~Elvakítottál~

⚜️1⚜️

-El fogsz menni.-mondta a fiú szárazon, üres tekintettel. Egyik kezével felemelte az államat, hogy a szemébe nézzek. Zöld szemei csillogtak, mégsem volt bennük semmi. Ellentétben az enyéimmel. Szürke szemem volt, mégis tele volt mindennel. Különösen azzal a nézéssel, amivel ránéztem erre a fiúra. Nem éreztem semmit, csak azt, hogy szívesen megcsókolnám, utána pedig magához szorítana, én pedig beletúrnék a hajába. De neki...Nem voltak érzései, csak nagyon mélyen. És nem irántam.
-Tudom, Eren.-mondtam halkan.
-Mindent megjegyeztél. Így van, igaz?
-Így.-mondtam. Lehajtottam a fejem, mert nem bírtam a szemkontaktust.
-Miért nem bírsz soha a szemem—
-Sajnálom.-hadartam. Egy könny csordult le az arcomon. Eren megvetően nézett rám. Gyűlölte, ha valaki sírt. Láttam a szemeiben. Tudtam. Felálltam a székről, és gyorsan az ajtó felé sétáltam. Az ujjaimat rátettem a hideg kilincsre.
-Tudom, hogy mennyit jelent neked.-hátranéztem.
-Micsoda?-kérdeztem halkan.
-Én.-a plafonra nézett, majd becsukta a szemét.  Egy másodperce benne ragadtam a pillanatban. Lenyomtam a kilincset, kimentem, majd becsaptam magam mögött az ajtót. Az ablakokon láttam, hogy villámlik. Végigrohantam a folyosón, az szobám felé. Soha nem éreztem még magamban akkora ürességet. Felgyorsítottam a lépteimet. ,,Mindjárt ott vagyok....Csak egy kicsit bírd még ki.
Kis idő múlva odaértem a szobámhoz. Végre.
                ~~•három nappal később•~~
-Biztos megvagy?-kérdezte Yelena. Bólogattam. Magamra erőltettem egy mosolyt.
-Csinos vagy. Nem öltöztél túl?-kérdezte Yelena a miniszoknyámat és a magassarkúmat nézegetve.
-Mindig így öltözködöm-nevettem. ,,Egy hatalmas hazugság vagyok." gondoltam a nevetésemre.
-Mindenkitől elköszöntél?-kérdezte a lány. Erentől nem köszöntem el.
-Igen.-vettem nagy levegőt.
-Akkor menjünk-fogta meg a kezemet.
-A csomagjaid már benn vannak.-nézett egy limuzinszerű, fekete Mercédeszre.
Valamiért izgultam amiatt, hogy teljesen egyedül be kellett épülnöm az ellenséghez, attól függetlenül, hogy erős voltam és okos. De tudtam, hogy mielőbb elvégzem a munkámat, annál előbb hazajöhetek. A munkám nem más volt, mint kivégezni három személyt illetve...Kivégezni Mikasa Ackermant és a rokonát. A másik Ackermant.

Fékezésre és hangzavarra ébredtem fel. Mikor kinéztem az autó ablakán, egy hatalmas várost láttam, tele emberekkel, hatalmas felhőkarcolókkal és minden más dologgal, ami egy felkapott fővárosra illik. A sziget fővarosa volt. Itt laktak a leghíresebb és leggazdagabb emberek, és itt voltak a legbefolyásosabb vállalatok, cégek, boltok, és persze itt volt a Felderítő Osztag fő irodája, ami sokak szerint hasonlított egy palotára.
-Itt vagyunk?-kérdeztem idegesen.
-Nem, csak dugó van.-mondta Yelana, miközben ugyanolyan idegesen kopogtatott a kormányon.
-Ja tényleg...-nagy levegőt vettem. Már öt perc eltelt, közben végig Yelenát figyeltem.
-Baj van?-kérdezte.
-Nem,nem! Bocsi!-mondtam. Volt benne valami különleges. De nem tudtam mi az. Szerettem vele lenni. Remélem ez kölcsönös volt. Az autók sokaságának és a folyamatosan égő napnak álmosító hatása volt, ezért nekidőltem az ablaknak és aludtam. Legalább addig nem gondolkodtam Erenen és azon, hogy mégis hogyan fogom végrehajtani a feladatomat.
                                     ~~•~~