Vízen futó gyertyaláng

𝙃𝙪𝙨𝙯𝙤𝙣𝙠𝙞𝙡𝙚𝙣𝙘 𝙣𝙖𝙥

Renjun a nappali parkettázott padlóján, összegörnyedve ült. Szemeiből egymásba kapaszkodva buggyantak elő a kövér könnycseppek, térdei sajogtak az előző zuhanásától, de ő ezt abban a pillanatban nem érezte, csak jóval később tűnt fel neki a fájdalom. Tenyerei úgy tapadtak füleire, mintha ezzel megszüntethetné a fejében vízhangzó dallamos hangot.

Gyakran előfordult az ilyesmi vele az elmúlt időszakban, bármikor amikor olyasmivel találkozott szembe, amiről Jeno jutott az eszébe, elméjét ismét ellepte a fájdalmas, maró köd. Ez pedig nem volt nehéz, tekintve, hogy milyen hosszú ideje éltek együtt, hármasban abban a lakásban. Nézhetett akármire, ő jelent meg a lelki szemei előtt.

Torka már fájt, hangja rekedt volt a hangos zokogástól, amikor Jaemin hazaért és rátalált. A kisebb szíve apróra zsugorodott, ahogy megpillantotta összetört párját és azonnal mellé vetődött. Szorosan a karjaiba vonta, ringatózni kezdett vele és nyugtató szavakat suttogott a fülébe. Félelme eluralkodott rajta, de igyekezett higgadt maradni, különben képtelen lett volna megnyugtatni az idősebbet.

- Elmegyünk. Visszaköltözünk anyáékhoz, amíg nem találunk egy új lakást, de itt nem maradhatunk – jelentette ki határozottan, amikor Renjun ismét képes volt egyenletesen lélegezni.

- Nem akarom itt hagyni – szipogott alig hallhatóan és hevesen rázta a fejét. Egyikük sem volt képes elengedni Jenot, viszont Jaemin belátta azt, amit párja még nem tudott; ez a túlzott ragaszkodás csak tönkre fogja tenni. Még jobban, mint előtte. Jaemin sem akart túl lendülni, vissza akarta kapni a szerelmét, de nem engedhették meg azt, hogy mind a ketten darabokra hulljanak, az egyikőjüknek muszáj volt összeszedetten gondolkodnia.

- Tudom, pici. Én sem akarom, de muszáj lesz. Nem maradhat ez így tovább. Ő sem akarná, hogy ilyen állapotban maradj.

- Jól van – egyezett végül bele egy rövidebb hallgatás után – Költözzünk el – fúrta az arcát a kisebb mellkasába és ismét némán sírni kezdett. Órákig ültek ott a lakás padlóján. Ez volt az utolsó éjszakájuk ott. Újabb darabkát vesztettek el a hármójukat összekötő kötelékből.