scared to live again

ninth chapter

Ahogy magam mögött tudtam a keddi napot, a lelkesedésem a hétvége iránt kicsit alábbhagyott. Mikor a hét második napján hazaértem az egyetemről lerogytam a kanapéra és még azt is végiggondoltam, hogy lemondom az egészet a francba. Az emberekhez kötődő érzéseim eléggé ambivalensek voltak és amíg az egyik pillanatban teljesen bulizós hangulatban voltam, a másikban csak otthon akartam lenni a kanapémon egyedül sorozatot nézve.

Talán az egyetlen dolog, ami megállított a hétvége lemondásában, az ebben a pillanatban megszólaló csengő volt. Ki más, mint Lando állt az ajtóban, kezében két fánkos zacskóval. A szívverésem a torkomba kúszott és igyekeztem elrejteni előle a szaporára vált lélegzetvételeimet.

- Szia. Reméltem, hogy hazaértél már és nem potyára jövök ide.- mosolygott rám és miközben az ajtóban megölelt, puszit nyomott a hajamba. Ezekkel a kettősnek ható mozdulataival lassan az őrületbe kerget.- Hoztam fánkot is. Fogalmam sincs, hogy szereted-e, de én ma csináltam magamnak egy csaló napot és úgy döntöttem, hogy megérdemlem a hétvége után.- őszintén megnevettetett, az amit mondott és igen nagy megnyugvást adott, hogy annyira erősnek tartja a kötelékünket, hogy csak váratlanul, bejelentés nélkül megjelenjen nálam ezen a délutánon.

- Ki nem szereti a fánkot?- zökkentettem ki magam a pillanatnyi gondolatmenetemből. Mindketten a kanapén foglaltunk helyet és kezembe nyomta a fánkkal teli zacskót.- És a kedvencem a csokis.- olvadoztam, mikor láttam, hogy két csokis édesség vár rám.

- Valahogy éreztem.- vigyorgott.- Nem tűntél valami boldognak, amikor megérkeztem. Baj van?

- Ja, nem, csak a szokásos én.- vontam meg a vállam.- Hazel meg a barátja elhívott a hétvégére Rochesterbe pár másik egyetemistával és tök lelkes voltam az elején, de a szociális élet iránti vágyam kicsit alábbhagyott.- nevettem keserűen.

- Nem kell csak azért itthon maradnod, mert unatkoznék.- lökte meg a vállam, miközben a legaranyosabb kisfiús mosolyát varázsolta magára, ami mindig megbabonázott.

- Gyere te is.- nevettem, és beleharaptam a fánkomba.

- Tudod, hogy nem lehet.- húzta el a száját. Én is lelombozódtam, mert jó lett volna, ha ott van, Bryce-al is gyorsan megtalálta volna a közös hangot, holott tisztában vagyok vele, hogy csak úgy nem engedhet meg magának egy ilyen kiruccanást a folytonos edzés mellett.- De te menj el és érezd magad nagyon jól! Megérdemled, de tényleg.

- Oké, igyekezni fogok. Kérsz valamit inni?- úgy éreztem, hogy kicsit ki kell szabadulnom, hogy kifújjam a bent tartott levegőt, amit a jelenléte okozott. Kezdtem beleesni, és ez rémisztő volt. Az utolsó barátommal, Jordannel kapcsolatban nem voltak ilyen erőteljes, hullámzó érzéseim. Igen, különlegesnek találtam, azt ami köztünk volt, de nem akart minden pillanatban elakadni a lélegzetem, ahogy megláttam.

- Csak egy pohár vizet.

A pulthoz támaszkodtam a konyhában, kifújtam a levegőt és töltöttem magunknak egy-egy pohár vizet. Össze kellett szednem magam, mert úgy éreztem, bármelyik pillanatban összerogyhatok. Biztosan állíthatom, hogy nem voltak ilyen erős érzelmeim senki iránt soha eddig.

Landohoz visszatérve, a fiú valami mesét nézett a tévében, mikor a kezébe adtam a poharat.

- Köszönööm. Jól vagy? Kicsit fehér az arcod.

- Aha.- bólintottam és neki dőltem a kanapénak.- Kicsit fáradt vagyok.

- Aludj nyugodtan.

- Dehogyis! Itt vagy, rám áldozod a délutánod, nem fogok aludni.- ráztam a fejem.

- Kit érdekel?- nevetett.- Bekapcsolunk valami filmet, én majd nézem, te meg pihenj nyugodtan. Átülök a fotelbe, nézek egy kis Netflixet.