A suli álhíre ✔︎

Első🏵️

Emma
________________

Könnyű volt láthatatlannak lenni. De már soha többé nem leszek az. Sajnos. Egy nagy hibám volt. De az kihatással volt mindenre. A barátomra, barátnőimre. A családom? Miattuk történt. Vagyis ezt meséltem be magamnak...

Őszi szombati nap volt, anyáék szokásukhoz híven veszekedtek, és mivel egyke vagyok, megszöktem. Jó kislányhoz hűen, hagytam egy cetlit, ha bármi van akkor kit kell hívni, mert én nem biztos, hogy fel fogom tudni venni...

- Emma, idulnod kéne! - szólt fel anya.

- Jól van. - vettem a hátamra a táskám, majd lépcsőn lerohanva, megpusziltam anyut.

- Mikor végzel? - kérdezte.

- Nem tudom, nem megyek úgyse sehova, nincsen senki, akihez mehetnék, szóval, mint mindig. - zártam le. Felesleges kör. Ugyanaz a kérdés, ugyanaz a válasz. Már nem a "valamikor jövök, ne várjatok" fajta lány vagyok. Anya, akkor szobafogságot adott, de én mikor az lejárt sem mozdultam ki, csak, ha átjött a szomszéd kislány, és az öccse vagy épp a kutyusuk, Pitypang. Azóta már arra vár, hogy visszatérjen az életvidám lány, aki sok baráttal, folytonos mosollyal rendelkezett... De sajnos valahol a buli, és a baleset közt eltűnt az a személy...

- Nem csak Jas... - hagyta félbe a nevet - szóval nem csak az Ő társasága van. Biztos van rengeteg más jószívű csajszi is. - simította meg bíztatóan a vállamat. - Na, de most menj, ne késs el! - puszilt meg, én meg megölelve, a sportcipőmet felvéve, elindultam volna, ha anya nem szól - A KULCSOD! - kiáltott ki, és dobta is azt. Bocs szomszédok!

- Köszi! - kaptam el, majd sietni kezdtem a buszmegállóig.

A gimi utálatos egy hely, ha te is pletyka alany vagy. Ami az én esetemben így van... Ezért a folyosón, a fellökés mindennapi, csakúgy, mint a lányok irritáló, és lenéző tekintete, a fiúk száj nyalogatása, miközben elmegyek előttük. Ma mindenből kaptam egy kicsit.... Esküszöm ez a szerencse napom!

- Lám, lám, milyen Ribizlit látok. - szólt be valaki.

- Én a helyedben meg sem szólalnék, hazugságokat terjeszteni?! Főleg olyat, ami csak az idézőjeles "hírnevednek" jó? Nevetséges! Egy igazi férfi bevállalná, hogy elutasították! - néztem rá lekezelőn.

- Édesem, nem tudod te kivel beszélsz.. - rázta a fejét, miközben gonoszan elvigyorodott. - Nem ismertél soha sem!

- Oké. Mit kezdjek vele? Jaj, tudom is! Pont lesz@rom! És Ribizli? Hívtak már rosszabbnak is! - nevettem rá erőltetetten.

- Például, olcsó krvának? - vigyorgott vissza.

- Például a barátnődnek! - szóltam vissza, majd emelt fővel távoztam, körülöttem az emberek csak csodálkoztak, meg "húú"-ztak. Nem voltak hozzászokva, hogy Emma Stone - Az eset óta - a halk, visszahúzódó lány, így tud beszélni. Mert nem ismernek. Anélkül bélyegeztek meg, mielőtt személyesen is megismertek volna.

Ilyen az előítélet. S bár bárki bármit mond, akár tagadja, akár nem, amikor találkozol valakivel, már megvan a véleményed. Tagadhatod, de legmélyen megvan az álláspontod, hogy ez a csaj/srác ilyen meg olyan...

Ezen gondolkoztam, miközben haza indultam.

- Hé! - szólt utánam egy fekete hajú, barna szemű lány. Körülbelül velem egy magas lehetett.

- Igen? - fordultam hátra.

- Jó fej csajnak tűnsz, és nem volt semmi, ahogy ma kiosztottad Jason! Ha van kedved beszélhetnénk, plusz a srácoknak is bejössz. Ja, és Ruby vagyok. - hadarta a lány.