A csínytevő öröksége

Seven

-Megtámadtak minket! Viv megsérült és apa nincs itthon, Zia nem tudom mit tegyek!
-Anyukád ott van?
-Igen, de teljesen megzavarodott. Viv pedig nem nyitja ki a szemét, egy pengével átszúrták az oldalát. Apa végre hazaért, holnap elmondok mindent- és ezzel rámcsapta a telefont. Ez így sok volt estére, teljesen ledöbbentem és közben aggódtam Vinért, hátha a támadó visszamegy.
Ezen kattogtam éppen és elindultam vacsorázni, a többiek már aludtak. Kinyitottam a szekrényt a konyhában és farkasszemet néztem egy doboz Oreoval. Okosabbnak tartottam, hogy kiveszek egy kis csomagot és felvonulok a szobámba, úgy nincs kísértés, nagynehezen össze is hoztam.
Két hónappal később (írói szemszög):
Zia telefonja megcsörrent az éjszaka közepén, azonnal felriadt és felkapta a telefont. A vonal túlvégén keserves sírást hallott, Viv volt az.
-Zia, megtörtént- nem is kellett több, a lány szeméből elkezdtek folyni a könnyek.
-Kérlek hozd ide Viv, hozd őt ide.
Napjainkban (Zia szemszöge):
Reggel idegesen, szinte futva sétáltam az iskolába. Beléptem a termünkbe és pásztáztam az arcokat, majd a tekintetem megállapodott Vin-en, üveges szemekkel nézett maga elé. Még volt negyed óránk a becsengetésig, ezért odasétáltam hozzá, megfogtam a kezét és kimentünk a teremből.
-Mielőtt belemerülnél a mesélésbe....- megcsókoltam- jó reggelt- megölelt és megszorított, rossz állapotban volt, éreztem rajta.
-Egy maszkos férfi betört hozzánk este és azt hajtogatta, hogy nem szabadna élnünk és ehhez hasonlókat. Esélyünk nem volt ellene, Viv anyát akarta védeni és átszúrták az oldalát, ezután anya végzett a férfivel, de ezt nem szabadott volna elmondanom.
-Vin, figyelj rám! Bennem megbízhatsz, senki nem fogja megtudni, valahogy próbálj megnyugodni különben ma nem fognak leszállni rólad. Tudom ez szörnyen hangzik de ez egy ilyen hely. Én itt leszek veled egész nap ne aggódj- igyekeztem lelket önteni bele, úgy néz ki sikerült. Mégegyszer megölelt majd puszit nyomott a homlokomra.
-Te vagy a legjobb ami valaha történni fog velem Zia Lokisdotter.
Minden rendben is ment, egészen ebédszünetig, csöndben ettünk amikor CK odajött hozzánk.
-Hol van Viv?
-Viv nincs jól, otthon van.
-Meg tudnád adni az elérhetőségét?
-Viv nincs jól, otthon van.
-Azt értem de együtt csináljuk a kémia feladatot,- semmi válasz, Vin csak meredten bámult maga elé- figyelsz te rám egyáltalán? Hahó! Szükségem van a testvéred elérhetőségére.
Vin felpattant és a nyakánál fogva felkapta a fiút, mire én is felálltam, hogy leállítsam.
-Viv nincs jól, otthon van- mondta ismét, ijesztő jelenet volt. Amint feleszméltem Vin kezéhez kaptam.
-Hé Vin, nyugodj meg és engedd el őt,- CK már közel volt az eszméletvesztéshez- az ég szerelmére ereszd el- megemeltem a hangom idegességemben, de hatásos volt. A barátom végre valahára elengedte áldozatát, aki erőtlenül rogyott a földre. Vin arcát a két kezem közé vettem és mélyen a szemébe néztem, majd ezt suttogtam neki: Minden a legnagyobb rendben lesz.
Szerencsére igazam is lett. Délután megcsörrent a telefonom, Viv hívott.
-Könyörgöm mondd, hogy tényleg te vagy az!
-Ne aggódj Zia, én vagyok az, Morghan Starknak hála, semmi bajom. Most tudtalak csak hívni mert anya és apa most mentek az iskolába. Légyszíves meséld el, mit művelt a testvérem?
Mindent elmondtam neki, próbáltam elrejteni, hogy valójában mennyire rémisztő helyzet volt. Azonban Viv átlátott rajtam.
-CK most tudtommal kórházban van rutinvizsgálatokon, de elvileg megúszta zúzódásokkal- ezzel be is fejeztem volna a mesélést, de Viv tovább faggatott. Tudni szerette volna mi van köztem és Vin között, szóval még körülbelül egy órát beszélgettünk, majd mindketten jókedvűen tettük le a telefont. Vigyorogva indultam le a családomhoz. Anya és apa a nappaliban ültek, Patrick pedig az étkezési naplómat olvasgatta. Amint leértem, a szüleink felpattantak és leültek az asztalhoz a testvérem mellé, gondoltam akkor én is csatlakozom hozzájuk. Végül apáék összenéztek és anya megszólalt:
-Srácok bejelenteni valónk van,- ismét apára nézett, majd elmosolyodott- lesz egy kistestvéretek!
A hír engem és Pat-et is sokkolt, de abszolút jó értelemben. Nem bírtam magammal, felpattantam és elüvöltöttem magam:
-Családi öleléééés!!
A többiek nevettek majd anya köré csoportosultunk és megszorongattuk. Őszintén reméltem, hogy kishúgunk lesz, nagyon szeretem Patricket de ha még egy ilyen nyámnyila fiú lesz a családban akkor én felmondok. Pedig akárhogy is nézzük a bátyám is egy isten, mégsem ehhez méltón viselkedik néha. Próbál abszolút beolvadni a midgardiak közé. Úgy látszik nem igazán értette meg, hogy több ezer évvel tovább fogunk élni mint ők. Igaz anya azon az elven van, hogyha már "elviselnek" minket akkor legyünk hálásak. De gondoljunk bele, ha nincs Thor bácsi és apa a Bosszúállókkal akkor hol lenne most az imádott bolygójuk? A fele népesség halott lenne, mi sem élnénk. Néha az emberek természetesnek veszik a segítséget, bele sem gondolnak, hogy egyesek az életüket kockáztatták értük. Apa még mindig meg van bélyegezve úgy, mint aki el akarta foglalni a várost, ez abszolút felháborít.