•Interview• (Finn and Jack Harries fanfic)

4.

Beültünk a Mekibe. Kibaszottul éhes voltam. De nagyon. Ezért, amikor Finn idehozta a sajtos hamburgeremet, majdnem rávetettem magam, így eléggé furcsállta, hogy egyből zabáltam. Sorry, kajás vagyok. 

- Anya azt mondta, hogy lesz itt buli valahol - kezdte, megtörölte a száját. - Elmehetnénk, nem gondolod?

Felnéztem hitetlenkedve a tányéromból.

- Csak ketten? - kérdeztem halkan. Reméltem, hogy igennel válaszol. Bitch, lányból vagyok. Rosszul gondoltam, hogy nem szeretem őket.  

- Jó lenne - vonta meg a vállát. Bólintottam, és beleegyeztem. Elmondta, hogy ma lesz, és nyolc órakor kezdődik. Nem tagadom, már elfogott az izgatottság, hogy egyáltalán Finnel megyek. Khm. 

A bulin

A helyzet az, hogy nagyjából kedvelem Finnt. Csak amikor egy nagy seggfej, rosszindulatú pöcs, na akkor majd' megütném, annyira idegesít. Viszont, azt is vegyük figyelembe, hogy nem csúnya. Egyáltalán. Megértem, hogy a rajongók miért vannak oda érte. Annyira laza, és baromira pervi. Komolyan. A szemöldökét fel-le húzgálja, mint egy kanos majom. 

Az autóban az ablakon át néztem az elsuhanó fákat, amik a széltől kicsit megborzongtak. Ketten voltunk abban a rohadt kocsiban. 

- Neked nincs jogsid? - kérdezte, de közben az utat nézte. Valahova bekanyarodtunk, ahol már a város szélén szerényebb házak álldogálltak, és a távolban egy erdő is ékeskedett. 

- Van, persze. De csak nem hoztam el az autómat - feleltem. 

- Azzal is jöhettél volna - motyogta, de tisztán hallottam. Most balra fordult.

- Akkor dupla költség - érveltem. - Amúgy, jó fele megyünk?

- Itt is vagyunk - állt meg a járművel, kiszállt, és kinyitotta nekem az ajtót. Megragadtam a karját, s kiemelkedtem. Ahogy a magas sarkú tornacsukával (please, utálom a rendes magassarkút) a betonra léptem, egyből kirázott a hideg. A távolban egy hangosan dübörgő, már kilóméterekről is világító ház állt. Nem nagyon szoktam meg a bulikat. Évek óta csak egyszer voltam, azóta is tartózkodom a piától. Khm. "Összejöttem" egy pasassal, Dannak hívták. Nos, próbált lefektetni, de én pofán csaptam. Haha. Persze leordított, azóta sem láttam. Ha nem ittam volna alkoholt, nem ütöttem volna meg. Olyankor messzire megyek. Sóhajtottam, és belemarkoltam a karomba, csíptem egyet, hogy ne álmodozzak megint, ne gondolkozzak, és ne idézzem fel a hibáimat. Mindegy. Á, nem, nincsenek piszkos gondolataim Finnel kapcsolatban. Cseppet sem. Egyre közelebb haladtunk az ajtóhoz, de remegett a lábam.

- Jól vagy? - pillantott rám, amikor beléptünk. Mindenki vadult, valaki a kanapén aludt, de a többiek - mint láttam - egy péniszt rajzoltak az alvók arcára.

- Kicsit izgulok, de minden rendben - feleltem. Bólintott. 

****

Itt vagyok ebben a rohadt buliban, és csak a piát vedelem. Ajaaaj! Ennek nem lesz jó vége. Én ezután kikészülök. 

- Csak lassan! - figyelmeztetett Finn, miközben már a negyedik pálinkát tömtem magamba. Kivette a kezemből a pohárt. Úgy láttam, ő maradt józan, gondolom azért, hogy ha túlságosan berészegedek, azért tudjon bánni velem, és ő se csináljon baromságokat. Kezdett mardosni a bűntudat. Mégis hogy néz ki, ha egy nő részeg?!
- Hahahaa, ez vicces volt! - röhögtem fel, és letöröltem a könnyeket. 

- Ne menjünk inkább haza? Nagyon rosszul festesz - mért végig.

- Hmm, otthon akarod folytatni a bulit, cica? - vigyorogtam rá perverzen. Azta. Nem vagyok normális. Uhh, de szégyellem ezt az egészet. 

- Istenem - a tekintetét a plafonra bigyesztette, amolyan "nem igaz, hogy nem érti meg" stílusban. Megragadta a karom, és kivezetett a helyiségből. A fejem zúgott, szédültem, a torkomban pedig éreztem az alkohol ízét, ami mardosta azt. Kellemetlen érzés volt, hogy akárhányszor mentünk az úton az autó felé, mindig elestem. Finn szinte belökött az autóba, majd indultunk is haza. Körülbelül tíz óra lehetett, de még mi az utcán csatangoltunk. Mentünk, aztán egyszer csak megérkeztünk az említett helyszínre. Otthon. Édes otthon - mármint nekem nem teljesen, de na. 
Amikor már épp az ajtóhoz értünk, hirtelen a torkomban egy gyorsan feljövő valamit éreztem, ezért összeszorítottam a szám, hogy ne jöjjön ki a hányás. A kezemmel mutogattam Finnek, hogy sürgős a helyzet. 
- A bokorba - mondta, odakísért a növényhez, én meg kiadtam magamból az este nagyrészét, a sok piát, meg a magamba tömött chipset. A fiú tök rendes volt, hátrafogta a hajam annak ellenére, hogy nagy kárt okoztam a kertjükben. Bementünk a házba, és óvatosan lépkedtünk a lépcsőn, a folyosón. Viszont nálam a csend kudarcba fulladt. Mindenen röhögtem - elég hangosan - akármi történt. Megbotlottam a saját lábamban, aztán a földön gurultam. Finn alig tudott felkaparni a földről. 

- Na, most úgy lesz, hogy veled alszok. Ki tudja, milyen hülyeségeket fogsz csinálni - jelentette ki, és becövekelt a szobámba. 

- Az hülyeségnek számít, ha levetkőztetlek? - mosolyogtam full őszintén. Nos. Igen. Voltak piszkos gondolataim, és ez is beletartozott, csak most ki is mondtam. 

- Igen! - csattant ki, viszont mosolyogva nézett engem, ahogy lerugtam a magassarkút, és nem gondolkozva bebújtam mellé. 

Nos, hi. Remélem, tetszik:)♥ 
Azért szakítottam meg, mert nem akarom csak húsz részesre tervezni. Ezért jobb, ha kicsit rövidebb részeket hozok. 
De ez nem számít:)
Majd hozom a következőt!
Mrs. Harries:3