8. Rész

331 18 1
                                    

London
A hotelbe érve bőröndömet magam után húzva álltam meg a bejárat előtt, abban a másodpercben kezdett neki az eső zuhogni amit egy kissé hangos morgással díjaztam.
A telefonomhoz nyúlva hívtam fel Harryt aki azonnal fel is vette.
Most kanyarodok a hotelhez! - mondta majd le rakta.
Így is volt mikor le raktam láttam hogy egy fekete Mercedes be gurul majd ki csapódik az ajtaja és ki ugrik belőle az angol.
Gyere add a bőröndöd! -mondta majd el vette tőlem a bőröndöm, amit be rakott a csomagtartóba én pedig be ültem az anyós ülésre.
Be csapódott mellém majd el hajtottunk a hotel elől.
Egy ideje utazhattunk mikor hozzám szólt.
Brianna minden oké? - kérdezte érdeklődve.
Persze csak gondolkodtam! - feleltem rá nézve.
Kai? - kérdezte combomra rakva a kezét.
Lábamat odébb húzva feszültem neki az ajtóhoz.
Igen Kaion gondolkodtam! - válaszoltam egyszerűen, mert semmi kedvem nem volt vele beszélni.
1 órás út után meg álltunk egy kővel ki rakott ház előtt, aminek a kapuját Harry egy távirányítóval nyitotta ki. Majd ismét megindult az autó és be hajtott a mély garázsba.

Ki szálltunk az autóból aminek a csomagtartójából ki vette a bőröndöm és el indult a bejárat felé

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Ki szálltunk az autóból aminek a csomagtartójából ki vette a bőröndöm és el indult a bejárat felé.
Követve őt figyeltem minden lépését hogy ebbe az óriási házba el ne tévedjek.
Üdv a házamban! Érezd magad otthon! - mondta majd be vitte a nappaliba a bőröndöm.
Bólintottam egyet majd a cipőmet le véve tovább követtem őt.
Ez itt a konyha vele szembe a nappali! - mutatott körbe.
Fent van két hálószoba és egy fürdő, lent pedig még egy külön WC van és a mosókonyha! - sorolta tovább a ház részeit.
Jaa és el ne felejtsem, ne ijedj meg reggelente a csörömpölésre Madison a házvezetőnő lesz az! Minden reggel jön takarítani! - tájékoztatott ez miatt is.
Mióta nem vagyunk együtt Harrynek házvezetőnője van? Úgy tudtam nős!
Harry a feleséged nem bánja ha én itt vagyok? - kérdeztem érdeklődve.
Katievel váló félben vagyunk! - valotta be.
Ohh sajnálom! - mondtam sajnálkozva.
Gyere meg mutatom a szobád! - mondta majd meg fogta a bőröndöm és megindult az emelet felé.
A folyosón végig sétálva közös képek voltak kint, viszont nem Katievel hanem velem.
Harry ezek mik? - kérdeztem az egyik képre mutatva.
A veled közös képek! - mondta lazán.
Minek vannak ezek kint ha ez a feleségeddel közös házad? - kérdeztem őt újra.
Brianna én a mai napig ugyan úgy szeretlek, nem tudlak elfelejteni! - valotta be felém lépkedve.
Hagyjuk ezt Harry, feleséged és 3 gyereked van! - mondtam idegesen.
Mondtam már Brianna Katievel váló félben vagyunk a gyerekek pedig hozzá kerülnek mert nekem nem lesz időm, szünetekben leszek csak velük! -mesélte tovább.
Kínomban el röhögtem magam mire ő csak kézen ragadt és be húzott a szobába.
Ez lenne a te szobád, remélem megfelel de felőlem aludhatsz velem is! - mutatta be a helyiséget.

Tökéletes lesz ez! - mondtam majd be húztam a bőröndömet

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Tökéletes lesz ez! - mondtam majd be húztam a bőröndömet.
Van valamire szükséged? - kérdezte megállva az ajtóba.
Minek és meddig kell maradnom? - kérdeztem az ágyra le ülve.
Beszélni szeretnék veled és addig maradsz ameddig akarsz! - mondta sóhajtva.
Remélem ezt ma este le is darálod és végre holnap mehetek haza! - vágtam a fejéhez.
Harry meg rázta a fejét majd hagyott berendezkedni.
Amúgy semmit se pakoltam sehova mert tudtam hogy holnap bármi lesz én haza megyek.
Írtam Apának egy üzenetet hogy jól vagyok ne aggódjon és holnap megyek haza legyen bármi is.
Vártam hogy este lefekvés előtt Kai felhív vagy rám ír, de nem történt meg.
Már túl voltunk a vacsorán és már lefeküdni készülődtem mikor fel villant a telefonom, villám sebességgel futottam oda a telefonomhoz de csak egy instagram értesítés volt.
Kairól semmi élet jel, a kérdés hogy én miért nem írok rá ha ennyire várom hogy írjon?
Féltem! Féltem hogy még dühös rám és csak a düh beszélne belőle!
Eszméletlenül hiányzott az ölelése, az illata, a csókjai és magában a teljes ember.
Majd mikor csak mintha valami jel lenne arra lettem figyelmes hogy valaki hív, fel vettem a telefont és bele szóltam.
Igen tessék! - szóltam bele.
Brianna Hummels? - kérdezte az illető a telefon másik oldaláról.
Igen én vagyok az! - feleltem.
Az illető el halkult majd perceken belül azt vettem észre hogy rám rakta a telefont.
Hát akkor baszdmeg! - mondtam idegesen majd le dobtam a telefonomat az ágyra.
Hirtelen kopogást hallottam amire fel figyeltem majd nyitódott is az ajtó.
Zavarok? - kérdezte Harry az ajtóban meg állva.
Gyere csak! - mondtam majd be takaróztam.
Azért hívtalak vissza mert holnap lesz egy nagyszabású party a csapat részére és szükségem van egy partnerre! - avatott be a tervébe.
Most komolyan ezért hívtál vissza? - kérdeztem röhögve.
Nem ismerek mást lányt akit szívesen látnék magam mellett! - felelte mosolyogva.
És ezután le szállsz apámról? - kérdeztem a lényegre térve.
Igen egy életre le szállok róla! - ígérte meg.
Oké legyen! - forgattam meg a szemeim.
Köszönöm! Másnap vissza viszlek a reptérre ha haza mennél! - ajánlotta fel.
Holnap terveztem haza menni, de megköszönném ha másnap ki vinnél a reptérre! - mondtam élve a lehetőséggel.
Rendben, nézz be a szekrénybe ott találod a holnapi ruhádat a partyra! - szólalt meg utoljára majd el indult az ajtó felé.
Okés, jó éjt! - köszöntem el tőle.
Neked is! - mondta majd be csuktam az ajtót.
Egy rózsaszín ruha volt fel akasztva az egyik vállfára ami gondolom az enyém volt a holnapi partyra.

Vissza raktam a szekrénybe majd le oltottam a lámpát és meg próbáltam elaludni

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Vissza raktam a szekrénybe majd le oltottam a lámpát és meg próbáltam elaludni.

𝓔𝓵𝓯𝓸𝓳𝓽𝓸𝓽𝓽 é𝓻𝔃𝓮𝓵𝓶𝓮𝓴  - BEFEJEZETT!! - Where stories live. Discover now