A csínytevő öröksége

Eight

A mai nap különleges, legalábbis egyeseknek, ugyanis az iskolánk ezen a napon rendezi meg a vetélkedőjét. Bár magam is rendelkezem némi hanggal de soha nem fordult meg a fejemben, hogy jelentkezzek. Épp ezért igencsak meglepődtem mikor reggel Viv hatalmas vigyorral az arcán lépett mellém és megkérdezte:
-Nos, mivel készültél mára?
-Én nem indulok ma, nem nekem való a szereplés, szeretek a háttérben meghúzódni.
-Akkor hogyhogy szerepel a neved a listán?
-Fogalmam nincs, bizonyára egy kellemetlen félreértés,- miközben ezt mondtam megjelent mellettünk az iskolai tanácsadó, az a nő az agyamra megy, váltig állítja, hogy antiszociális vagyok- üdv Mrs. Davis!
-Zia, igazán örülök, hogy olvastam a neved a mai fellépők között- csodás, így kénytelen leszek indulni, ugyanis neki nem lehet nemet mondani. Viv éppen mondta volna, hogy nem indulok amikor a szavába vágtam, rögtönöztem.
-Nos igen, a Beatles "Yesterday" című dalával készültem- mosolyt erőltettem az arcomra.
-Oh látom is a pólódon az Abbey Roadot- megjegyezném ez egy szerencsés véletlen, ugyanis nagy rajongó vagyok, ezt a pólót a szüleimtől kaptam és azóta is nagy becsben tartom- már várom, hogy sorra kerülj.
Röviden tömören elmagyaráztam a szituációt Vivnek, majd odébb húzódtam telefonálni. Anyával megbeszéltem, hogy szükségem lesz ma a gitáromra és szerencsére be tudta hozni nekem. Minden szünetben félrevonultam az iskola zene termébe és gyakoroltam, hogy ne égjek be nagyon. Vin természetesen elkísért és segített, leállított mikor elrontottam a szöveget. Mikor már a tornaterem felé vettem az irányt, belefutottam Nickbe, megállított. Az arca még mindig szörnyen festett. Láttam rajta, hogy akar valamit de nem mert megszólalni, sóhajtottam egyet, kikerültem és mentem tovább, de utánam kiabált.
-Szeretlek Zia!
Meg sem fordultam, csak megálltam egy pillanatra, majd folytattam az utam. Ez után a szituáció után elég ironikus a dalválasztásom ("Yesterday, love was such an easy game to play"). A következő pillanatban hatalmas csattanást hallottam, megfordultam és a következőt láttam: Nick az arcát fogja, Lily pedig zokogva fut el tőle. Ezek szerint egy hétig tartott a nagy románc.
Igyekeztem kizárni a történteket de nem nagyon sikerült, miközben a színfalak mögött várakoztam is teljesen elbambultam, arra eszméltem fel, hogy Vin megsimogatta a hátamat. Összerezzentem és rámosolyogtam, ő pedig végigsimított az arcomon. Bevillant egy kép, szörnyű dolgokat láttam, de ez csakis egy rémkép lehetett, üveges tekintettel néztem magam elé és amikor szólítottak, darabos mozgással mentem ki a színpadra. Eljátszottam a dalt de nem oda koncentráltam, amint lejátszottam az utolsó akkordot felpattantam és elfutottam, eddig tartottam magam, a színfalak mögött elkezdtek hullni a könnyeim, nem hallottam és láttam magam körül semmit csak a fájdalmat éreztem, igyekeztem azt mondogatni magamnak: ez nem lehet a valóság, ez nem történhet meg. Ebből az állapotomból Viv zökkentett ki aki utánam futott.
-Z, mégis mi a fene ütött beléd- ránéztem, felfogtam amit mondott, de képtelen voltam megszólalni, felhúztam a térdeimet és nekitámasztottam a homlokomat, igyekeztem levegőhöz jutni.
Patrick szemszöge:
Amint Viv aggodalommal az arcán jött ki a színfalak mögül én is odafutottam, szörnyű volt a testvéremet ilyen állapotban látni, tudtam mit kell tennem. Végigsimítottam a fején, megfogtam a kezét és lehunytam a szememet.
Egy számomra ismeretlen férfit láttam aki egy monitor előtt ült ahol Morghan Stark és Sam Wilson volt látható, a szobában megjelent Vin aki elkezdett volna kiabálni azonban elektromos sugár tartotta vissza. Éreztem minden fájdalmát, szenvedett, úgy ahogy én még soha. Üvöltött:
-Victor engedj el!
-Vin ne küzdj tovább!
Ezek a mondatok ismételgették egymást, míg Vin szervezete feladta a harcot, élettelen teste hangosan landolt a padlón. A férfi zokogva hajolt fölé. Virginia és Vízió együtt rontottak be a helyiségbe azonban mielőtt bármit tehettek volna, Morghan megjelent a háznál és letartóztatta Vin gyilkosát, édesapja féltestvérét: Victor Manchát.
Zilálva engedtem el Zia kezét, sajgott mindenem, összerezzentem amint meghallottam Vin hangját.
-Mi a fene folyik itt? Nick megzavarta igaz? Tudtam, hogy nem fogja elfeledni egykönnyen- az igazat nem mondhattam el neki, kénytelen voltam némán bólintani egyet. Erre Vin otthagyott minket, mielőtt Viv ugyan ezt tette volna megragadtam a kezét és megmutattam neki amit láttunk, miután elengedtem riadt arcával néztem farkasszemet.
-Értem- ennyit mondott csupán és testvére után sietett. Én azonnal odahajoltam Ziához, aki sokkos állapotban volt, ezáltal nem uralta a testét, megpróbáltam elaltatni és kivételesen sikerrel jártam. Felkaptam a húgomat és hazafelé vettem az irányt, séta közben azon töprengtem, hogy fogja ezt feldolgozni...
.
Sziasztok! Tudom az utóbbi időben nagyon eltűntem, azonban most igyekszem minél többet írni nektek!❤️