scared to live again

third chapter

- Te még mindig ágyban vagy?- rivallt rám a telefonon keresztül Hazel. Az első reggelemet töltöttem Wokingban, és hosszú idő és átforgolódott éjszakák után végre nyugodtan aludtam Nagyi házában.- Tizenegy óra van!

- Azt hiszem, ennyi egyszer nekem is kijár.- vágtam vissza barátnőmnek, akivel már vagy három perce hívásban voltam, de még mindig nem tudtam, hogy mi célból telefonált.- Hazel, ha már így elrontottad a reggelem, igazán elmondhatnád mit szeretnél.

- Csak meg akartam kérdezni, hogy sikerült-e berendezkedned.- tudtam, hogy a vonal túlsó végén megvonja a vállát, miközben valószínűleg kávét készít a konyhájában. A gép zúgó hangja idáig hallatszott.

- Igen, minden rendben van. Nagy nehezen összerendeztem Nagyi cuccait, de még nem volt időm behozni őket. Annyira kimerültem, hogy a kanapén aludtam.- magam mellé néztem. A kisasztalon ott volt a tegnapról ott maradt üres pizzás doboz, meg egy szintén üres pohár is.

- Na, akkor ideje a tettek mezejére lépni! És délután küldöm, hogy mi volt az órákon.

Nagy szerencsém volt most Hazellel, meg azzal, hogy ugyanazokra az órákra sikerült jelenkeznünk. Nem tudom mit csináltam volna nélküle.

- Köszönöm! Legyen szép napod! Ja, és ne feledd, hogy két nap és randid van!

- Ne is mondd, tiszta ideg vagyok már most.- fújta ki a levegőt hosszan Hazel gondterhelten.

- Nem kell túlreagálni.- mosolyodtam el halványan. Útjára engedtük a másikat és letettük a telefont.

Felültem a kanapén és ekkor realizáltam a hatalmasat korgó gyomromat és azt is, hogy a hűtő bizony teljesen üres, így meg kell ejtenem egy bevásárló túrát. 

Bedobtam a kukába a darabokra szedett papír pizzás dobozt, töltöttem egy pohár vizet magamnak, majd kiléptem a tegnapi szettemben a teletömött kocsimhoz, hogy kiszedjem azt a bőröndöt, amiből fel tudok öltözni a mai napra és a tisztálkodószereim is benne vannak. Visszaérve a házba lezuhanyoztam, hogy gyorsan lemossam magamról a tegnap koszát.

Szokásosan fekete szettet választottam, de otthonosra vettem a figurát, hiszen csak kiugrok bevásárolni. Egy fekete tapadós hosszú edzőnadrágot húztam fel, amihez egy over sized fekete pulcsit kombináltam. Egy hosszabb Nike zokniba betűrtem a nadrágom és felvettem egy fehér magasszárú Converse-t. Lesétáltam a lépcsőn, fogtam a telefonom, kocsikulcsom és magam mögött bezárva a bejárati ajtót, a kocsim felé vettem az irányt.

Beindítottam a motort és körültekintően legurultam a kocsifeljáróról. Nos, ez nagyon nem volt elég, hiszen épphogy el akartam indulni, egy másik autó a jobbomról belement a kocsim hátuljába. A szívem az ijedtségtől majdnem kiugrott a helyéről, én pedig mérgesen, egyben ijedten a kormányra csaptam. Főleg akkor, amikor megláttam, hogy valami narancssárga sportkocsi állt bele az autóm hátsó felébe. Ha most valami öntelt pénzes ficsúrral kell leállnom veszekedni, akkor komolyan kifekszem a vonat elé.

Dühösen nyitottam ki a vezető ülés ajtaját és szálltam ki, igen zabosan. Amikor a csomagtartóhoz értem, akkor nyitódott a sportkocsi ajtaja is, és kiszállt belőle Lando Norris, a Forma-1-es pilóta. Itt már sikerült összeraknom a képet, hogy miért is a narancs színű autó.

- Annyira, kibaszottul sajnálom!- szaladt felém a srác. Amikor mellém ért, akkor tudtam csak megállapítani, hogy sokkal magasabb nálam, ami amúgy nem volt nehéz, hiszen alig voltam 166 centis.

- Azért, azt gondolná az ember, hogy egy profi F1 pilótának megvannak az adottságai a közúti közlekedéshez, de az élet sok pofont tartogat.- vontam meg a vállam a fiúra nézve. Azonnal leesett neki, hogy nem idegen számomra.