stray kids | seo changbin | lee felix | +18 | au | E/1 | lana del rey - brooklyn baby
Nem tudom, miért nem vettem észre a Felix hangjában bujkáló pajkosságot és nehezen elfojtott izgatottságot, amikor délelőtt rám csörgött, hogy tudassa velem, a szülei késő estig nem érnek haza és örülne, ha átmennék; pedig elég átlátszó volt, hogy tizenhét éves létére mit akar a barátjával, akivel két hónapja együtt vannak és kevés lehetőségük van kettesben lenni.
Szóval igen hirtelen ér, hogy az általában visszafogott fiúm azon nyomban az ajkaimra tapad, amint betesszük a lábunkat a szobájába. Természetesen nem panaszkodom, és azonnal magamhoz vonom a vékonyka derekánál fogva, közben megpróbálva elcsitítani az aggódó gondolatokat a fejemben, miszerint evett-e ma már, ha igen, mit, mikor, mennyit, nem éhes-e, vagy csak figyelmen kívül hagyja a korgó hasát, ahogy nem egyszer teszi.
Hiába nem akarom elrontani a hangulatot, miközben erősen magához szorítva a nyakamba csókol és lassacskán hátrál az ágya felé, a szőke tincseit morzsolgatva rákérdezek:
- Ettél ma már, édes?
Érzem, hogy kissé lelankad a lelkesedése, mert abbahagyja a bőröm puszilgatását, és csak hevesen szuszog a nyakhajlatomba. Bűntudatom támad, de mindketten tudjuk, hogy érte teszem, és az esetek nyolcvan százalékában értékeli a tőlem kapott törődést - a maradék húszban elege lesz belőlem, aztán a karjaimban sír.
- Igen, reggelire zabkását, mielőtt pedig ideértél, spagettit. - Szinte hangtalanul beszél, nagyon kell koncentrálnom a szavaira, amelyek aztán mérhetetlen büszkeséggel töltenek el. A tenyereim közé veszem az arcát, felemelem a fejét, és hatalmas cuppanós puszikkal árasztom el a homlokát, a lehunyt szemeit, az orrát, és a pirospozsgás almácskáit, amitől szívet melengetően kuncog.
- Annyira ügyes vagy! - Tudom, hogy akkora fáradalomként éli meg az evést, hogy néha úgy érzi, dicséretet érdemelne azért, hogy egyáltalán rávette magát; én pedig mindig megadom neki, mert tudnia kell, hogy nem a semmiért küzd. - Ezért extra kényeztetés vár rád.
Amint ezt a fülébe súgom és lefektetem a pihe-puha matracára a plüssállatai közé, vörös árnyalatot vesz fel az arca, amin csak csendesen mosolygok. Óvatosan az ajkaira csókolok, felette támaszkodva a könyökeimen, mert félek, az egész súlyommal összezúznám magam alatt a törékeny testét, de amikor neki is feltűnik, mit művelek, a hajamba markolva elránt magától, mire akaratlanul lecsukódnak a szemeim és egy halk nyögés szalad ki a számon. Lenézek Felixre, aki döbbenetében inkább figyelmen kívül hagyja a történteket, aminek örülök, mert legszívesebben elbújnék szégyenemben.
- Nyugodtan feküdj rám rendesen, nem fogsz összetörni. - Láthatja a vonakodást az arcomon, ugyanis erősebben markolja a tincseimet, hogy hátrafeszítse a fejemet, lágy csókokat leheljen az állkapcsom vonalára, majd a fülembe motyogja: - Érezni akarlak.
Plusz ösztönzésként az ágyékomhoz nyomja a combját, így megadom magam és teljesen ráfekszek, amitől jólesően felsóhajt, hátrahajtva a fejét, ezért egyből lecsapok a lehetőségre és a nyakát lepem el nyelves csókokkal. Érdeklődve, somolyogva figyelem, miképp válik a légzése egyre szaggatottabbá és szétesettebbé, főleg, amikor a kezeim az egyszerű fekete pólója alá furakodnak. Élvezettel simítok végig a tenyereim alatt felforrósodó bőrén, és minden újabb érintéssel érzékeltetni akarom vele, hogy mennyire csodálatos számomra úgy, ahogy van, és mennyire imádom minden porcikáját, azokat a legjobban, amiket ő ki nem állhat.
