Rettegésből szerelem

20

Elérkezett a hétvége. Todoroki magántanuló lett arra az időre, amíg meggyógyul. Mivel csütörtökön nem mentek Bakugoék suliba, így pénteken heves pótlásba kezdtek. Az alatt a két hét alatt, eléggé lemaradtak, mivel nem nagyon tudtak figyelni az órákon. Viszont most a hétvégén nem volt semmi dolguk.
Szombat reggel Deku gyengéden ébresztette a szőke hajú, morcos angyalt.
-Jó reggelt Kacchan. Fel kell kelnünk, mert anyukám vár minket ebédre - suttogta a fülébe, mire a szőke rögtön kinyitotta a szemét és ijedten pillantott Dekura.
-Hogy mi? Anyud tud rólunk? - kérdezte, miközben lassan feltápászkodott, továbbra is tartva a szemkontaktust.
-I-Igen... Miért, a tiéd nem tud?
Bakugo nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét, szorosan becsukta a szemét, és megrázta a fejét.
-Miért nem mondtad el neki?
Bakugo most sem válaszolt, és továbbra sem nézett fel, így Deku megfogta az állát és kényszerítette, hogy rá nézzen.
-Azt tudja, hogy a fiúkhoz vonzódsz? -kérdezte, de most is csak egy fejrázást kapott.
Nem tudhatta, hogy szerelme azért nem válaszol, mert gombóc van a torkában, ami nem hagyja beszélni.
Pár pillanatig a zöld hajú, csak bámult a könnyektől csillogó skarlát szemekbe.
-Mitől félsz Kacchan? - tette fel a kérdést Deku, amire Bakugo nem akart válaszolni. -Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz. Nem foglak lenézni vagy elitélni - bátorítóan mosolygott rá, mire Bakugo vett egy mély levegőt, megköszörülte a torkát, ezzel próbálva megszabadulni a gombócótól és belekezdett.
-Ha az igazat akarom mondani, akkor be kell valljam, hogy elég sok mindentől félek. Leginkább attól, hogy valami bajod esik vagy elveszítelek. Viszont az is megrémít, hogy a szüleim nem fogadnak el. Mivan, ha megtudják, hogy meleg vagyok, és kitagadnak? Ha undorodnak majd tőlem? Vagy el is fogadnak, de azt nem, hogy veled vagyok. Mióta ez az egész elkezdődött nem is beszéltem a szüleimmel...
Deku csak figyelmesen hallgatta, majd mikor végzett és látszott rajta a bizonytalanság és a félelem, magához ölelte, és a fülébe súgta gondolatait.
-Ilyenektől nem kell félned. A szüleid mindennél jobban szeretnek téged, és ezen nem fog változtatni az sem, hogy velem vagy. Nem erőltetem, és nem is kell, ha még nem állsz készen, de ne menjünk el a szüleidhez ebéd után? - kérdezte Deku, mire Bakugo kicsit megfeszült, de a hátát simogató kezek rögtön megnyugtatták. Arcát belefúrta Deku nyakába, majd aprót bólintott. -Biztos?
Ismét egy bólintás volt a válasz, semmi több.
Mire összeszedték magukat - felöltöztek, megreggeliztek, kicsit rendet raktak (előző éjjel volt egy kis😏) - már indulhattak is a Midoriya lakás felé. Először Aizawa-sensei irodájához mentek, és kikérőt kértek a nap hátralevő részére.
-Minden rendben van, kölykök? -kérdezte a tanár, őszinte érdeklődéssel. Bárki, bármit mond, Aizawa IGENIS törődött a diákjaival.
-I-Igen, persze. Mostmár minden a legnagyobb rendben van Sensei - mondta Deku, miközben megfogta a mellette álló kezét.
-Örülök. Tessék, itt van az engedély.
Ezzel el is indultak, a kis lakás felé, ahol Midoriya Inko élte mindennapjait, állandóan aggódva kisfiáért.
Mikor odaértek, Deku keresni kezdte a kulcsait, de erre nem volt szükség, ugyanis Inko rögtön ajtót nyitott, és 'drága kisfia' nyakába ugrott.
-Izukuuu! Olyan jó, hogy végre itthon vagy!
Bakugo csak meglepetten állt ott. Nem számított ekkora lelkesedésre.
Hosszas ölelkezés után, Deku elhúzódott anyukájától, hogy végre Kacchannak is adjanak egy kis figyelmet.
-Anya. Tudom, hogy már ismeritek egymást, de most végre, hivatalosan is a barátomként mutatom be neked, Kacchant.
-Jaaaj Katsuki!!! Neked is úgy örülök! -és ezzel a lendülettel, az alacsony Midoriya Inko, szorosan magához ölelte Bakugot. Kezét a nyakára kulcsolta, és lehúzta magához. Ki gondolta volna, hogy ennyi erő van egy ilyen aptó teremtésben?
-Én is örülök... - nem tudta, hogyan szólítsa így kicsit elbizonytalanodott.
-Ugyan már! Régóta ismerjük már egymást. Szólíts csak Inkonak! - segítette ki a szőkét, a zöld hajú asszony.
-Rendben, akkor én is örülök Inko - mosolygott rá Bakugo.
Beléptek a kis lakásba, és rögtön megérezték a kellemes illatokat.
-Katsudont csináltam, és egy kis csipőset is csempésztem egy külön adagba. Tudom, hogy szereted Katsuki.
Leültek enni. Mint mindig, Inko most sem okozott cslódást egyiküknek sem. Mikor még kicsik voltak Bakugo sokszor evett nálunk, és már akkor is nagyon finomakat főzött. Mikor már tele voltak, mint a déli busz (írói megj.: bocsi, ezt muszáj volt😂), levágódtak a kanapéra, hogy kifújják magukat.
-Katsuki kérsz esetleg egy kakaót? Vagy te inkább kávés vagy? - kérdezte Inko, miközben Izukunak már csinálta a kakaóját.
-Inább kávés vagyok, köszönöm.
Pár perc múlva Inko jött is a kávéval és a kakóval.
-Szóval, meséljetek.
-Miről? -kérdezte Deku, kicsit zavarban.
-Hát arról, hogy hogyan jöttetek össze, meg ilyenek.
-Hát, az egy hosszú történet. Egy hosszú, szomorú történet - mondta Bakugo, mire Inkonak elkerekedett a szeme.
-Hogy érted, hogy szomorú? Történt valami? - kérdezte rögtön.
A két fiú összenézett, majd egy bólintással tisztázták, hogy joga van mindent tudni.
-Hol is kezdjem? Az egész egy pénteki napon kezdődött, amikor az osztály csoport játékokat játszott a kollégiumban... - persze az OLYAN részleteket kihagyták, de mindent elmondtak. Ahhoz, hogy Inko megértse az egészet, azt is elmondták, hogy szex videó készült róluk, viszont megkérték, hogy erről ne beszéljenek többet. - És most itt vagyunk együtt -fejezte be Deku egy apró mosollyal, amiben minden benne volt.
Inko szemében már a történet elején könnyek gyűltek össze, de a végére már óceánt lehetett rekeszteni velük.
-Drága Izukum! Ilyen szörnyűségek történtek veletek és én nem tudtam róla?! Nem érdemeltétek ezt - felállt, és odasétált az egymás kezét szorongató fiatalokhoz, akiknek némán folytak le a könnyek arcukon. Letérdelt eléjük és szorosan magához húzta őket. -Mostmár nem lesz semmi baj - suttogta nekik.
Inko nem is tudta, hogy ezzel a mondattal, mekkora megkönnyebbülést okozott. Pár napja nem volt semmi probléma, és minDenki úgy látta, hogy rendbe jönnek lassan, de nem sejthették, hogy a szívükben még mindig vihar dúlt. Lehet, hogy támogatták egymást és a többiek is ott voltak nekik. De nem volt egy biztos pont, egy erős kéz, amibe kapaszkodhattak volna, hogy tényleg nem lesz semmi baj. Senki, ismétlem SENKI nem mondta nekik azt, hogy nem lesz semmi baj, így egyszerűen képtelenek voltak lezárni magukban a dolgot, és elcsitítani a vihart. Viszont most, hogy valaki, akiben megbíztak, és fontos volt az életükben kimondta ezt az aprócska mondatot, és közben ölelésével menedéket nyújtott nekik, a vihar csitulni kezdett és felerősödött a fény szívükben.

~Time skip~

Pár órával később, a Bakugo ház előtt álltak kézen fogva. Deku érezte, hogy szerelme erősebben szorítja a kezét, és jobban izzad.
-Minden rendben lesz Kacchan. Itt vagyok - mosolygott rá Deku bátorítóan Bakugora.
Bakugo elővette a kulcsokat, viszont sehogy sem talált bele a zárba, emiatt egyre idegesebb lett.
-Majd én - mondta Deku és kivette a szőke kezéből a kulcsot, majd kinyitotta az ajtót.
Bakugo félve lépett be a házba. Az első dolog, amit meghallott, az anyja ordítása volt, ami mosolygásra késztette a fiút.
-KI AZ??!!
-ÉN VAGYOK AZ, BANYA!!!! -kiabált vissza Bakugo, mire Deku összerezzent mellette.
-Minek kell ordítani - motyogta az orra alatt, de nem panaszkodott, mert legalább visszatért a jól megszokott Kacchan.
-NA VÉGRE MÁR, TE SZERENCSÉTLEN! HÁROM HETE NEM LÁTT -alak - a végére elhallgatott ugyanis belépett az előszobába és meglátta Dekut.
-Izuku, hát te? De jó, hogy látlak. Olyan régen volt már! - mosolygott rá, Bakugo női formája, majd megölelte a zöld hajút.
-Én is nagyon örülök Mitsuki - ölelt volna vissza Izuka, de csak fél karral sikerült, ugyanis Bakugo nem volt hajlandó elengedni a kezét. -Kacchan, elengednéd a kezem? -kérdezte, mire heves fejrázás volt a válasz.
-A kezed? - nézett értetlenül Mitsuki, majd ránézett az összekulcsolt ujjakra.
Pár percig néma csönd volt, amit végül Bakugo (írói megj.: tudom, hogy Mitsuki is Bakugo, de tudjátok kire gondoltam😛) tört meg.
-Leginkább ez az oka, hogy haza jöttem. Elmentünk Inkohoz ebédelni, és Deku azt mondta, eljöhetnénk ide is, hogy végre elmondjam...
-Mit? Hogy meleg vagy? Mert azt már régóta tudjuk - jelentett ki Mitsuki, mire Bakugo, az addig lehajtott fejét rögtön felkapta.
-Mi? Honnan?
-Onnan, hogy ismerünk. Nem is értem mi tartott ennyi ideig. Úgy értem, hogy az, hogy elmond a nyilvánvalót...
Nem fejezte be, ugyanis meglátta a lassan csordogáló könnyeket fia arcán.
-Azért tartott ennyi ideig, mert rettegtem az elutasítástól.... attól, hogy meggyűlöltök és kitagadtok...
-Sose tagadnánk ki. Mindennél jobban szeretünk téged. Gyere ide - mondta Mitsuki, majd kinyújtotta a kezét.
Bakugo, mint egy félő kisgyerek, az anyja karjaiba vetette magát, elengedve szerelme kezét. Könnyei továbbra is folytak, de a tudat, hogy a családja és szerelme ott voltak mellette, végleg rendet tettek a lelkében.
És lassan megnyugodott, hogy már tényleg nem lesz semmi baj.
_________________________________________________________________________________
Sziasztok!
Ehhez is elértünk. Megírtam a befejező fejezetet👏👏 Remélem, hogy tetszett nektek a fejezetet (1300 szó) és úgy az egész történet. Sok munkám volt benne, de megérte, mert hihetlen örömmel töltött el, ahogy láttam és még mindig látom, ahogy az olvasások és vote-ok száma növekszik. Nincsenek rá szavak, hogy kifejezzem hálámat.
Így - majdnem - utoljára itt hagyok nektek egy képet. Már csak az epilógusra kell majd egy kicsit várni😅