Rettegésből szerelem

12

Egész jól telt a napjuk. Miután "megreggeliztek" - ami inkább volt ebéd - , felmentek a szobába, és egész nap csak filmet néztek, mert nem nagyon tudtak volna sok mindent csinálni így, hogy Bakugonak fájt a hátsó fele.

Délután négy lehetett, amikor Denki berontott Deku szobájába. A szemei vörösek voltak, és kapkodta a levegőt.

-Kaminari-kun. Minden rendben? - kérdezte Deku ijedten, ahogy meglátta Denkit.

-Nem nincs. Hallottátok mi történt Urarakával? Nem. Persze, hogy nem hallottátok, akkor nem lennétek, ilyen nyugodtak. Óóóóó édes Istenem... - Kaminari csak mondta, a hangja egyre halkabb volt, és látszott rajta, hogy valami nagyon nincs rendben.

-OI! Mi történt? Mondjad már! - szólt közbe Bakugo, mert lehet, hogy nem mutatta ki, de igenis aggódott barátjáért.

-Uraraka... Ö... Ön-öngy-öngyil... - nem bírta végig mondani.

-Bökd már ki! - szólt rá Bakugo.

-Öngyilkos lett! - és itt Denki nem bírta tovább és remegve összeesett.

~Tegnap délután~

Uraraka a főépület tetején ült, a lábát lelógatta a széléről. Mióta Deku és Bakugo együtt vannak ez lett a törzshelye. Ide járt gondolkodni. Leginkább azon szokott elmélkedni, hogy mi lehet Bakugoban olyan különleges, mi van benne, ami miatt Deku őt választotta. Nem tudott rájönni. Csak annyit tudott, hogy Deku boldog volt, és valahol örült a boldogságának, de nem tudta elfogadni, hogy ebben neki nincs szerepe. Próbálta elválasztani őket, de minden próbálkozása kudarcba fulladt, és csak még közelebb kerültek egymáshoz. Minden egyes közös pillanatuk és minden csók, amit váltottak, és ő látta ezt, egyre nagyobb dühöt szított benne Bakugo iránt. Nem csak nem tudta elfogadni a kapcsolatukat, nem is akarta elfogadni. Elítélte azokat, akik a saját nemükhöz vonzódnak, de ezt nem mutatta ki, mert szerette Dekut és nem akart neki fájdalmat okozni. Fájdalmasan szerette a zöld hajú fiút, és néha már arra gondolt, hogy ha nem lehet az övé, akkor nem lesz senkié. De ha arra gondolt, hogy esetleg elvegye Deku életét, a szíve összefacsarodott.  Így egy megoldás maradt, az, hogy a saját életének vet véget, mert nem bírt azzal a tudattal élni, hogy Deku boldog valakivel, aki nem ő volt. Miután elhatározásra jutott, felállt, lenézett a peremről és körbenézett. Megakadt a tekintete két emberen a kolijuk előtt. Egy szőke és egy zöld hajú fiú állt öltönyben és egymást nézték. Bakugo és Deku.

-Biztos randizni mennek, hiszen Valentin nap van. – gondolta Uraraka.

Szomorúan elmosolyodott és kinyújtotta az egyik lábát, ami így már a levegőben lógott.

-Bárcsak engem szeretnél. – majd leugrott, és mielőtt minden örökre elsötétült volna, nézte a két fiút, ahogy kézen fogva sétálnak a naplementében.

~Vissza a jelenbe~

-Hogy mivan?! - kérdezte Bakugo, ugyanis Deku nem bírt megszólalni. -Ha ez valami vicc, akkor nagyon szar! - kiabált Bakugo, de látta, hogy Denki teljesen ki van borulva, ezért inkább Dekuhoz fordult, akinek remegett a válla és ömlöttek a könnyei.

Lassan közelebb kúszott hozzá, és magához ölelte.

-Minden rendben lesz. Itt vagyok. Engedd ki. - erre Deku hangosan felzokogott, és kétségbeesetten kapaszkodott Bakugo pólójába.

Bakugo arcán és végigfolyt pár könnycsepp, mert lehet, hogy nem volt nagyon jó kapcsolatban Urarakával, attól még osztálytársak voltak egy ideje, és ő sem volt felkészülve arra, hogy elveszítheti.

~Pár órával később~

MinDenki (írói megj.: tudom, hogy szomorú hangulat, meg minden, de ezt a poént mindig el kell sütni) összegyűlt a nappaliban és várták, hogy Aizawa-sensei megmagyarázza a történteket.