scared to live again

twelfth chapter

- Jó reggelt!- az egyik olyan ritka napnak lehettünk tanúi, mikor előbb felébredtem Landonál. Azt hiszem az, hogy sokkal tovább aludtam, mint ő, csak ahhoz volt köthető, hogy én nem rendelkeztem katonás napirenddel, amiből kibúvókat kellett volna keresnem, hogy igazán kipihenjem magam.

- Szia.- fordultam szembe vele, hogy megcsókolhassam.- Már lerakták a kajáidat az ajtó elé.- mutattam az asztalra, ahol a szokásos nagy csomag várta Landot.- Úgyhogy bátorkodtam behozni neked. Reggelizünk az udvaron? Nagyon szép idő van.

- Ahogy csak akarod.- nyomott puszit a hajamba. Annyira kezdtem beleesni a fiúba, amire soha nem gondoltam volna. Hatalmas biztonságot nyújtott a jelenléte és soha senkivel nem éreztem ilyen jól magam, mint vele, pedig volt már egy-két férfival dolgom.

Riadtan pillantottam fel Landora, mikor meghallottam a csengő hangját. A fiú felvonta a szemöldökét.

- Vársz valakit?- kérdeztem. Nem azért voltam megijedve, mert csak egy hosszú póló volt rajtam, hanem csak szimplán senkinek nem kellene tudnia, hogy itt vagyok. Landoval megbeszéltük, hogy egyelőre nem vagyunk együtt és a kapcsolatunk is nagyon titkos, így nem lett volna szerencsés, ha az a valaki, aki az ajtónál áll találkozott volna velem. Lando megrázta a fejét és bocsánatkérő tekintettel elindult a folyosón az ajtó felé.

- Szia haver.- hallottam az ajtóból egy ismerős hangot, de aztán elhalkult a beszélgetés, így nem hallottam semmit. Aggódva álltam a konyhasziget mögött, a pultnak dőlve és ez az aggodalom csak a kétszeresére nőtt, mikor közeledő léptekez hallottam. Idegességemben a szám szélét rágcsáltam. Először Lando lépett a konyhába, aztán pedig George Russell. Láttam a fiú arcán a meghökkenést, mikor meglátott a konyhában. Esetlenül integettem neki, mire ő azonnal Lando felé fordult.

- Mi történik?- kérdeztem még mindig a torkomban dobogó szívvel.

- George Russell.- lépett hozzám a szőke hajú és kezet fogtam vele, miközben én is bemutatkoztam.- Tudtam, hogy valami nem stimmel.- nevetett fel.- Nem tud nekem hazudni.- mutatott Landora, aki mosolyogva csóválta a fejét.- Megzavartam valamit?

- Dehogyis.- válaszoltam.- Éppen most készültünk reggelizni. Te kérsz valamit?

- Nem köszönöm, én azon már túl vagyok, de egy teát elfogadok.- bólintottam és gyorsan készítettem egy italt. Nagyon fura volt ez a helyzet, mert senki nem látott még Landoval minket együtt, de talán az volt a legkedvezőbb szituáció, hogy egy barátja érkezett és nem más.

Lando és George kivonultak az udvarba, a verőfényes napsütésbe, miközben én megmelegítettem Lando reggelijét és magamnak is kiraktam tányérra a tojásrántottám. Kimentem én is az udvarra és leraktam a fiúk elé az asztalra Lando elé a kaját, George elé pedig a teát. Én is helyet foglaltam, felhúztam a lábaim és ölembe véve a tányért enni kezdtem.

- Csak be akartam köszönni, aztán Lando olyan ijedten nézett rám, hogy tudtam, hogy valami nem stimmel.- nevetett George.- De biztonságban van nálam a titkotok.- nézett mindkettőnkre.- Mióta tart ez a dolog?

- Körülbelül két hónapja belementem az autójába, miközben lekanyarodott a kocsifeljáróról.- George-al mindketten hatalmasat nevettünk.

- Sajnálom haver, de ez nagyon szürreális. És te tudtad, hogy ki Lando?

- Aha, nagymamám ragasztotta át rám a Forma 1 iránt való rajongást.- ahogy megemlítettem Nagyit, Lando egyből felém kapta a fejét, csak a kiejtett szavaimra való reakciómat akarta látni. Rámosolyogtam.- És te mi járatban vagy itt Wokingban?

- Az igazat megvallva Londonban jártam, aztán gondoltam, ha már leutaztam Kings Lynn-ből, akkor benézek Landohoz, mert már rég nem láttam, de erre a meglepetésre nem számítottam. Lassan el is indulok szerintem, csak meg akartam bizonyosodni, hogy a barátom nem unja halálra magát ezalatt a kéthetes szünet miatt, de szerintem te most pontosan fenntartod az érdeklődését.- kacsintott rám a fiú, mire én azonnal elpirultam, Lando pedig beleboxolt George vállába. Miután elbúcsúztunk George-tól mindketten folytattuk a reggelinket.