~Elvakítottál~

⚜️2⚜️

-Tényleg mint egy palota....-mondtam gyönyörködő szemmel a hatalmas épületre nézve, ami együttvéve a szintén hatalmas kertével és épületeivel, szerintem akkora volt, mint a fél város. Éppen ezért is volt egy külön helye. Elég messze volt más épületektől, nem lehetett látni semmit körülötte. Vagyis de. Egy félelmetesen nagynak tűnő erdő volt az épület mögött. Yelena csak mosolygott.
-Egy veszélyes palota.-tette hozzá halkan.
-Vigyázni fogok magamra.
-Gondolj rám, jó?-nézett mélyen a szemembe.
-Csak rád fogok!-nevettem. Viccnek szántam, mégis mélyen legbelül valamiért igaznak éreztem.
-Én is.-mondta komolyan.
-Nem akarok kiszállni.....-mondtam, hogy tereljem a témát. Abban a percben meg is jelent az idegenvezetőm. ,,Menned kell...."
Megöleltem Yelenát.
-Tudod mit csinálj, ha baj van?
-Igen.-mondtam bíztatóan. Kinyitottam az autó ajtaját. Az idegen ember már kivette az összes bőröndöm és táskám. Még egy pillantást vetettem Yelenára, majd a fekete autó elhajtott. Még egy darabig néztem. Úgy éreztem, hogy az utolsó reményem is elmegy. Az idegen vezetőm megköszörülte a torkát. ,,Ja persze....Megint elbambultam."
-Jónapot, hölgyem!-szólalt meg vékony hangon. Egy magas, barna hajú ember állt előttem.
-Öhm....-köszönni akartam, de csak jött ki a számon.
-Üdvözöljük a Felderítő Osztagnál! Örömünkre szolgál, hogy idejött dolgozni. A legjobbat biztosítjuk magának. Persze....Magának is a legjobbat kell biztosítania nekünk.-tette hozzá cinikusan. Egy dolog volt a világon, amit jobban gyűlöltem, mint az ellenségeimet. Azt, hogyha lenéznek, vagy azt hiszik nem vagy elég jó és jobbak nálam.
-Azt fogom.-mondtam szárazon. Láthatóan kicsit meglepődött a válaszomon.
-A mai napon én fogom megmutatni azokat a helyeket magának, amiket ismernie kell. Az egész épületet egy hétbe telne megmutatni szóval ne kérje, hogy azt tegyem. Ha jól tudom, mielőtt idejött, minden papírt kitöltött magával kapcsolatban, szóval azt már nem kell. Egyébként...Tényleg jól tud franciául?-kérdezte eltérve a témától.
-Kiválóan.
-Á, értem.-nagy nehezen megfogta a csomagjaimat, és elindult a hatalmas, arany kapu felé, ami mögött maga a ,,palota" volt. A kapun egyébként a szabadság szárnyai voltak, szintén aranyból. A kapu mellett mindkét oldalt szépen rendezett és levágott sövény volt. a kapuhoz egy széles, valami kristályhoz hasonló út vezetett. Mikor odaértünk, a kapu automatikusan kinyílt. A világ legszebb helye volt, amit addig láttam. A kapu mögött először az ötmillió, drágábbnál drágább kocsikat láttam meg. Az egyik autónak ( egy feketeRolls Roycenak) külön parkolója volt. A férfi valószínűleg meglátta, hogy azt nézegetem, mert gyorsan magyarázkodni kezdett.
-Oh, annak az autónak a tulajdonosa jobban félti a kocsijait, mint a saját életét....Pedig életből csak egy van, neki meg van körülbelül 15 kocsija.-nevetett.
-Ki az?
-Majd úgyis mindenre rájössz....-. Már kezdtem volna panaszkodni, mikor megláttam az óriási csillogó dolgot közelebbről. Egy üvegből, vagy gyémántból...vagy valamilyen átlátszó és csillogó anyagból készült szökőkút volt az, a közepén egy felágaskodó lóval. Akaratlanul is mosolyra húztam a számat. Közelebb mentem és végigsimítottam rajta. Mintha az érintése egy kicsit megrázott volna. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy Disney mesében, amikor megláttam az ugyanolyan csillogó, hosszú, széles lépcsőt, aminek a oldalán szintén felágaskodó lovak voltak.
Annyira izgultam, hogy remegtek a kezeim, mikor beléptünk a kétszárnyú ajtón. Elétárult a hatalmas központja az épületnek. Középen egy még nagyobb lépcső volt, körülötte mindenhol liftek, ajtók, csomó folyosónyílás, és természetesen rengeteg ember. Amit láttam, minden csillogott, tiszta volt, ordított mindenről, hogy ez egy különleges hely.
-Gyere!-mondta a férfi, aki már néhány lépéssel előrébb járt.
-Nem ők azok, akiktől tartanod kell. Ők csak gyerekek. Ők végzik a piszkos munkát, úgymond. A te..-alig hallottam a hangzavarban amit a férfi mond. Közben megvetően néztem azokra a tizenéves fiúkra, akik engem bámultak. Igaz, én is csak 18 éves voltam.
-....Szóval érted. Rengeteg emelet van, és a másodiktól kezdődik úgymond az elit dolgozóké. A középső emelettől mindenki retteg. Ott van a parancsnok.
-Á, mindent értek.-mondtam.
-Ja...De nem tőle félnek. Levi kapitánytól.-a szavak csak úgy visz hangzottak a fejemben.
-Hogy kitől?
-Levi kapitány. Egyesek szerint róla találták ki a tökéletesség és a fegyelem szót. Mondjuk nem csodálom. Lehet, hogy még maga a parancsnok is fél tőle. De persze minden lány odavan érte. Csak nem veszi észre. Igazából néha olyan, mintha nem lenne szíve...-miközben a férfi folyamatosan beszélt, odaértünk az egyik lifthez. Magától kinyílt, nem is voltak rajta gombok, még belül sem.
-Melyik emeletre szeretne menni?-kérdezte egy hang a liftből.
-Ötödik emelet.-mondta a férfi. ,,Várj...Ha tíz emelet van...Akkor az ötödik a középső..."
-Egyébként Louis vagyok.
-{teljes neved}-mutatkoztam be én is.
Fogalmam sem volt, hogy miért megyünk az ötödik emeletre, de egyre jobban féltem.