~Elvakítottál~

💋6💋

Nem emlékeztem semmire az estéből. Az ágyamban keltem fel reggel, ugyanabban a ruhában, amiben este voltam. A tenyeremben éreztem valami keményet, amit erősen szorítottam. Nagy nehezen felkeltem. Kinyitottam az ujjaim. Megláttam benne azt az ismerős ezüst gyűrűt, amibe bele volt faragva egy kígyó. Összehúztam a szemem, hogy jobban lássam a gyűrűt. Majd akkor eszembe jutott.
~-Mi a neved?-kérdezte mély hangon a kapitány.
-{neved}..-mondtam halkan. Miután kimondtam, valamiért elakadt a lift egy nagy huppanással, aminek köszönhetően a kapitánynak estem. Csak ketten voltunk a liftben, fogalmam sem volt miért. Pont a kezét fogtam meg, azért, hogy ne essen hasra előtte. Nem is vettem észre, hogy véletlenül leszedtem róla egy gyűrűt.~
Igen, ez történt. Elhatároztam, hogy elmegyek és visszaadom neki, mivel, az feltűnő lett volna, ha magamnál hagyom. Gyorsan lezuhanyoztam, és felvettem egy normálisabb ruhát. Egyébként iszonyatosan fájt a fejem az este miatt. Mindeközben eszembe jutott Laura is. Vele is akartam beszélni.
Mikor kiléptem az ajtón, mindenki teljesen normálisan viselkedett, nem nézett senki úgy ki mint egy másnapos. Elindultam egy lift felé. Nyilván tele volt. Reggel volt, és mindenkinek indult a munka. Legalábbis én így gondoltam.
Mikor leértem az ötödik emeletre, úgy éreztem, mintha Bella követne. Ő is a kapitány irodája előtt állt. Megint rácsodálkoztam, hogy mennyire hasonlít a külsőnk. Odasétáltam az ajtóhoz. Mivel ő sem köszönt, ezért én sem.
-Mit keresel itt?-kérdezte idegesen. Zaklatottnak tűnt.
-Szerinted? A kapitányt.-mondtam rá se nézve. A kezemben még mindig ott szorongattam a gyűrűt.
-Mi dolgod van vele?
-Gyorsan meg akarok kérdezni valamit.-hazudtam.
-Oh, akkor állj csak előre. Én nem sietek.-engedett előre gúnyosan.
-Miért, neked mi dolgod van?-néztem rá Bellára.
-Valamit meg akarok kérdezni.
-Akkor te is sietsz, nem?
-Nem. Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem ugyanazért vagyunk itt.-akaratlanul is kíváncsi lettem. Vagyis inkább ideges.
-Mi tarthat olyan sokáig egy kérdésen?-kérdeztem. Bella csak csendben állt előttem. Mikor megfordultam volna, kinyitotta végre a száját.
-Talán, hogy mit csináltatok tegnap este abban a liftben.-mondta hidegen. Mintha érezte volna a szavai súlyát. ,,Neki mi köze van a kapitányhoz?..."
-Mi közöd van neked ahhoz, hogy ő mit csiná-
-Azt hittem te majd válaszolsz, hogy ne vele keljen megbeszélnem.-vágott a szavamba.
-Álltunk...Mégis mit csinál egy ember egy liftben.
-Nem is tudom, mondjuk, elvesz valamit, ami valaki másé.-,,Tud a gyűrűről?Tud róla? Honnan? Mi ez az egész..."
-Figyelj, ha erről beszélsz-mutattam meg a gyűrűt-Ez teljesen véletlen volt...-Bellának kitágult a szeme.
-Honnan van az a ....Honnan van a gyűrű?-kérdezte kimérte. Teljes szívemből visszaszóltam volna, valamit, ha nem hallottam volna egy ajtónyitódást a hátam mögött. Valószínűleg ő nem hallotta.
-HOGY MERED ELVENNI AZT A GYŰRŰT?AZ A MIÉNK.....-mielőtt befejezte volna a siralmas kiabálását, egy hirtelen mozdulattal hátra lökött, majd elment. Időm sem volt gondolkodni azon, hogy Bellát szidjam, egész végig azon járta fejem, hogy egy egész éltre le fogok égni a kapitány előtt és soha többet nem merek majd ránézni ezek után....És még folytattam volna, ha nem éreztem volna a derekamon erős szorítást. Nem telt sok időbe, mire rájöttem mi az. A kapitány keze megfogta a derekamat. A kicsi derekamat, amit majdnem körbeért az ő nagy keze. De tényleg...Olyan nagy volt. És izmos. És voltak rajta gyűrűk. És eres volt. Mintha szerelembe estem volna egy kézbe. Mivel teljesen lefagyott a testem a sokktól, ezért lassan felemelt a kezével. Nyeltem egy nagyot. ,,Szedd össze magad! Ennél már nem lehet rosszabb..." Pont akkor eszembe jutottak az este történtek. ,,Jó, ha ő is emlékszik arra a zenére, akkor inkább elásom magam." Még mindig nem tudtam, hogy mit csináljak. Kinyitotta az ujjaimat. Mikor meglátta gyűrűt, visszacsukta azokat.
-Tartsd meg.-mondta mély hangján, majd elindult valahova. Nem voltam benne biztos, mert nem láttam, de mintha Bella után ment volna. ,,Ez az ember egyre furább. Vagyis. Érdekesebb...Nem is. Nem találom a megfelelő szavakat." Illetve nem akartam megtalálni a megfelelő szavakat. Nem is ismertük egymást. Mégis....Eszemben sem volt gondolkodni azon, hogy mennyire gyűlölöm Bellát. Sokkal inkább más járt a fejemben. Mintha attól a perctől kezdve valami egészen más emberre cseréltek volna ki.
Még mindig sokkolt állapotban, sétáltam vissza a szobámhoz, mikor beleütköztem Laurába. Akkor jutott eszembe, hogy beszélnem kell vele.
-Beszélnünk kell!-mondta határozottan.
-Tudom.-mondtam. Megfogtam a kezét, majd berángattam a szobámban (talán egy kicsit durva voltam). Becsaptam az ajtót.
-Annyira sajnálom Laura! Nem akartalak otthagyni tegnap este, nem tudom mit csináltam én annyi-
-Nem kell bocsánatot kérned! Legalább jól érezted magad...-mondta mosolyogva. ,,Hogy lehet valaki ennyire....Kedves?!?"
-Nem, nem érted! Nem éreztem jól magamat!-Laura arcáról hirtelen lefagyott a mosoly.
-Azt hittem, hogy...Azért volt velem olyan Bella, mert te vagy az új legjobb barátnője.-bámult rám.
-Hogy lennék a legjobb barátnője annak a ribancnak? Gyűlölöm őt. Amióta itt vagyok, csak feleslegesen vitát kreált. Ezt akartam elmondani. Nem vagyok a barátnője. Nem választottam őt helyetted tegnap este, ő rángatott el.-mondtam. Belül teljesen elcsodálkoztam magamon. Egyáltalán nem hittem, hogy megszeretek valakit majd itt. De Laurával mégis barátnők lettünk.
-Szóval....Gyűlölöd?-suttogott.
-Igen, de most mi bajod lett?
-Ezt ő is tudja?
-Akkor mondjam úgy, hogy gyűlöljük egymást?
-Az nem jó.- ült le lassan Laura az ágyamra.
-Tudom. Hidd el én sem akartam így, de ő kezdt-
-Nem! Nem érted! Most, hogy már nem vagyok a legjobb barátnője, elmondhatok róla mindent.-Laura vett egy nagy levegőt.
-Én...Félek tőle!-kezdett bele.
-Bellának nincsen szíve. Nem akarom elmondani, hogy milyen dolgokat csinált velem. De veled biztos nem fogja mert... Te magabiztos és menő vagy, mint ő. De...kérlek ne kezdj ki vele, {neved}. Tökéletesen tisztában van vele, hogy mindenki odavan érte, kivéve aki közelebbről ismeri, és ezt ki is használja. Ha esetleg valamit csinálnál vele, biztos elintézné, hogy kirúgjanak vagy valami.-hadarta Laura. Valamiért nem lepődtem meg. Csak még jobban éreztem gyilkolási vágyat Bella felé. De sajnos ő nem volt a célpontjaim között.
-Sajnálom....Elmondanád, hogy pontosan miért is van akkora....hatalma?-kérdeztem.
-Hát...Megígéred, hogy nem mondod el senkinek?-kérdezte.
-Persze!-mondtam.
-Bella és a kapitány...Hát tudod. Kapcsolatuk van. Igen, tudom nehéz elhinni, mert 16 év van közöttük de....-A fejemben viszhangzottak a szavak. ,,Akkor ezért nézett Bella úgy a kapitányra, ezért akadt fenn a gyűrűn, ezért ment a kapitány Bella után, és ezért van ennyire oda magáért az a lány." Hirtelen nem tudtam mi legyen a reakcióm. Aztán rájöttem valamire. ,, Végre. Elkezdtem belelátni az ellenség ügyeibe. Így mindent teljesen át fogok látni. Köszönöm Bella." Nem tudtam hiva tenni ezt az információt. Csak meredtem magam elé. Igazából dühöt éreztem, de nem akartam tudni, hogy miért.
-Öhm...Minden oké?-kérdezte halkan Laura.
-Igen. Persze!-szedtem össze magam.
-Köszi, hogy elmondtad ezeket. Most menj.-néztem a lányra. Igen, éreztem, hogy kifordultam magamból, de nem érdekelt.
-Mi?
-Menj.-nyitottam ki az ajtót. Laura értetlen pillantásokat vetett rám.
-Ugye...Ez nem baj?...Ugye ne-
-Laura, semmi bajom nincs. Azt hittem befejezted a siránkozásodat Belláról.-förmedtem rá. Laura hátralépett egyet.
-Menj már.-léptem utána. Olyan érzékeny volt az a lány. Láttam a szemében a félénkséget. Végül kiment. Becsuktam utána az ajtót. Odasétáltam az asztalomhoz.
-Akkor most először is...-ültem le a székre.
-Mindent összeírok, amit már tudok...És felírom azt, akit a legelőször meg fogok ölni.-felkötöttem a hajam. Odahúztam magam elé a jegyzetfüzetem meg a tollam. Annyira sírni akartam. De nem tudtam miért.