Emma Stone egy átlagos gimis lány. Az anyukával él, és másra nem is számíthat. Senki nem foglalkozott vele AZ eset óta, őt pedig, azok közé sorolják, akik a sarkon megtalálhatóak... Az igazság messze nem ez.
Azon az estén, az alkohol, és - hazug - b...
- Mi van Stone? - nevetett fel Aiden, mikor beért. - Ne felejtsd el, a lacrosse miatt gyorsan tudok futni. - mosolyodott el. Fekete haja kócosan meredezett az ég felé, s a mosolya kiemelte gyönyörű rubin zöld szemét.
- Gyorsabban is ment volna, csak gondoltam bevárlak, hogy ne fájjon, hogy egy lány gyorsabban tud futni. - haraptam az ajkamba. Rossz szokásom, de ez van. Így kell szeretni.
- Persze, persze! - röhögött rajtam, majd csuklómnál fogva magához húzott és a testünk összesimult. Az utca kora esti hidegében, nekem hirtelen nagyon melegem lett. - Tudod, volt egy ígéretem, miszerint, ha még egyszer ezt csinálod, akkor én fogom...
- Ezt?! - haraptam az ajkamba. Mint még lehet nem mondtam, de imádom húzni mások agyát főleg, hogyha az éppen Aiden-é.
- Ne csináld ezt Baba! Vagy nem lesz jó vége a dolognak... Vagyis számomra. - rázta a fejét, csillogó szemekkel.
- Mert mi lesz? - kérdeztem ártatlanul.
- Inkább nem mondom, mert a végén még, csak szavakkal megrontalak... - húzta a száját a híres, csibészes mosolyára. Szavai miatt elpirultam, így arcomat vállába fúrva rejtettem el az arcomat. - Szaunázni mentél Emma, vagy mi történt? - cukkolt rögtön, mikor észrevette a pirosló fejem.
- Inkább csak menjünk. - sóhajtottam, majd végül nagy nehezen sikerült haza indulni.
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
- Na akkor... - álltam meg a kapuba.
- Viszlát! - ölelt meg. Kockás hasát már eddig is észleltem, de most, hogy a melkasa az enyémhez ér... Van mit mutogatnia. Pedig még nem is láttam póló nélkül... Mármint nem, mintha akarnám... - Mire gondolsz, baba?
- Semmi. - pirultam el újból. Komolyan, ha így haladunk paradicsom leszek a végén.
- Nekem nem úgy tűnt. - vigyorgott, hát persze, hogy túl sokáig öleltem. Nem is én lennék..
- Hagyjuk, nekem mennem kell! Jó éjt, Aid. - köszöntem el tőle, még halkan hallottam egy "Neked is Babám!" - ot, majd becsuktam az ajtót. A házban sötétség volt, de fentről nevetés szűrődött le. Így elkiabáltam magam.
- Megjöttem!
- Jól elvoltál, ahhoz képest, hogy azt írtad egy óra csak... - méregetett anyukám gyanúsan, mikor felértem.
- Kicsit tovább tartott, azt hittem, hogy... - nem tudtam mit mondani, de anya nem is hagyta volna, hogy befejezzem.
- Nem baj, több mint fél éve ki sem mozdultál, csak Pitypang és Dakotáék miatt. Nem zavar, hogy végre megint nyitsz mások felé. - mosolyodott el halványan. - De kérlek ne olyanok legyenek, mint az előzőek, oké? - kérdezte kedvesen.
