus a klubhelyiségben csatlakozott, így némán ballagtunk tovább. A hoppanálási ponthoz érve felé fordultam.

- Külön megyünk. Én megyek előre, te pedig utánam 5 perccel érkezel. - vázoltam - apám nem tudhatja meg, hogy tudod. - azzal eltűntem a szeme elől.

Mikor megérkeztem egy erdő közepén találtam magam. Fejemre illesztettem a maszkot, bal alkaromon megérintettem a Sötét jegyet. Érintésemre bizseregni kezdett, majd halk pukkanás után apám állt velem szemben.

- Xhenia! Hát csatlakozol közénk. - sziszegte - Egy mukkot sem akarok hallani, ne hozz rám szégyent! Arra indulj! - parancsolt rám, majd két hatalmas fa felé intett.

- Igenis Voldemort Nagyúr! - hajoltam meg, majd a kért irányba indultam, de még hallottam a halk pukkanást. Rövid séta után egy tisztásra értem, ahol halálfalók egész nagy csoportja várakozott. Jöttömre csak felém pillantottak, majd újra apám felé fordultak. Beálltam atyám mögé, s rövidesen Perselus is megjelent mellettem.

- Nos, mind itt vagyunk. Tudja-e valaki miért hivtalak össze titeket?

Halk suttogás morajlott végig a társaságon.

- Valaki, aki itt áll most is közöttünk elárult bennünket. - sziszegte résnyire szűkült szemmel, végig járatva mindenkin a tekintetét.

Ismét végig morajlott a tömeg, de ezúttal megbotránkozva.

- Adok egy lehetőséget, annak, aki elárult. Ha önként elém járul kisebb büntetésre számíthat, nem oltom ki az életét. - mutattott végig a társaságon.

Tudtam, éreztem, hogy ez hazugság. Kínok között fog távozni az élők sorából. A tömeg nem mozdult, az áruló lapított.

- Nos, legyen. Féregfark! - suttogta apám, de olyan volt, mintha kiabált volna. A csendes erdő az ő hangjától morajlott.

Egy pufók, alacsony alak lépett remegve ki a tömegből, mikor a Nagyúr elé ért térdre rogyott.

- Bo..Bocsáss meg, Na..Nagyúram! Kényszerítettek, kínoztak engem. - dadogta, és én felismertem, Peter Pettigrew, a griffendéles bagázs patkány kinézetű tagja.

- Hazudsz. - sziszegte vészjóslóan főlé magasodva - daloltál te kínzás nélkül is, elég galleont adtak érte.

- Nnnem, Nagyúram. Igazat mondok, esküszöm... - remegett, mint a nyárfalevél, hangja két oktávval magasabban csengett.

- CRUCIO! - kiáltott Voldemort, mire Pettigrew visítva terült el a földön, és valóban, mint egy patkány, hangja élesen hasított az éjszakába. Kis idő múlva és néhány újabb kínzással később Voldemort a többi halálfaló felé fordult.

- Van köztetek olyan, akinek esetleg megfortdult a fejében az árulás gondolata? - mindenki hallgatott, akár a sír. - Remek. Legyen Féregfark a példa arra, hogy aki el mer árulni bennünket, nem ússza meg. - ismét megfordult, ezúttal a földön fekvő, még mindig remegő,  vérző szájú Pettigrew felé intett pálcájával.  - Avada Kedavra  - mondta, mire a földön fekvő megmerevedett, szeméből kihunyt a fény.

- Nott, Karkarov végezzetek azokkal az aurorokkal, akiknek kiszivárogtatta az információkat a tervvel kapcsolatban. - fordult az említettek felé - Morsmordre! - zöld fénycsóva repült az ég felé, amiből kibontakozott egy koponya, a szájából pedig egy kígyó tünt fel, zöld derengésbe vonva a tájat. Egyszerre volt gyönyörű és félelmet keltő.

- Ideje hazatérni. És jegyezzétek meg jól, hogy az áruló halállal fizet! - sziszegte utoljára, majd egy pukkanás kíséretében eltűnt.

Perselusra néztem, aki megfogta a kezem, és a többi dehoppanáló varázsló és boszorkány közül húzott a fák takarásába, hogy mi is eltünjünk, mielőtt az aurorok ideérnek.

-Jól vagy? - pillantott rám, mikor már ismét a pinceteremben álltunk.

- Azthiszem. Sosem kedveltem Pettigrew-t, de nem gondoltam volna, hogy áruló és nem mellesleg halálfaló lenne. - ültem fel a használaton kívüli tanári asztalra.

- Én sejtettem valahol. - lehajolt, hogy a korábban eldugott Lángnyelv Whiskyt előszedje. Én varázsoltam két poharat, meg jeget,  aztán nagyot kortyoltam az aranyló nedűből, amit Perselus töltött.

- Szóval, mióta tudod ezt az egészet? - kerültem a tekintetét, inkább a poharamnak szenteltem figyelmem, körbe körbe lötlyköltem a whiskyt benne.

- Tavaly jöttem rá, mikor év végén a gyengélkedőn feküdtél. Lehetetlen lett volna, hogy egy egyszerű ember csak úgy crutio-t használja egy diákon, még ha roxmorts is a helyszín, akkor sem hittem ebben. Dumbledore-t aztán kifaggattam, és végül beavatott a titokba, de megkért, hogy amíg nem szükséges ne adjam tudtodra. - ült fel mellém ő is. Mivel hosszú percekig nem törtem meg a csendet, csak a jég koccanása hallatszott, amint kiittam a poharam tartalmát, Perselus törte meg azt.

- Tudod nagyon aggódtam érted. Még ha kicsit furán hangzik is. Sokat jelentesz nekem, nem is tudod mennyire. - ölelte át a vállam.

- Te is nagyon sokat jelentesz számomra, Pers. - bújtam hozzá a mellkasához.

Nem vagyok valami alacsony a 160 centimmel, de Perselus még ülve is magasabb volt nálam. Ha valaki most látott volna azt hihette, hogy egy párt alkotunk, pedig ez nem volt igaz. De bár az lenne.