scared to live again

fourteenth chapter

Lando a kezembe kulcsolta az övéit és úgy kezdtünk el sétálni a paddockban, miután sikeresen átjutottunk a beléptető kapun. Charlotte is szorosan ott sétált mellettünk, egy pillanatra sem levéve a szemét a körülöttünk tébláboló sajtós tömegről, akik pár pillanaton belül megrohamoztak bennünket és temérdek mennyiségű képet lőttek rólunk.

Lando a McLarenes egyen szettjét viselte, én pedig egy magasszárú Jordant, amihez egy fehér sportzoknit párosítottam és egy egyszerű, fekete, elől-hátul V kivágású ruhát. Lando egy pillanatra sem engedte el a kezem, még akkor sem, mikor már Daniellel az oldalunkon felsétáltunk a McLaren kamion épületébe.

Szerda délelőtt volt, média nap. A Nap Monacoban a szokásosnál is szebben ragyogott, ami melegséggel töltötte el a szívem, amellett a sok gratuláció és jókívánság mellett, amiket a McLaren dolgozóitól kaptunk.

Helyet foglaltam Lando kanapéján a szobájában és hátradöntöttem a fejem.

- Na, eddig milyen?- vizslatott kíváncsi szemekkel a fiú mosolyogva.

- Minden rendben. Arra leszek kíváncsi, hogy mi lesz akkor, ha kikerülnek a képek.

Lando sóhajtott egyet és a kezeim felé nyúlt. A gurulós székéből kikelve guggolt elém.

- Ne aggódj. Egyszerűen nem tudom elviselni, ha nem látok boldogságot az arcodon! És kérlek ne félj előre.

- De valahogy mégis fel kell készítenem magam a legrosszabbra.- vontam meg a vállam tehetetlenül.

- Nem lesz semmilyen rossz sem. Hidd el!- megcsókolta a hajam és megigazította a ruháját a tükör előtt.- El kell indulnom. Itt maradsz, amíg vissza nem jövök? Maximum húsz perc az interjú.

- Persze.- bólogattam.- Ügyes legyél!- magamhoz öleltem, majd visszahuppantam a kanapéra. Levettem a cipőmet és FaceTime hívást indítottam Hazellel.

- Szia csajszii!- sikkantotta a telefonba izgatottan.

- Szia Haze!- erőltettem mosolyt az arcomra igyekezve leküzdeni a gyomorgörcsöm.

- Hogy halad a versenyhétvége?

- Eddig még semmi különös. Belépéskor megrohamoztak minket a sajtósok, nem mertem megnézni még a közösségi média felületeimet. Nagyon félek Hazel és nem tudom, hogy jó ötlet volt-e, hogy eljöttem.- Hazel arckifejezése egyik pillanatról a másikra megváltozott.

- Ezt most azonnal fejezd be! Egy csupaszív lány vagy, a vak is látja, hogy odavagy ezért a fiúért és semmi okuk nincsen arra az embereknek, hogy rosszindulatúak legyenek! Értettük egymást?

- És mikor számított egyáltalán az életben, hogy az embereknek volt-e okuk a rosszindulatra? Alaptalanul is rosszakat mondanak a másikra.- simítottam ki a hajam a szememből.

- Ne légy ennyire pesszimista kérlek!- nézett rám komolyan.- Próbálj meg megnyugodni és nem aggódni addig, amíg tényleg semmilyen okod nincsen rá, oké?- nagyot sóhajtottam, a mai napon már sokadszorra és egyáltalán nem meggyőzően bólintottam.- Mennem kell drága, de majd hívj mindenképp ha végeztetek ma.

Igyekeztem sorozatnézéssel elterelni a figyelmem, amíg Landora vártam. A közelébe se mentem az instának és egyéb social media felületeknek, mert még nagyon nem voltam felkészülve erre.

- Szia bébi!- nyitotta ki hirtelen az ajtó Lando egy óra elteltével.- Hogy vagy?

- Minden rendben.- hazudtam. A hasam még mindig görcsben állt és a Netflix nézés sem segített elterelni a gondolataimat.- Indulunk haza?