Emma Stone egy átlagos gimis lány. Az anyukával él, és másra nem is számíthat. Senki nem foglalkozott vele AZ eset óta, őt pedig, azok közé sorolják, akik a sarkon megtalálhatóak... Az igazság messze nem ez.
Azon az estén, az alkohol, és - hazug - b...
- Neki.... Sok dolga akadt, ma már az sem biztos, hogy találkozunk vele. - mondtam neki. Nem akartam, hogy felesleges reményt tápláljak benne. Ha most az igazat mondom, akkor lehet csalódást okozok neki, de így csak örömöt, ha betartja az ígéretét anya.
- Mi vigyázunk addig rátok! - vigyorgott Aiden.
- Én, mert neked haza kell menned! - javítottam ki.
- Még marad! Nem mutattam meg a Barbie-kat! És az új Katica és Feketemacskás babákat sem! - rángatta a szobájába Wilsont
Amikor én már pelust cseréltem, adtam meleg tejet Joshnak, addig ők még mindig bent voltak. Anya meg sehol, de még csak fél öt körül lehet.
- Hallod, Stone! Éhesek vagyunk! - jöttek ki kézen fogva.
- Csinálom a vacsit, úgyhogy egy szavad se legyen! - kerestem a megfelelő edényt.
- Segítek! - érkezett meg mellém Aiden, majd Dakota is, aki áhítattal bámulta a srácot. Komolyan, mint egy istent!
- Vágd fel a húst! Én addig előkészülök a desszerthez. - forgolódtam. - Bogaram, hozol nekem egy tálat, lisztet, és a sütő port? - kértem meg Daky-t. - én addig előveszem a tejet, cukrot, olajat és a tojásokat.
- Figyu... Ez így jó? Vagy, hogy kéne? - mutogatta Wilson a művét. Egész ügyesen megoldotta.
- Jó lesz!
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
- Megjöttem! - hallottuk meg anya hangját.
- Hol voltál? - ölelte meg Dakota.
- Vásároltam. - hagyta ennyiben, de mikor a konyhába ért lefagyott. - Mi történt itt? És miért van itt Aiden?! Komolyan az eszem megáll!
-Elnézést, Ms. Shaw. De megcsináltuk a vacsorát, és még a kicsikre is vigyáztunk. - szólt közbe Wilson. - Stone, meg amúgy sem akarta, hogy itt legyek, csak Dakota szerette volna. - védett meg.
- Ez akkor is több a soknál! Egy napot kihagy, mert tegnap nem tartotta be az ígéretét! És aztán meg beállít a barátaival, akiket alig ismer és kitudja milyenek! Te is, honnan tudjam milyen vagy? - morogta vissza... Ez van, ha senki az ég adta világon nem tudja észhez téríteni.
- Anya elég! - kiáltottam fel. - Nem értem mi miatt is vagy ennyire kibukva. Oké azt mondtam, hogy nem iszok sokat, nem is ittam annyit, de a baj megtörtént, akkor is, ha többet vagy ha kevesebbet piálok. Az, hogy ma nem mentem suliba te is le tudnád igazolni, mint minden más szülő. Azt én megértem, hogy fáj apa elvesztése, hidd el nekem is! Nem vagy egyedül ezt ne feledd. De így haladva, nem megyünk sokra. Erre rá kéne jönnöd! Apu segített volna, hogy feldogozd és higgadtan kezeld ezt, igen így lett volna. De ott a feltételesség! Miattam van érted? Soha nem hittem, hogy pont te fogod hozzám vágni, hogy krva vagyok. Mert rohadtul nem! És én ezt tudom! Akiket te lenézel, azok ott voltak! Végig hallgattak mindent, és segítettek! Anya gondold át, mit tettél, mert ez így nem lesz jó. Ha nem, én elmegyek! - újból könnyezve ordíbáltam, de nem érdekelt, csak az, hogy a szobám nyugalmában legyek zene társaságában. - Adok időt, és bocsi Dakota... - rohantam fel a menedéket nyújtó szobámba.
